Barion Pixel A 8 legszuperebb videójáték nőknek, amit ráadásul nők is terveztek – Coloré

A 8 legszuperebb videójáték nőknek, amit ráadásul nők is terveztek

2022. 05. 09.

Videójáték nőknek? Hiszen az a tinédzserek „sportja”, nem? Ez a felfogás napjainkban is él, pedig manapság egyre több a női gamer és játéktervező. Utóbbiak legjobb munkáit gyűjtöttük most össze.

„Videójáték nőknek?” helyett jobban hangzana így: „Videójáték nőknek!” Bár a világban sok helyen – Magyarországon pedig különösen – még manapság is az a tévhit él az emberek fejében, hogy videójátékkal csak a gyereklelkű férfiak és a magányos tinik játszanak, egy 2021-es, reprezentatív felmérés egészen más eredményre jutott: eszerint a hazai gamerek fele nő, több mint harmaduk pedig negyven év feletti. Hasonló a helyzet az Egyesült Királyságban is, ahol a női játékosok aránya 2018-ban még csak 23 százalék volt, tavaly viszont már 43. Ráadásul, mint kiderült, az ottani Nintendo Switch tulajdonosainak fele szintén nő. Mind a magyar, mind az angol kutatás célja az volt, hogy egyrészt megmutassa, milyen sokszínűek a játékosok, valamint rámutasson a gamerekkel kapcsolatos sztereotípiák pontatlanságára.

A nemek szerinti változás a videójátékkészítést is utolérte: a nők régóta foglalkoznak videojátékok készítésével, a kezdeti játékötlet megalkotásától a karaktermodellek megtervezésén át egészen a narratíva rendezéséig. Míg az olyan külföldi kezdeményezések, mint a Women In Games (Nők a játékban) vagy a Black Girl Gamers, a fekete női játékosokat tömörítő csoport, célja felszámolni a hátrányos nemi megkülönböztetést a játékiparban.

Természetesen maguk a játékok is változnak, egyre több olyat találunk ugyanis, amelyek a nőket helyezik a középpontba, erős, női főszereplőkkel. Bármilyen műfajú játékot keresel, a készítői között szinte biztosan találhatsz nőket is. Illetve olyanokat is, amiket kizárólag nők terveztek. De mitől lesz egy játék nőnek való? Nos, akár női a főszereplő, akár nem, hagyni kell, hogy a nők olyan játékkal játsszanak, amilyennel csak szeretnének, emellett mindenkinek meg kell adni a szabadságot, hogy női karakterként játsszon egy játékban. Légy bár vérbeli gamer, vagy olyan, aki még soha életében ne vett kézbe Play Station kontrollert, most itt a tökéletes alkalom, hogy felfedezd a legjobb nők által készített játékokat nőknek – vagy bárki másnak, aki szívesen játszana velük.

8 szuper videójáték nőknek

Child of Light

1895-ben járunk, amikor is Aurora hercegnő egy sötét napon nem ébred fel álmából, a királyság lakói pedig azt hiszik, hogy szeretett királylányuk meghalt. Aurora Lemuria királyságban, egy alternatív világban ébred, amelyet egy tükör köt össze a királylány igazi otthonával. Csakhogy ezt a tükröt ellopja egy gonosz boszorkány, Umbra, az éjszaka királynője. Aurorának egyetlen lehetősége van a hazajutásra, ha visszaszerzi a tükröt Umbrától. Ebben a szerepjátékban izgalmas kalandra indulhatunk, és ellenségekkel harcolhatunk, hogy teljesítsük Aurora küldetését. A Child of Light vezető tervezői Mélissa Cazzaro és Aurélie Déant voltak, mindkettőjüknek ez volt az első megjelent játéka. A Child of Light az alábbi konzolokon és operációs rendszereken játszható: PlayStation3, PlayStation4, PlayStation Vita, Xbox 360, Xbox One, Nintendo, Wii U, Windows.

