Barion Pixel Ez a színész biztosan nem venne részt a Szomszédok folytatásában – Az egyik legnagyobb név esett ki – Coloré

Ez a színész biztosan nem venne részt a Szomszédok folytatásában – Az egyik legnagyobb név esett ki

2025. 01. 10.

Tavaly év végén robbant a hír, mely szerint folytatnák a Szomszédokat. A várttal ellentétben azonban az egyik legismertebb karaktert játszó színész mondott nemet a folytatásra.

A Szomszédok minden idők egyik legismertebb magyar sorozata – pontosabban teleregénye volt – nem csoda hát, hogy felmerült a folytatás lehetősége. Bár már sokan nem élnek a színészek közül, így is bőven van, aki ismét beköltözhetne a Lantos utcába.

Nem mindegyik színész lelkesedik az ötletért, és az egyik legismertebb karaktert, Janka nénit megformáló Pásztor Erzsi is ezek között a színészek közt van.

A Szomszédok Janka néni nélkül

A színésznő a Storynak nyilatkozott, melyből kiderül, hogy visszavett a munkából, így nem jár szinkronizálni. Ekkor említette meg a teleregényt:

Az is biztos, ha tényleg lesz újra Szomszédok, abban már nem szeretnék részt venni.

A színésznő nem indokolta döntését, így csak találgatni lehet. Bár ahogy mondani szokta, Janka néni tette őt az ország alkoholistájává, nem veti meg a karaktert, sőt, és játszani is éppúgy szeret, mint hajdanán.

Mindennek ellenére továbbra is látható a Turay Ida Színház több darabjában is, mint például a Fergeteges látogatásban.

Pásztor Erzsi bár szerette Janka nénit, nem venne részt a Szomszédok folytatásában / Kép forrása: TV2
Pásztor Erzsi bár szerette Janka nénit, nem venne részt a Szomszédok folytatásában / Kép forrása: TV2

Mint az interjúban mondta:

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi idősen még játszani fogok. A színház az életem, viszont ha észreveszem, hogy már nem jut eszembe a szöveg, azonnal abbahagyom a munkát. Mégis jó lenne úgy elmúlni a világról, hogy halálomig megmarad a színház.

Nyitókép forrása: Wikipédia