„A Büszkeség és balítélet a legjobb belépő a Jane Austen-univerzumba”

A kétszáz évvel ezelőtt élt Jane Austen az angolszász irodalom meghatározó alakja, könyveinek pedig bérelt helyük van az irodalmi adaptációk között. Sokan azonban puszta lányregényként tekintenek Austen műveire. De vajon tényleg azok? Interjú Ruff Orsolya és Szeder Kata újságírókkal, az életművet feldolgozó Az Austen-projekt podcastsorozat alkotóival.

Miért pont Jane Austen? Milyen út vezetett Az Austen-projekt elindításáig? Ez alapozta meg kettőtök kapcsolatát, vagy esetleg már ismertétek egymást?

Kata és Orsolya közel fél évig tobzódtak Jane Austen életművében. A ránk maradt hat befejezett regény, az Értelem és érzelem, a Büszkeség és balítélet, A Klastrom titka, A mansfieldi kastély, az Emma és a Meggyőző érvek elolvasásával nem csupán Austent, de a régens kori Anglia világát is közelebbről megismerhették. Az Austen-projekt című podcastsorozatukban arra vállalkoztak, hogy megadják a választ a kérdésre: vajon mitől olyan izgalmas még ma is Jane Austen?

Szeder Kata: Úgy mondanám, hogy a projektnek köszönhetően jobban megismertük egymást. Orsi régóta dolgozik a Könyves Magazinnál újságíró-szerkesztőként, én két éve Austenről több cikket is írtam már a magazinnak. Aztán 2020-ban, miután megjelent a Büszkeség és balítélet új kiadása, sok év után újraolvastam a könyvet, méghozzá úgy, hogy egyszerre az új és a régi fordítást, valamint az eredeti, angol nyelvű verziót. Igazából akkor tudatosult, hogy mennyire sokrétű Austen világa, amit izgalmas lenne kibontogatni, úgyhogy mi lenne, ha csinálnánk Austen köteteiből egy sorozatot, amit Orsi az ötlet megszületésétől kezdve támogatott.

Ruff Orsolya: Kata Austen-mániás a szó legjobb értelmében, hiszen látta az összes adaptációt, illetve oda-vissza ismeri a regényeket is. Én olvastam Austent az egyetemen, de közel sem a teljes életművét, így már önmagában ezért izgalmas kaland volt Az Austen-projekt, melynek során kiveséztük Austen hat befejezett művét, de előtte persze újraolvastuk mind a hat kötetet. Számomra az volt igazán érdekes, hogy ezúttal teljesen más szemmel olvastam a történeteket, teljesen más szempontok szerint, sokkal tudatosabban. Azok a művek pedig amik eddig kimaradtak, most kerültek terítékre. Az igazi rácsodálkozások, aha-élmények azonban akkor jöttek, amikor elkezdtük kibeszélni a regényeket a sorozatban. A projektre úgy készültünk, hogy miután elolvastuk a regényeket, utánanéztünk mindenféle forrásnak, szakmunkának, főként angolul, aztán felhívtuk egymást, és hosszú órákat beszélgettünk. Közben rájöttünk, hogy olyan, mintha már most a podcastet csinálnánk. Bennem volt is félelem, hogy vajon marad-e anyag, amikor majd élesben felvesszük, de persze maradt, sőt, néha azt éreztük, hogy jó, most már ideje lezárni, hogy ne legyen túl hosszú. Mindent egybevetve a közös felkészülést élveztük a legjobban.

Kata: Így igaz. Folyamatosan új kapuk nyíltak meg, és különösen izgalmas volt a folyamatnak azon része, hogy hogyan olvashatunk el egy könyvet. Itthon Austen egy beskatulyázott, romantikus-lányregényes szerző, akit nem kezelnek a helyén. Döbbenetes például, hogy nálunk csupán az 1950-es évek vége felé jelent meg az első Austen-fordítás, amikor Austen már több mint száz éve halott volt. Nem úgy az angol irodalom, amelyben napjainkig elismert professzorok kutatják Austen munkásságát, és az angolszász irodalom egyik fontos mérföldkövének tekintik őt. Teljesen másként pozícionálják, egyáltalán nem egy romantikus-lányregényíróként, hanem a realizmus előfutáraként, a lélektani regény fontos szerzőjeként.

