Barion Pixel 5 csillagjegy, akik mindig engednek a kísértésnek – Coloré

5 csillagjegy, akik mindig engednek a kísértésnek

2022. 05. 09.

Életünk során nagyon sokszor csábulunk el, akár finom ételekről, akár egy rossz cselekedetről vagy éppen egy tiltott románcról van szó. Erre pedig néhány csillagjegy jóval fogékonyabb…

Csillagjegyünk tulajdonsági magukban hordozzák, hogy bizonyos dolgokat miért tehetünk vagy nem tehetünk. Ez van a kísértéssel is, hiszen míg valaki mindig ellent tud állni, addig másnak igazi kínt jelent nemet mondani, sőt az esetek többségében inkább belemegy a kockázatos játszmákba.

Csillagjegy 4
Forrás: Unsplash

Skorpió

A vad és sokszor meggondolatlan Skorpióról szinte mindenki megmondja, hogy nem a józas ész mintapéldánya. Szenvedélyes természete miatt pontosan a veszélyes és tiltott dolgok motiválják. Még akkor is, ha tudja, hogy semmi jó nem sülhet ki belőle. Addig megy, amíg meg nem kapja, amit akar.

Vízöntő

A zodiákus igazi hedonista, így nem meglepő, hogy a csábításnak és egyéb kísértésnek sem tud nemet mondani. A vérében van az új dolgok kipróbálása és a tilosban járás is. Inkább kockáztat csakhogy az élvezetnek éljen, semmint bánja, hogy nem próbálta ki, amit akart.

Csillagjegy
Forrás: Unsplash

Bika

A tüzes csillagjegy meggondolatlan, önző és sosem hajlandó azt csinálni, amit mások mondanak neki. Neki a kísértés egyenlő a kihívással, amit addig hajszol, amíg ki nem pipálta képzeletbeli listájáról.

Mérleg

Sokak szemében inkább a túl meggondolt és józan eszű zodiákusnak számít, de ez a valóságban nem így van! A Mérleg egyik rejtett hibája, hogy titkon nehezen tud ellenállni a kísértésnek akár a diétája megszegéséről van szó, akár a párja megcsalásáról. Bár alapvetően szégyelli, mégsem tud változtatni ezen.

Nyilas

A mindent vagy semmit elvű Nyilas a kísértéssel is pontosan így van! Vagy belemegy vagy hátat fordít, bár az esetek többségében inkább enged, mint elutasít. Imádja az új és vad dolgokat, főleg akkor, ha azt nem szabad.