Barion Pixel Megérkeztek az első képek Sandra Bullock és Channing Tatum közös filmjéből – Coloré

Megérkeztek az első képek Sandra Bullock és Channing Tatum közös filmjéből

2021. 12. 16.

A jövő év egyik legjobban várt alkotásának tartják a The Lost City című filmet, amelyben több A-listás színész is szerepel.

Az alkotásban Channing Tatum, Sandra Bullock és Daniel Radcliffe szerepel, a történet pedig egy írónőről, Loretta Sage-ről szól, akit legújabb könyvének bemutatókörútján elrabolnak. Ezzel pedig egy teljesen váratlan fordulatot vesz az addig nyugodtnak hitt élete.

Sandra Bullock Channing Tatum Filmje
Forrás: Northfoto

Ez azonban nem minden, hiszen könyveinek borítómodellje (Channing Tatum) is belekeveredik az események sorozatába, aki életét karakterének megtestesítésének szentelte, ám most úgy érzi, a valóságban is mindent meg kell tennie, hogy megvédje a nőt, akinek a hírnevét köszönheti. A rosszfiú karakterében Daniel Radcliffet köszönthetjük, aki talán élete első negatív szerepében mutathatja meg zseniális színészi képességeit.

A film 2022. március 25-én kerül a mozikba, de már most óriási körülötte a felhajtás. Többek között azért, mert a produkció két rendezőjének Adam és Aaron Nee-nek sikerült olyan sztárokat megnyernie, akiknek 2022 alapvetően gyümölcsöző lesz.

Tatum néhány hete jelentette be, hogy készül a Magic Mike harmadik része, Daniel újévkor tér vissza a Harry Potter találkozójában, míg Sandra örökbefogadott gyermekei miatt csak ritkán vállal több filmet, de az ő neve minden kétséget kizáróan nagy sikert ígér.

Forrás: variety.com