Jane Austen Projekt Ruff Orsolya és Szeder Kata
Szeder Kata és Ruff Orsolya közel fél évig tobzódtak Jane Austen regényeiben, közös munkájuk eredménye Az Austen-projekt podcastsorozat (Fotó: Takács Dániel)

Orsolya: Egy idő után célunk lett, hogy lebontsuk Austenről ezt a réteget, és megnézzük, mi van alatta. Ekkor jöttek azok a szempontok, hogy például gazdaságilag milyen lehetőségei voltak egy nőnek, társadalmilag milyen a nők egymás közötti viszonya, egy mikroközösségen belül hogyan alakulnak a dinamikák és a kapcsolatok, és hogy mindez mit mond el az egész korról, és mit mond el rólunk.

Nagyon sokat beszélgettünk ugyanis arról, hogy ezeknek a regényeknek a szereplői köztünk élnek, hiszen mindannyian ismerünk az austenihez hasonló figurákat. Valójában arra is rácsodálkoztunk, hogy Austen művei mennyire időtlenek, mennyi humor és rejtett utalás van bennük, illetve, hogy nyelvileg mennyire sokrétűek.

Nektek személy szerint melyik a kedvenc Austen regényetek, és milyen érzésekkel tettétek le?

Orsolya: Nekem az egyik a Büszkeség és balítélet, talán mert ezt ismerem a legjobban, ezt veséztük ki Katával a leginkább. Ami nagyon tetszett, és először olvastam, az A klastrom titka. Ez egy vékony, mégis szépen összerakott kötet, páratlan humorral. A Meggyőző érvek ugyancsak kellemes élményt adott, szerintem ez Austen „legérettebb” könyve.

Kata: Én is a Büszkeség és balítéletet mondanám. Valószínűleg azért is, mert ezzel rengeteget foglalkoztunk, ezt ismerem a legjobban. De nagyon szerettem az Emmát, a Meggyőző érveket és A mansfieldi kastélyt is, pedig utóbbiban egyetlen olyan karakter sincs, akivel szívesen azonosultam volna olvasás közben.

Szerintetek melyik Austen legszemélyesebb könyve?

Kata: Talán a Meggyőző érvek. Azzal, hogy főhősének megadja a második esélyt a boldogságra, kicsit olyan, mintha magát is megajándékozná ezzel. De a Büszkeség és balítélet Elizabeth-jében is ott van szerintem nagyon, a levelezéseiből az derült ki, hogy neki ez a legkedvesebb könyve.

Orsolya: Én is ezt mondanám, mert számomra ez Austen legkiforrottabb regénye, szerzőként ennél a könyvnél érkezett be. Az más kérdés, hogy ez egyben az ő tragédiája is, mivel az életútja, alkotói pályája nem folytatódhatott, mégis itt éreztem azt, hogy ez a regény teljesen egyben van. (A Meggyőző érvek Jane Austen hatodik, azaz utolsó befejezett regénye, mert 1817. július 18-án, 42 éves korában, Addison-kórban elhunyt. – a szerk.)

Ha röviden kellene összefoglalni, akkor miben látjátok Austen munkásságának sikerét?

Orsolya: Olyan karakterek szerepelnek a regényeiben (gondoljunk csak Mr. Darcyra), akikkel mindannyian tudunk azonosulni, és a történetek szereplőinek sorsát követve ráismerünk saját ismerőseinkre – vagy akár önmagunkra is. Mindemellett pedig Austen regényei sokkal többek annál, minthogy a nők férjre vadásznak.

Kata: Austen humora szintén lenyűgöző. Ahogy például jellemzi karaktereit. Teljesen hétköznapi jelzőkkel is nagyon el tud bánni valakivel, egy mondaton belül akár kétszer is. Másrészt teljesen ki tud kapcsolni, regényeinek olvasása közben, olyan, mintha egy „nyugtató buborékba” kerülnénk – ezt a hatást már tudományosan is igazolták.

Mit gondoltok, hogyan érdemes olvasni Austen regényeit ahhoz, hogy ne dőljünk be az előítéleteknek, miszerint azok csak egyszerű romantikus lányregények?

Orsolya: Amit személy szerint el tudok mondani, hogy rengeteget jegyzeteltem olvasás közben, beleértve az idézeteket is, mivel úgy akartuk felépíteni a podcastet, hogy mindig legyen hozzá egy kísérő cikk. Aztán ahogy egyre előrébb haladtunk a podcastadásokkal, úgy kristályosodott ki előttünk az is, hogy mire érdemes figyelni olvasás közben. Ez lehetett a gazdasági vagy a pénzügyi helyzet, a szereplők egymáshoz való viszonya, vagy akár az, hogy az adott szereplő hogyan viszonyul az olvasáshoz. Mert Austennél roppant árulkodó, hogy a negatív karakterek általában leszólják az olvasást és a regényeket. Mindemellett egy idő után feltűnt, hogy vannak visszatérő motívumok a regényekben, amikre szintén építhetünk. Én ilyesmikre figyeltem az újraolvasásnál.

