„Ha a méhek egyszer teljes egészében eltűnnek a Föld színéről, akkor az emberi fajnak 4 éve van hátra a kipusztulásig” – szól az Albert Einsteinnek tulajdonított mondás. A méhek világnapján jogosan merül fel a kérdés: valóban egy apró rovar munkájától függ az emberiség sorsa, s ha igen, milyen veszélyek fenyegetik a méheket a 21. században?
Zümmög, motoszkál, beporoz, elrepül, táncol – a méhek tevékenysége ugyan leírható néhány szóval, ezek viszont mégsem fejezik ki azt a fajta összetett, sebészi pontosságú és fontosságú munkát, amelyet a rovarok nap mint nap végeznek.
Nem ez az első alkalom a Föld történetében, amikor tömeges méhpusztulás következik be: a tudósok szerint 65 millió évvel ezelőtt már volt egy ilyen időszak, noha az egybeesett a dinoszauroszok kihalásával, amelyért (ezúttal kivételesen) nem az emberiség, hanem egy aszteroida volt a felelős. A méhek a genetikai mutációknak és konzerválódásnak köszönhetően mégis túlélték a túlélhetetlent, s azóta is szorgalmasan végzik elrendelt feladatukat. Ha egyszer véletlenül öntudatukra ébrednének, s felhagynának a csoportos életmóddal, ezzel együtt a beporzás gyakorlatával, súlyos bajban lenne az emberiség, akárcsak Mézengúz című mesében.
Családban marad
„Minden harmadik falatot, amely az asztalunkra kerül, a méhek munkájának köszönhetünk” – mondja Dr. Mészáros László, az Országos Méhészeti Egyesület elnöke a KörösTV Méhek nélkül a világ című adásában. Való igaz, az apró termetű rovarok erényeit nem érdemes alábecsülni, hiszen csak az Európai Unióban 22 milliárd eurót taksál értékük. Ők adják az élelmiszertermelés harmadát ugyanebben a régióban, hiszen a növényvilág 75%-a entonofil, azaz beporzástól függő kultúra, vagyis ezen áll vagy bukik a termés mennyisége és minősége. Sőt, az egyes termések beltartalmi értéke is a megporzás gyakorlatától függ, így például a barack, alma, szőlő… „termelékenysége” és cukortartalma is a kis zümik munkáján múlik, nem mellesleg a napraforgó olajtartalma is a méhek munkakedvével arányos.
Nem csak munkamorál tekintetében lenne mit tanulnunk a méhektől, hiszen társadalmi berendezkedésük több milliárd éve változatlan, s úgy tűnik, jobban működik, mint az emberek közti szerveződések bármelyike: a méhek családokban élnek, egy-egy család viszont itt nem a konvencionális apa-anya-gyerekek felálláson, sokkal inkább az anyakirálynő vonzerején alapul. A királynő ugyanis folyamatosan hetyeg a méhkas hímjeivel, az úgynevezett herékkel (szexuális étvágya pedig Samantha Jones-i méreteket ölt, hiszen egyszerre akár húsz herével is párosodhat egymás után), és annyi hímcsírasejtet raktároz el, hogy abból akár három éven keresztül is rakosgatja a petéit a viaszból felépített sejtrendszerbe. A bébiméhek etetéséről aztán a dolgozók gondoskodnak.
A megtermékenyített petékből lány utódok jönnek létre, akik felnőtt életük első felében spártai asszonyokként védik a kaptárt a betolakodóktól, emellett lárvákat pesztrálnak, majd nagyjából húsz napos korukban elhagyják a kast és elkezdik gyűjteni a virágport: velük futhatunk össze a virágos réteken. Munkájuk itt nem áll meg, hiszen miután összegyűjtötték a virágport és a nektárt, visszatérnek a családjukhoz, akikkel egy specifikus koreográfia segítségével tudatják az étel lelőhelyét, ekkor pedig a többi méh is megindul a vélt vagy valós Kánaán felé. Mivel egy kiló méz előállításához nagyjából 55-60 ezerszer kell fordulniuk, a kávéscsészénkbe tett teáskanál méznél emlékezzünk arra, hogy a repkedő dolgozók az elképesztő munkatempó miatt mindössze néhány hét alatt kimúlnak. Nesze neked, Sztahanov…
Szakadatlan munkamorál, változó körülmények
A szerveződés ismeretében nehéz elképzelni, hogy egy több millió éve változatlanul működő rendszer hogyan változhat meg egyik pillanatról a másikra, viszont tény, hogy az elmúlt időszakban globális szinten csökkenés figyelhető meg a méhek számát tekintve, ennek pedig több oka is van.
