Híres filmes ételek, amiket bármikor megkóstolnánk

A filmek világából vannak, akik a ruhákat vennék kölcsön, mások a mesés helyszínekre látogatnának el - én pedig sokszor az ételeket kóstolnám meg belőlük. Az alábbiakban össze is gyűjtöttem hat ikonikus fogást és desszertet, amit a mozi és tévéképernyőn láttam az évek során.

Big Kahuna Burger – Ponyvaregény

Big kahuna burger
Forrás: Youtube

A Big Kahuna Burger a Ponyvaregény egy kitalált hawaii témájú gyorsétteremlánca, de a burgerek és ételes zacskók nem csak itt, hanem Quentin Tarantino más filmjeiben is megjelentek már az évek során. A hamburger első megjelenése igencsak emlékezetes, ezért is maradt meg annyira az emberek emlékezetében a név. Ez volt ugyanis az a szendvics, amit Jules Winnfield (Samuel L. Jackson) híres monológja előtt elvesz Brettől és megkóstol. „Nélkülözhetetlen az egészséges reggelihez!” Tarantino mestere a párbeszédeknek, ezt a tehetségét itt is megvillantja, hiszen a két bérgyilkos egyértelműen nem csevegési célzattal tört rá éppen reggeli közben a szobában tartózkodókra. A jelentéktelen témáról való beszélgetés növeli a feszültséget, mely aztán az Ezékiel 25:17 monológban és a leszámolásban csúcsosodik ki.

A Big Kahuna Burger feltűnt még többek között a Négy szobában és az Alkonyattól pirkadatigban is, de nem ez az egyetlen olyan márka, ami Tarantino filmjeiből lehet ismert. A Red Apple nevet viselő cigaretta sem valódi márkanév, amelyet minden mozijában szívnak a szereplők.

Monica hálaadásnapi szendvicse – Jóbarátok

Ross
Forrás: Youtube

A Jóbarátok című sorozatot sok mindenért lehet szeretni, így például a gasztronómia szerelmesei is élvezettel nézegethetik Monica konyhai költeményeit. Nem csoda, hogy jobbára ő eteti a társaságot, hiszen maga is szakács, később pedig saját étterme lesz. Sok ételt fel tudnánk tehát sorolni tőle, a választás most arra a szendvicsre esett, amit Rossnak készít mindig a hálaadásnapi pulyka maradékából – és amit kedvenc „dinológus”, bocs, paleontológusunk főnöke botor módon elvesz a hűtőből, megkóstolja majd félig elfogyasztva kidobja. Mi pedig egy percig sem hibáztathatjuk Ross-t, amiért kiborul, és teljes joggal süvít végig a múzeum folyosóin, hogy „Kidobta a szendvicsemet? AZ ÉN SZENDVICSEMET?!”.

Kronk spenótfelfújtja – Eszeveszett birodalom

Spenotfelfujt
Forrás: Youtube

Tavaly volt húsz éves az Eszeveszett birodalom, a Disney egyik méltatlanul kevés figyelmet kapott rajzfilmje, mely az inkák birodalmában játszódik. Kuzco, a fiatal és felfuvalkodott uralkodó életére tör királyi tanácsosa, a vén Yzma és együgyű csatlósa, Kronk. Egy vacsora keretein belül próbálják meg megmérgezni, ám a halálos kotyvalékról kiderül, hogy láma-kivonat, így a királyból négylábú lesz. De persze a méreg beadása sem megy simán, Kronk jobbára a menü tálalásával van elfoglalva, és majdnem odaégeti a spenótfelfújtját. Gyerekkorunkban rengetegen nem szerettük a spenótot a sóskával karöltve, azonban ezt a rajzfilmes verziót megkóstolnánk!

Almás rétes – Becstelen brigantyk

hans landa
Forrás: northfoto.com

Tarantino újabb filmje szerepel a listánkon, ugyanis a Hans Landa (Christoph Waltz) által elfogyasztott strudel láttán összefut az ember szájában a nyál. Még úgy is, hogy egy ismét csak feszültséggel teli jelenetben tűnik fel az édesség, amit Landa szerint mindenképp habbal kell fogyasztani. Abszurd az egész, ahogyan az SS tiszt ebédlőpartnere Emmanuelle valójában Shoshanna, az a zsidó lány, akinek évekkel ezelőtt megölte a családját. Az akkor már az ötvenes éveiben járó Waltznak egyébként ez volt az első nagyszabású hollywoodi filmje, ami rögtön az A-listás sztárok közé emelte.

Gyros – Bosszúállók

Avengers
Forrás: Youtube

A 2012-es Bosszúállók című film volt az első olyan Marvel-mozi, melyben összeállt az a szuperhős-mag, akiknek a kalandjait a következő 8-10 évben követhettük a stúdió filmuniverzumán keresztül. Amikor a gigantikus produkció végén, az invázió leverése után Vasember visszazuhan a new yorki járdára, mintegy mellékesen megkérdi Amerika kapitánytól, hogy „ettél már gyrost? Van egy jó büfé innen két sarokra, nem tudom mi van benne, de együnk egyet!” Ez az eredetiben egyébként nem gyrosként, hanem shawarmaként hangzott el, de itthon nem igazán elterjedt ez utóbbi, így a fordítók jobbnak látták, ha valami ismerős kifejezést csempésznek a szövegbe. A stáblista utáni jelenetben pedig láthatjuk is, amint hőseink egy lerombolt büfében kimerülve és koszosan falatoznak épp. Ez egyébként nagyon jól mutatja a  Marvel képregényhősök egyik fő jellemzőjét, az emberközeliséget, vagyis azt, hogy a rajzolók (és később a rendezők, forgatókönyvírók) nem akartak az emberiségtől teljesn mértékben elrugaszkodott, érinthetetlen figurákat alkotni. Azt sugallják nekünk, hogy szuperképességeik ellenére is (majdnem) pont olyan hétköznapiak, mint mi.

Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé – Harry Potter-sorozat

Harry potter
Forrás: Youtube

J. K. Rowling varázslatos könyvsorozatában és annak filmváltozatában sem volt hiány a finomabbnál finomabb ételekből – gondoljunk csak a roxforti nagyterem lakomáira, a Weasley-család Odújára, ahol Mrs. Weasley mindig meleg étellel várta haza a családot és Harryt, és persze a Roxfort Expressz büfés boszorkányának kincseire. Az egyik első varázslatos édesség, amivel Harry megismerkedik, az a Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé, aminek a nevében is benne van, hogy zsákbamacska-szerűen bármilyen íze lehet. De tényleg bármilyen, klasszikus gyümölcsös, csokis, de lehet májas, kosz, vagy gilisztaízű is. Ami pedig a legjobb, hogy ezt tényleg kipróbálhatjuk, hiszen itthon is elérhető, Jelly Belly néven keressétek!

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Kórházban töltötte az éjszakát II. Erzsébet – Ez volt az oka