Kata: A podcast legnagyobb kalandja számomra talán az volt, hogy egy teljes életműn megyünk végig, ami új kapukat nyitott Austen világára. Sokkal szembetűnőbbek lettek így visszatérő motívumai, amikre aztán tudatosan figyeltünk is olvasás közben, például hogy mit jelképez a hintó, az olvasás, vagy mondjuk az időjárás és annak cselekménybefolyásoló ereje. Amit Orsival nagyon élveztünk, és szintén tudatosan figyeltük, az a szereplők szókincse és a beszédstílusa.

Austen egyik nagy vívmánya részint az volt, hogy minden karakterének megvan a saját szókincse, ahogy összerak egy mondatot. De Austen azzal is számolt, hogy a való életben, ha az emberek sok időt töltenek egymással, akkor átvesznek egymástól bizonyos szavakat, és ez egy idő után meg is jelenik karakterei beszédében.

Olyan zseniális tudatosság van abban, ahogy felépített egy életművet, hogy ennek a mai napig csodájára járnak kutatói. Mindez pláne nagyon érdekes annak tükrében, hogy Austen nem volt tagja irodalmi társaságoknak vagy szalonoknak, hanem mindvégig a saját útját járta.

Ha meg kellene győzni egy szkeptikus olvasót arról, hogy vegyen a kezébe egy Austen regényt, mit tanácsolnátok neki?

Orsolya: Én a Büszkeség és balítéletet javasolnám első olvasáshoz, szerintem ez a legjobb belépő a Jane Austen-univerzumba, a karakterek pedig austeni-archetípusok, akik felbukkannak a többi regényben is. Könnyen olvasható, és minden fontos témát megjelenít.

Kata: Én is a Büszkeség és balítéletet mondanám.

Ha csak a Büszkeség és balítéletet vesszük, sokan úgy vannak vele, hogy az csak a modern feldolgozások miatt érdekes. Ti mit gondoltok erről?

Kata: A regény könnyen félreértelmezhető és letudható annyival, hogy a történet kizárólag a férjvadászatról szól. Ezt próbáltuk meg visszafejteni Az Austen-projektben is, hogy ha nem tudjuk, hogy milyen közegben játszódik, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk, hogy miért olyan lényeges a szereplőknek férjhez menniük.

Akkoriban ugyanis tényleg létfontosságú volt, hogy egy nő miként választhat magának férjet, elvégre megfelelő örökség híján semmi más lehetősége nem volt arra, hogy apja halála után is minimum olyan színvonalon élhesse az életét, mint amilyenen előtte.

Austen regényei konkrétan kortárs művek voltak a maguk idejében, az írónő maximum öt-hat évet tekint vissza, de többségében az ő korában játszódnak a történetek. Vagyis ebből a szempontból megint egy izgalmas társadalmi képet ad az életműve.

Orsolya: Vagy vegyük például Elizabeth Bennet karakterét, akit valószínűleg azért szeretünk annyira, mert vele tudunk a leginkább azonosulni, számos aspektusban ő áll a legközelebb a Jane Austen-i figurához.

Kata: Meg szerintem ahhoz is, amit mi szeretnénk gondolni akár magunkról, akár Jane Austenről. Nem hiába mondják, hogy Austen Elizabeth Bennettel megteremtette a modern hősnőt.

Szerintetek Austen miért nem tudott érvényesülni a saját korában, amikor évekkel később hatalmas, jórészt férfiakból álló rajongótábora lett?