Az urbanizáció következtében napjainkig tartó erdőirtások megtizedelték a méhlegelők számát, így lényegében ugyanaz történt az apró rovarokkal, mint az őserdőkben honos gorillákkal: számuk azért csökkent, mert természetes élőhelyük az emberi pusztításnak „köszönhetően” összezsugorodott.
Ha ez nem lenne elég, a globális felmelegedés is megzavarja a működésüket, hiszen az elmúlt években nemcsak a számuk redukálódott, hanem felbomlott a fentebb részletezett méhtársadalom is: egyre gyakoribb az úgynevezett kaptárelhagyási tünetcsoport: a méhek elhagyják a családjukat, így előbb-utóbb életképtelenné válik a méhállam, mint szuperorganizmus. A tudósok egyelőre még nem jöttek rá arra, pontosan mi okozza a jelenséget, de azt feltételezik, hogy valószínűleg a globális felmelegedés állhat a jelenség hátterében.
Szintén a globális felmelegedés következménye lehet, hogy olyan újfajta kórokozók jöttek létre, amelyek sikeresebben támadják meg és pusztítják el a méheket. A méhészeknek így nem maradt más választásuk, mint az olyan méhfajok támogatása, amelyek fel tudják venni a kesztyűt a nem kívánatos „vendégek” ellen. Ezek az úgynevezett gyilkos méhek, amelyek szuperagresszív módon élik mindennapjaikat, így nem ritka, hogy állatok vagy akár emberek vesztét is okozzák, miközben a beporzást végzik.
Nem elhanyagolható az emberi tevékenység másik aspektusa, a termelékenység fokozása miatt használt úgynevezett neonikotionidok használata sem. Ezek a kemikáliák összetételüknél fogva összezavarják a méheket, akik emiatt nem találják meg a megfelelő táplálékot, vagy nem tudják közölni annak lelőhelyét a társaikkal. (Ahogy már utaltunk rá, a méhek az úgynevezett méhtánc-koreográfia segítségével tudatják fajtársaikkal a táplálékforrás helyét, minőségét, irányát és távolságát. Ha ez elvész, nem találják meg a táplálékot, így elmarad a beporzás.)
Ahogy érzékelhető, egyetlen, akár kis méretűnek tulajdonított változás egész láncolatot indíthat el az ökosztisztémában.
Végzetes következmények
A méhek beporzó munkája esszenciális az emberi gazdaság és társadalom fennmaradásának szempontjából. Ha csökken a méhek száma, előbb-utóbb elfogynak azok a növények, amelyeket ők porzanak be; ha ezek a növények megfogyatkoznak, redukálódik azon állatok mennyisége, amelyek ezekből a növényekből táplálkoznak, míg végül a lánc begyűrűzik a mi, azaz az emberek mindennapjaiba. Már most, napjainkban is vannak olyan botanikus kertek (legtöbbje Japánban), ahol a méhek helyett az emberek végzik a beporzást a növényeken, de érdemes kétszer is meggondolnunk, vajon valóban érdemes-e ebben a tekintetben (is) ujjat húzni a Földanyával, mert a méhek munkája valóban elengedhetetlen a túlélésünk szempontjából.
Szép remények
Hazánkban összesen 700-750 méhfaj él a háziméhen kívül, s nagyjából egymilliós nagyságrendű méhállománnyal büszkélkedhetünk. (Ez magasnak számít az Európai Unió berkein belül.) Az utóbbi időben vidéken egyre többen foglalkoznak méhtartással, mintegy kiegészítendő a havi jövedelmet, hiszen a méhlakások, kaptárak házilag is elkészíthetők. A kezdő méhészeknek a biztonsági előírásokon kívül érdemes szem előtt tartania, hogy időről időre ajánlatos vándorolniuk a kaptáraikkal, azaz elvinni az állományt olyan méhlegelőkre, ahol azok változatos virágport és nektárt tudnak gyűjtögetni, hogy elegendő mennyiségű és minőségű méz jöjjön létre.
A méhészek mellett mi, átlagemberek is sokat tehetünk a zümmögők jólétéért, kezdve azzal, hogy ne bántsuk őket, ha esetleg észrevesszük, hogy körülöttünk döngicsélnek. Érdemes különböző időpontokban virágzó növényeket ültetnünk a kertünkbe, hogy táplálékkal lássuk el őket, ezen kívül, ha lehetőségünk van rá, biztosítsunk nekik ivóhelyet is egy vízzel teli tálkában.
A méhek munkája nélkülözhetetlen minden élőlény számára. A mi felelősségünk, hogyan bánunk a környezetünkben élő apróságokkal, hogy az eljövendő nemzedék számára is biztosítsuk a méhek munkáját, s az abból fakadó előnyöket.
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
