Chris Evans: “Szeretnék találni valakit, akivel leélhetem az életem”

A héten debütál a Netflixen a streaming szolgáltató legújabb akciófilmje, A szürke ember, így főszereplői épp sajtókörúton nyilatkozgatnak az alkotásról - így tesz többek között Chris Evans, Ana De Armas és Ryan Gosling is.

Az Amerika kapitányként világhírűvé vált Chris Evans ugyan 2019-ben maga mögött hagyta a szuperhősjelmezt a rajongók (és e sorok írójának) legnagyobb bánatára, szerencsére nem kell őt nélkülöznünk a filmekből. Az örökös jófiú-karakterek után a Tőrbe ejtve Ransom Drysdale-jeként megmutatta, hogy tud ő negatív szereplőt is játszani, most pedig A szürke ember főgonoszaként láthatjuk majd péntektől a Netflixen. A filmet a Russo-testvérek rendezik, akikkel Evanst az Amerika kapitány: Polgárháború munkálatai hozták össze, és ők rendezték a két utolsó Bosszúállók-filmet is. 

chris evans
A The Gray Man (A szürke ember) amerikai premierjén. Forrás: Northfoto

A bostoni születésű sztár ebben a filmben mint Lloyd Hansen tűnik majd fel, aki CIA egykori pszichopata tagja, és aki azért hagyta ott a szervezetet, hogy hivatásos bérgyilkos lehessen. A szó minden értelmében ördögi Hansent megbízza egykori munkaadója, hogy vadássza le Court Gentry-t (Ryan Gosling), egy zsoldost, aki olyan szigorúan titkos ügynökségi információk birtokába jut, amelyek menekülésre kényszerítik. A film igazi sztárparádé lesz, megjelenik benne többek között Ana de Armas, Billy Bob Thorton, Regé-Jean Page (A Bridgerton-család című sorozat) és Julia Butters is.

Evans karaktere az előzetesek alapján nem csak gonosz, hanem humoros is igyekszik lenni. A színész a Shondalandnek adott interjúja szerint így találta meg a humort egy ilyesfajta szereplőben: 

Nos, amikor egy rosszfiút alakítasz, az illető nem gondolja, hogy ő rossz. Amikor egy vicces srácot játszol, az valószínűleg nem gondolja magát viccesnek.  Így a helyzet igazságát próbálod eljátszani.  Azt hiszem, a legtöbb színész egyetért abban, hogy általában működni szokott – akár vígjátékról, akár drámáról, akár akcióról van szó –, hogy valódi emberré próbálnak válni a munka során. Így az lesz az eredménye, hogy ha viccesnek kell lennie, akkor a karakter vicces lesz a néző számára is anélkül, hogy maga a színész megpróbálna poénos lenni.

chris evans
Evans, mint a bérgyilkos Lloyd Hansen. Forrás: Northfoto

A beszélgetés folyamán a riporter feltette neki a kérdést, miszerint “Chris, a karakterednek szinte mániája, hogy lenyomozza Gosling karakterét. Van a saját életedben is olyan dolog, amire ennyire fókuszálsz?” A színészt nagyon meglepte a kérdés, de szemmel láthatóan örült is neki. 

Oké, ez egy jó kérdés, te jó ég, akkor jó választ is fogok adni! A válasz az lenne, hogy talán arra koncentrálok a legjobban, hogy találjak egy társat, tudod, valakit, akivel együtt szeretnék élni. Nézd, szeretem, amit csinálok. Nagyszerű dolog, az egész lényemet beleadom. De ami azt illeti, még ez az “ipar” [a randizás] is tele van kétségekkel, tétovázásokkal és újratervezéssel, hiszen megpróbálunk valaki olyat találni, akivel szeretnénk leélni az életünket.”

Chris Evans életében ugyan több hosszú kapcsolat is volt, utoljára idén februárban röppentek fel a pletykák, hogy egy fiatal portugál színésznővel randizik, de e nyilatkozat alapján talán még mindig keresi az igazit.

Forrás: Shonaland.com

Ez is érdekelhet: Chris Evans csatlakozik Emily Blunthoz a Netflix új filmjében

Nem elég, hogy idén a Lightyear animációs filmhez adta a hangját és hamarosan láthatjuk majd a fent említett Netflixes akciófilmben főgonoszként, újabb hírek érkeztek Chris Evans jövőbeni projektjeiről is. Szerepet kapott ugyanis a Pain Hustlers címmel illetett izgalmas drámában, ahol Emily Blunt alakítja majd a főszerepet. A hír további részleteit itt találhatod!

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

A 3 legbájosabb csillagjegy az asztrológusok szerint