Orsolya: Jane Austen élete tökéletesen megmutatja, hogy milyen lehetőségei vannak egy nőnek, ha nincs vagyona, és nem megy férjhez, habár lett volna erre lehetősége, de ő inkább írni akart. Ehhez kapcsolódik a női alkotás kérdése, hogy milyen lehetőségei voltak, hogyan tudta a saját érdekeit képviselni, hogyan menedzselte magát. Kiderült, hogy nem túl jól, nem volt mögötte egy olyan háttér, aminek köszönhetően jelentős vagyont halmozhatott volna fel még életében a könyvekből. Ehelyett sajnos egyre lejjebb csúszott, főleg édesapja halála után. Szerintem nagyon érdekes és izgalmas az életrajz függvényében is megvizsgálni ezeket a női sorsokat. Az pedig, hogy évekkel később miért rajongtak a műveiért a férfiak (egy 1920-as évek elején megjelent tanulmány, ami a világháborús katonák olvasási szokásait vizsgálta, arról számolt be, hogy a lövészárkok olvasóinak körében Shakespeare mellett Jane Austen volt az egyik legnépszerűbb szerző), úgy vélem azért, amiért manapság mi is kézbe veszünk egy Austen regényt:

mert ki akartak szakadni a valóságból, elmenekülni Austen univerzumába, ahol, noha szintén vannak nehezítő körülmények a szereplők életében, a végén mégis mindig helyreáll a világ rendje, és ez ad egy keretet az életnek.

Kata: Én is így látom, hogy Austen világában vannak szabályok, van egy rendszer, ami működhet igazságosan vagy igazságtalanul, de mégiscsak ismerjük a szabályokat. Tehát egy kiszámítható világot tár elénk annak minden igazságtalansága ellenére is. Az Austennel kapcsolatos előítéletekben valószínűleg az is közrejátszik, hogy egy kétszáz éve élt női szerzőről beszélünk. Ez szerintem már eleve beskatulyázza. Másrészt, ha egy regény más formában is kikerül a kulturális térbe (gondolok itt a filmes adaptációkra), akkor onnantól kezdve annak kialakul egy saját rajongótábora, egy jól definiálható célközönsége, és ezt követően nagyon nehéz leküzdeni a sztereotípiákat.

Orsolya: A podcasttel egyébként ez is volt a célunk, hogy kicsit kinyissuk ezt a kaput, és hogy akiknek eddig esetleg eszükbe sem jutott egy Austen könyvet levenni a polcról, ők is kedvet kapjanak az elolvasásukhoz.

Mi a véleményetek a nőirodalomról, mint kifejezésről? Miért kell egyáltalán külön íróról, írónőről és női íróról beszélnünk… erről mit gondoltok? Normális, szexista dolog, vagy valami teljesen más?

Orsolya: Biztosan vannak olyan témák, amik a nőkhöz közelebb állnak, de én a magam részéről nem szeretem ezt a kategorizálást. Ahogy azt sem gondolom, hogy Austen regényei kifejezetten nőknek szólnak. Szerintem egy férfi is megtalálhatja magát a történetekben.

Kata: Nyilván attól is függ, hogy milyen témáról beszélünk, hiszen például a szülésről tényleg hitelesebben írhat egy nő, bár az is nézőpont kérdése, hogy hogy ír valaki a szülésről. Szóval szerintem sincs szükség kategorizálásra.

Rendben van, hogy a vagyon és a férjszerzés a legtöbb Austen regény központi eleme, de szerintetek mit tanítanak a kötetek a női barátságokról, ha egyáltalán tanítanak?

Orsolya: Én inkább úgy érzem, hogy a testvéri viszonyokról tanítanak, ez is a Büszkeség és balítéletben nyilvánul meg a legszembetűnőbben, amelyben Jane és Elizabeth kapcsolata a legszorosabb. És aztán persze az életműben látunk olyan nővéri kapcsolatokat, amik nem működnek, de én személy szerint a női barátságot nem érzem annyira markáns témának Austen regényeiben.

Kata: Egyenrangú barátság szerintem nincs a regényekben, Jane-t és Elizabethet leszámítva. Inkább az idősebb-fiatalabb női kapcsolat a jellemző. Illetve az is érdekes, ahogy az anyák helyzete megjelenik a történetekben, hiszen nem kapunk túl jó képet róluk. Mrs. Bennet (Elizabeth édesanyja – Büszkeség és balítélet) például egy „csekély értelmű, üresfejű és szeszélyes természetű” anyaként jelenik meg, aki folyamatosan nevetségessé teszi magát és családját, egyfolytában fecseg és hisztériázik. Viszont itt jön elő megint az előítéletesség, mert ha ismerjük a történet hátterét, a lányok helyzetét, Mrs. Bennet félelmei és ügyködése, hogy mielőbb férjhez adja lányait, máris teljesen jogosnak tűnik.

Borítókép forrása: Takács Dániel

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Így épít a nemet mondás művészete – 3. rész