Az arc szépségének megőrzéséhez is hozzájárulnak a kristályok, amiket az ezotériában sokan kedvelnek.
Az ásványok mind gyógyító, energizáló hatással bírnak, más és más területekre fejtik ki hatásukat. Egyesek a táskájukban hordják a hozzájuk közel álló köveket, mások a polcon tartják, és egyre többen már a fürdőszoba szekrényen is, ugyanis nagyon elterjedtek lettek a szépségápolásban. Két olyan kő is van, amelyek egyre több nő polcán kapnak helyet, és nem véletlenül.
Rózsakvarc roller, az arcmasszírozók királya
Több száz éve ismert a jáde görgő a Távol-Keleten. Ránctalanításhoz és az arc ragyogásának fokozására alkalmazzák, ugyanis a fáradt bőrt egyből vitalizálja, fokozza a nyirokkeringést és a vérkeringést, ettől frissebb lesz az arc, a ráncok is kevésbé képesek kialakulni. Az apró meglévő ráncokat is kisimítja. Akár minden nap alkalmazhatod, jót tesz a bőrödnek, sőt, a hangulatodnak is a napi masszázs.
A rózsakvarc sok tünetet enyhíthet egyébként is. Használják bőrbetegségek, asztma, allergia, ellen, és mivel a szeretet kövének tartják, állítólag tele van pozitív energiákkal.
A szeretetenergiában gazdag kővel ömagad felé is kifejezed, hogy szereted.
![Ezoterikus ásványok, amik a szépségápolásban is közkedveltek 1 Rózsakvarc](https://colore.hu/wp-content/uploads/2021/06/rózsakvarc-1024x683.jpeg)
Jáde kőből gua sha
Jade kőből sok fajta roller, görgő létezik, választhatod rózsakvarc helyett ezt is, de ha még erősebb stimulálást szeretnél az arcodon érezni, és a vér- és nyirokkeringést erőteljesebben fokozni a ráncok és fáradtság ellen, akkor vesd be a gua sha követ. A gua sha egy különleges alakú kő, ami, ha a bőrödön a megfelelő irányba húzva masszírozod vele, kisimítja a ráncokat, ellazítja az arcizmokat és fokozza a keringést.
A lifting hatás érdekében a dekoltázst és a nyakat is bátran megdolgozhatod vele, sőt, ajánlott is, hiszen a krémek és szérumok is jobban be tudnak szívódni az arcmasszázs után.
A jade kristály pihentető hatásáról híres, megnyugtatja a bőrt, kisimítja, segít relaxálni.
![Ezoterikus ásványok, amik a szépségápolásban is közkedveltek 2 Jade Kő](https://colore.hu/wp-content/uploads/2021/06/jade-kő-1024x683.jpeg)
Borítókép forrása: Pexels