Tomb Raider

Ugyan ki ne ismerné Lara Croft karakterét, akit Angelina Jolie és Alicia Vikander is életre keltett a mozivásznon? Csakhogy Lara Croft története a PS1-re tervezett Tomb Raider játékkal kezdődött 1996-ban. Tizenhét évvel később a Tomb Raider kapott egy rebootot, ami a kritikusok körében is elsöprő sikert aratott. Rhianna Pratchett, vezető író kulcsszerepet játszott az új Tomb Raiderben (2013), amely teljesen új szintre emelte Lara Croftot.

Videójáték Nőknek Tomb Raider
A Tomb Raider népszerűsége napjainkig töretlen, hiszen ki ne bújna szívesen Lara Croft bőrébe? (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

A korábban komikusan nagy mellekkel és falatnyi rövidnadrágban ábrázolt reboot nem csupán rekonstruálta Lara származásának történetét, hanem végre egy kemény, erős nőként mutatta be, aki képes megbirkózni a legnagyobb kihívásokkal is. Ez az új ábrázolás segített abban, hogy Lara Croft kulturális ikonná váljon. A játék négymillió példányban kelt el világszerte, és 2013 hatodik legkelendőbb játéka volt. A Tomb Raider az alábbi konzolokon játszható: PlayStation3, PlayStation4, Xbox 360, XboxOne, Windows, MacOS, Linux.

Cities Skylines

Ha szereted a városépítős játékokat, akkor a Cities Skylines által egy minden eddiginél jobb élménnyel gazdagodhatsz, hiszen a játék modern formában tálalja a városok építésének és menedzselésének élményét, megfűszerezve mindezt a legendás SimCity-sorozat látványvilágával. A játékban egyetlen célod lesz, hogy egy parányi faluból egy óriási metropoliszt építs, méghozzá úgy, hogy közben folyamatosan szem előtt tartod a lakók igényeit, fejleszted, építed és zöldíted a várost, miközben próbálod fenntartani az egyensúlyt a kiadások és a bevételek között.

Karoliina Korppoo a Cities Skylines egyik vezető tervezője, egyben az első finn származású nő, aki szerepjátékot készített. Korppoo jelenleg saját, 10th Muse nevű cégét vezeti, amely nemrég fejlesztett egy Sana Stories nevű, interaktív alkalmazást, ami lényegében szöveges történetek sorozata, és ami az egyenlőséget és a sokszínűséget ünnepli. A City Skylines az alábbi konzolokon és operációs rendszereken játszható: PlayStation4, Xbox One, Nintendo Switch, Windows, MacOS, Linux.

Portal 1 & 2

A 2011-ben az év játékának választott Portal egy Chell nevű nőről szól, akit egy GLaDOS nevű rosszindulatú mesterséges intelligencia különböző tesztsorozatok elé állít. A játékosok Chell bőrébe bújhatnak, majd különböző rejtvényeket kell megoldaniuk a főszereplő portálvetőjével. A játékot Kim Swift és csapata tervezte, Kim neve pedig mostanra ismert és elismert lett a videojáték-iparban. A játéktervező 2012-ben felkerült a Forbes 30 sikeres 30 alatti listájára, a Portal pedig egyike volt annak a 14 játéknak, amelyet a New York-i Modern Művészeti Múzeum állandó gyűjteményébe választott. A Portal az alábbi konzolokon és operációs rendszereken játszható: PlayStation3, Xbox 360, Nintendo Switch, Microsoft Windows, Linux, MacOS, Android.

Animal Crossing: New Horizons

A játék helyszíne egy varázslatos táj, ahol végtelen tengerpartok, gazdag erdők és érintetlen természet húzódik, ameddig a szem ellát. A feladatod, hogy építsd meg saját otthonodat, ismerkedj meg a helyiekkel, gyűjts különböző alapanyagokat, kövesd a változó évszakokat, és fedezd fel ezt a színes, új horizontot úgy, ahogy még soha. Az Animal Crossing: New Horizons-ben lehetőséged van több játékost is bevonni, így egyszerre akár nyolcan is építgethetitek virtuális édenkerteteket. A játék rendezője Aya Kyogoku, aki régóta a Nintendonál dolgozik, a két legsikeresebb játéka azonban az Animal Crossing: New Horizons és az Animal Crossing New Leaf lett. Az Animal Crossing: New Horizons az alábbi konzolokon és operációs rendszereken játszható: Nintendo Switch.

