Barion Pixel Motoros misszión egy indiai jógaguru: így hívja fel a figyelmet a talajválságra – Coloré

Motoros misszión egy indiai jógaguru: így hívja fel a figyelmet a talajválságra

2022. 04. 01.

Különleges emberek általában különleges megoldásokkal élnek. Így van ez Sadhguru, azaz Jaggi Vasudev jógaguru esetében is, aki nemrégiben bejelentette: száz napos motoros küldetésre indul, hogy felhívja a figyelmet a Föld egyik legnagyobb erőforrását, a talajt fenyegető veszélyekre.

„Nem vagyok tudós, nem vagyok környezetvédő. A Földön élek és tudom, hogy talajválság van, ezért a lehető legtöbb államfővel, politikussal, vezetővel, tudóssal és befolyásos emberrel beszélek majd az utam során,” – mondta a történet főhőse, Sadhguru március 21-én, amikor elindult a száz naposra tervezett környezetvédelmi missziós útjára Londonból. India egyik legismertebb spirituális vezetője körülbelül 30 000 kilométert fog megtenni a nemes cél érdekében Európán és a Közel-Keleten keresztül addig, amíg eléri végső célját: Indiát. 

Sadhguru motorozása nem önálló akció, hiszen az utazás a #SaveSoil (azaz mentsük meg a talajt) kampány része. A kezdeményezésben résztvevők arra buzdítják a döntéshozókat, hogy tegyék központi kérdéssé a talaj regenerációjának témáját az elkövetkezendőkben. Környezetvédelmi szempontból ugyanis igen sürgető problémával állunk szemben, hiszen az ENSZ jelentése szerint a világ talajának egyharmada leromlott állapotban van, 2050-re pedig várhatóan több mint 90%-a fog tönkremenni. A szervezet elsivatagosodás elleni kampánya szerint 1000 évbe is telhet majd néhány centiméternyi talaj előállítása.  

„A mezőgazdaság gyakorlati, gazdasági és a túlélésért folytatott tevékenység, amelyet megfontoltan, a helyi körülményeknek megfelelően kell végezni. Nem vagyunk a műtrágyák és növényvédő szerek ellen, de ezeket igenis ellenőrizni kell. Másképp nem lehet” – fejtette ki indulásakor a guru, majd hozzátette, hogy a talaj dúshítható lenne takarónövények ültetésével, vagy növényi és állati alapanyagokból készült trágya hozzáadásával is, hiszen a szervesanyag-tartalom növelése javítja a talaj szerkezetét. 

Érdekesség, hogy eddig összesen 14 ország, köztük Barbados, Guyana és a Dominikai Köztársaság is csatlakoztak ahhoz a szándéknyilatkozathoz, amely a talaj egészségének globális biztosítása érdekében jött létre. A jógaguru bízik abban, hogy a motorozása során az ENSZ 193 tagállama közül többen is bekapcsolódnak majd a kezdeményezésbe. 

A nagy hírverés márpedig garantált, hiszen Sadhguru missziójához már most olyan nevek csatlakoztak, mint Jane GoodallDeepak Chopra és az énekes will.i.am. A felsoroltak mellett többen aktívan is részt kívántak venni a misszióban, így például a Vegyél el című romantikus film főszereplője, az énekes-dalszerző Maluma, az angol rögbijátékos, Jonny Wilkinson, a német focista, Michael Ballack és a Vészhelyzet sztárja, Goran Visnjic, akik fellépnek majd több európai nyilvános rendezvényen is. 

„A föld nem a mi tulajdonunksokkal inkább az örökségünk, amelyet apáinktól kaptunk, s így a mi felelősségünk, hogy élő talajként, nem pedig homoktengerként adjuk tovább a jövő generációinak,” – zárta mondandóját Sadhguru, mielőtt felpattant volna motorjára. 

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix