Barion Pixel Covid-oltás 5-11 éveseknek – beszéljünk a mellékhatásokról! – Coloré

Covid-oltás 5-11 éveseknek – beszéljünk a mellékhatásokról!

2021. 12. 02.

A vakcinák alapos tesztelésen mennek át, de mellékhatása mindegyiknek lehet. Mi a helyzet azzal az oltással kapcsolatban, amit az 5-11 éves gyerekeknek javasolnak Covid ellen?

Az amerikai gyógyszerügynökség, a Food and Drug Adminsitration (FDA) idén október 29-én engedélyezte a Pfizer Covid elleni vakcinájának beadását 5-11 éves gyerekek számára.

Az amerikai szülők sem fogadták nagyobb bizalommal és lelkesedéssel a hírt, mint a többi szülő a világ bármelyik más országában – számolt be cikkében a MedicalNewsToday tudományos ismeretterjesztő portál.

A szülők tartanak a gyerekeknek szánt COVID-oltástól
A legtöbb szülőnek kételyei vannak a gyerekeknek szánt oltással kapcsolatban / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

A legfrissebb kutatások szerint alig van egyharmad fölött azok aránya, akik beadatnák gyereküknek az oltást, elsősorban azért, mert félnek a mellékhatásoktól. A szülők kétharmada attól tart, hogy a vakcina károsan hatna gyerekük termékenységére a jövőben.

Háromnegyedük egyéb mellékhatások miatt aggódik, amik azért következnének be, mert nem ismerjük eléggé a Covid-vakcina hosszú távú hatásait.

Félelmek a termékenységgel kapcsolatban

Az Amerikai Gyerekgyógyászok Akadémiája videóban cáfolta a termékenységgel kapcsolatos aggodalmakat.

Dr. Edith Bracho-Sanchez gyerekgyógyász arról beszél, hogy az immunrendszernek és a reproduktív rendszernek semmi köze egymáshoz. A Covid-oltás kizárólag az előbbire hat. A vakcinákban felhasznált szerek hatását évtizedek óta tanulmányozzák, pontos információk állnak rendelkezésre arról, mire hogyan hatnak, beleértve a termékenységet is.  

Mit mutatnak a számok?

A gyógyszergyárak gyerekeken is tesztelték az oltást a fejlesztés során. Nézzük a Pfizer-Biontech vakcináját, mert Magyarországon is ezzel oltják a gyerekeket. A gyártó 2021 szeptember végén jelentette be, hogy a 2. és a 3. fázis eredményei alapján a szer biztonságos.

Haláleset nem fordult elő a tesztek során, és egyéb mellékhatás is ritkán jelentkezett. Általában a második dózis után tapasztalt a beoltott gyerekek 39,4 százaléka fáradtságot és 28 százaléka fejfájást. Érdemes tudni, hogy felnőtteknél ugyanez az arány 65,6 százalék illetve 60,9 százalék volt.

A gerekeknek szánt COVID-vakcina biztonságos
A szakemberek szerint az oltás biztonságos / Fotó: Shutterstock / PuzzlePIx

Az 5-12 éves gyerekeknek mindössze 6,5 százaléka lett lázas az oltás után, a 12 éven felülieknek 17,2 százaléka. Hidegrázást élt át a kisebbek 9,8 százaléka és a 12 éven felüliek 40 százaléka.

A szakemberek véleménye és az összes eddigi adat szerint biztonságos a gyerekek Covid-oltása. Sőt, ajánlott is, mert számos megbetegedést megelőzne, és lassítaná a járványt.

Nyitókép forrása: Shuteterstock / PuzzlePix