Barion Pixel Női feltalálók, akik megkönnyítették az életünket – Coloré

Női feltalálók, akik megkönnyítették az életünket

2021. 02. 11.

Rengeteg olyan használati eszköz vagy technológia van ma az emberiség birtokában, amik a mindennapjaink szerves részét képezik, és el sem tudnánk képzelni az életünket nélküle. Pedig volt idő, amikor még nem létezett papírzacskó vagy hívásvárakoztatás – azt, hogy ezek megszülettek, mind nőknek köszönhetjük. Íme hát négy női feltaláló.

Josephine Cochrane – mosogatógép

josephine
Forrás: YouTube

Az 1800-as évek elején született Ohioban. Férjhezmenetele után társasági vacsoraesteket kezdett el tartani, melyeken kínai porcelánját használta, és egy alkalommal cselédlánya figyelmetlenségből megcsorbította az egyik tányért. Josephine ekkor kezdett el egy biztonságosabb megoldáson gondolkozni, emellett pedig az is célja volt, hogy felszabadítsa a mosogatás terhe alól a fáradt háziasszonyokat.

Margaret E. Knight – papírzacskó

margaret e knight
Forrás: YouTube

Josephine-nel egyidőben élet Margaret, akit a leghíresebb 19. századi női feltalálónak is szoktak nevezni. Papírgyárban dolgozott, ahol elkezdte a szokásostól eltérő módon összehajtogatni azokat – nem nagy dolog, gondolhatnánk, ám Margaret technikájának köszönhetően strapabíróbb lett az aljuk, így tökéletesnek bizonyultak a bevásárlásokkor. 1870-ben megalapította az Eastern Paper Bag Company nevű céget, ahol már gyártósor hajtogatta és ragasztotta össze a zacskókat, melyeket aztán generációk használtak nap, mint nap.

Más találmányai is voltak, mint például a számozógép, vagy az ablakkeret.

Mary Phelps Jacob – modern melltartó

maryphelpsjacob fb
Forrás: YouTube

Neki köszönhetjük, hogy leáldozott a szűk fűzők kora és évszázadok után a nőknek végre nem kellett felsőtestüket a rettenetesen kényelmetlen és fullasztó ruhadarabba préselniük.

Találmányát, sok máshoz hasonlóan, a szükség hívta életre az 1900-as évek elején, ugyanis ő is megunta, hogy alig kap levegőt a hivatalos eseményeken és mozogni sem tud sokat – összeöltött hát némi anyagot és szalagot a fűző helyett. Így született meg a melltartó első szabadalma.

Marion Donovan – eldobható pelenka

marion donovan
Forrás: YouTube

A második világháború utáni években történt, hogy Marion – nem meglepő módon – belefáradt abba, hogy kisbabája után állandóan textilpelenkákat kellett mosnia, ezért ötlötte ki az eldobható, vízálló változatot. Sok gyárba ellátogatott, de egyikük sem akarta elkezdeni a tömeggyártást, mert felesleges találmánynak gondolták. Tíz évvel később ebből az ötletből hozta létre a Procter&Gamble-nél dolgozó Victor Mills a Pamperst.

Rajta kívül mások is próbálkoztak már hasonló masina elkészítésével, de Josephine-é – melyet az első Chicagói Vásáron mutatott be 1893-ban – lett az első kereskedelmi forgalomban is sikeres gép.

Borítókép forrása: YouTube