Niche

A Niche olyan, mintha a Pokémon Go-t kereszteznéd a Tamagotchival, merthogy ebben a játékban nem hétköznapi élőlényeket kell alkotnod, és aztán persze gondoskodnod róluk. Készítsd el saját macskára, rókára, medvére vagy kutyára emlékeztető, egyedi állatfajaidat – vagy ezek kombinációit – a genetikájuk alapján. A feladat, hogy életben tartsd, és megvédd őket a ragadozóktól, a klímaváltozástól és a különböző betegségektől. Ha egy faj kihal, a játék véget ér.

Ez az egyszerű, szórakoztató, edukációs játék Philomena Schwab, svájci játéktervezőnő eredménye, aki a Kickstarteres kampányának köszönhetően jelentethette meg a Nichét (összesen 72 ezer dollárt, azaz több mint 25 millió forintot sikerült összegyűjtenie). Schwab egyébként a Playful Oasis szervezet alapítója is, amelyben 25 nemzetközi játéktervező népszerűsíti a természettel és biológiával kapcsolatos játékokat. A Niche az alábbi konzolokon és operációs rendszereken játszható: PlayStation4, Xbox One, Nintendo Switch, Windows, MacOS, Linux.

The Sims 4

A The Sims-sorozat népszerűsége mit sem változott az elmúlt évek alatt, a műfajában egyedinek tekinthető élet-szimulátor keretein belül ezúttal azonban minden eddiginél nagyobb szabadság, felejthetetlen élmények, valamint a virtuális világ szépségei várnak ránk. A feladat természetesen továbbra is az, hogy megalkosd alteregódat, felépítsd saját házad, kitűzz magad elé egy teljesíthető életcélt, majd megpróbálj boldogulni a mindennapokban, miközben családot alapítasz, dolgozol, szórakozni jársz, vagy csak egyszerűen élvezed az életet. A játék látványvilágát Lisette Titre-Montgomery videojáték-grafikusnak és -tervezőnek köszönhetjük, aki korábban a Ubisoft művészeti menedzsere volt, majd a Double Fine Productions művészeti igazgatója lett. A The Sims 4 az alábbi konzolokon és operációs rendszereken játszható: PlayStation4, Xbox One, Windows, MacOS.

Videójáték Nőknek The Sims 4
A The Sims 4 az egyik legjobb és legnépszerűbb videójáték nőknek (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

Journey

A Journey egy lenyűgöző és különleges játék, amelyben a történet, a zene, a hangulat és a megvalósítás egyaránt fontos szerepet játszik, természetesen a főként ügyességre és leleményességre építő játékmenet társaságában. A játékot Robin Hunicke, amerikai videojáték-tervező és -producer, valamint a Kellee Santiago által alapított Thatgamecompany készítette. A 2012-ben debütált Journey számos elismerést bezsebelt, de tíz évvel később is hihetetlenül népszerű a játékosok körében.

A cselekményben a non-verbális taláros karakterek bőrébe bújó játékosok egy sivatagon keresztül egy távoli hegy felé haladnak. Utuk során más, valós időben játszó játékosokkal is találkozhatnak, ám a karakterek csak hangjegyeken keresztül tudnak kommunikálni. A szakma a Journey lélegzetelállító dalbetétjét is elismerte, a 2013-as Grammy-díjátadón ugyanis ezt jelölték a legjobb filmzene kategóriában. 2013-ban, a Game Developer Choice Awards díjátadón elnyerte az év játéka, a legjobb hang, a legjobb letölthető játék, a legjobb játéktervezés és a legjobb vizuális effektek díjat. A Journey az alábbi konzolokon és operációs rendszereken játszható: PlayStation3, PlayStation4, Windows, iOS.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix