Barion Pixel Csiga az akváriumban: hogyan kerül oda, ha nem te vetted? – Coloré

Csiga az akváriumban: hogyan kerül oda, ha nem te vetted?

2022. 09. 27.

Aki akváriumot tart, annak mindennapos látvány lehet a csiga az akváriumban. Mi a helyzet azonban, ha nem mi tettük oda a csigákat, sőt, egy alig elindított akváriumban fedezzük fel létezésüket?

A csiga az akváriumban kedves jelenség lehet, hiszen jóval kevesebb kárt okoz kerti társainál. Nem terveztem azonban csigákat tartani, csak úgy lettek. Elsősorban azért lett akváriumom, mert a nagy üvegvázát kinőtték a vízi növényeim, és nagyobb teret szerettem volna biztosítani számukra. Mivel az akváriumnak számtalan jótékony hatása van, arra is gondoltam, hogy veszek bele egy-két halat, hátha élvezzük egymás társaságát.

Az akváriumot használtan vettem, számítva arra, hogy a kísérletem kudarcba fullad, így nem akartam többet költeni rá a szükségesnél. Feltöltöttem az alját akváriumi növények számára készült földdel, elültettem a növényeket, majd szórtam rá egy kis homokot, és feltöltöttem forralt, majd kihűtött vízzel. Mindent úgy csináltam, ahogy a nagy könyvben írták: a vizet egy buborékos fóliára öntöttem, így elkerülve, hogy felkeveredjen a homok.

Növényeim jól érezték magukat új helyükön, ám egy ekkora akváriumban volt még hely bőven, így vettem a közeli kisállatbolt akváriumából egy vízinövényt, és beültettem.

Sok csiga látványosan szaporodik, ám többük petéjét alig lehet észrevenni
Sok csiga látványosan szaporodik, ám többük petéjét alig lehet észrevenni / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Mindennap megcsodáltam a növényeket, majd két hét nyaralás után arra tértem vissza, hogy négy csiga nyalogatja az algát az üveg belsejéről, a legutóbb vett növényemnek pedig hűlt helye van. Másik felem nem szívesen vesz tudomást az akvárium létezéséről, ezért más bűnbakot kellett keresnem, utánanéztem hát, hogy hogyan lehet csiga az akváriumban, ha egyszer senki nem tette bele őket.

Csiga az akváriumban – a titok nyitja

Be kell vallanom, hogy a kertemben minden létező módszerrel próbálok megszabadulni a csigáktól a sózáson át a sörcsapdán keresztül a tojáshéjig mindent bevetek, mégis olyan boldoggá tett ez a négy csiga az akváriumban, mint a karácsonyi ajándékok a fa alatt. A magam őrült módján csodának éltem meg, hogy élet van ott, ahová nem szántam – legalábbis nem ebben a formában – és hogy annak ellenére életben vannak, hogy nem is tudtam a létezésükről.

Mivel eddig is elvoltak nélkülem, etetésükről nem szándékoztam gondoskodni, ám aggasztott a nagy növényem köddé válása, úgyhogy utánanéztem, mivel is van dolgom.

Mint kiderült, tömzsi hólyagcsigáknak hívják váratlan vendégeimet, és nem máshogy, mint az új növénnyel jutottak be!

Mivel mit sem sejtve a megvásárlás után egyből beültettem az akváriumba, így tökéletes helyet biztosítottam a már leveleken lévő petéknek azzal, hogy békésen kifejlődjenek. A peték lerakás után már 6-7 nappal kikelnek, és a kis csigák meglehetősen gyorsan nőnek. Mivel kétneműek, ezért akár önmagukat is képesek megtermékenyíteni, ha a szükség úgy hozza, és csupán egy hónapra van szükségük ahhoz, hogy elég érettek legyenek hozzá.

Nagyjából ekkortájt láttam meg az üveg belsejében kis, kifli-alakú ,,ragadványokat”, amikben fehér pöttyök voltak. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy a csigák ráléptek a családalapítás rögös útjára, úgyhogy gondoskodtam arról, hogy ne nőjön túl nagyra az állomány.

Szerencsére ez a csigafajta azonban nem tesz sok kárt, sőt: csak az elhalt vagy elhalni készülő növényeket eszi meg, és ez biztosan így van, mert ténylegesen csak azt tüntették el, amit utoljára ültettem be, a többit békén hagyják.

A tömzsi hólyagcsiga nem okoz károkat az akváriumban, sőt!
A tömzsi hólyagcsiga nem okoz károkat az akváriumban, sőt! / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

A csigapete azonban nemcsak növénnyel érkezhet az akváriumba, hanem akár egy új hallal is, ugyanis miközben a boltban zacskóba kerül, könnyedén odatapadhat egy csigapete, és jöhet a halunkkal együtt.

Hogyan előzzük meg?

Ha nem szeretnénk váratlan vendégeket, mindenképpen karanténba kell helyezni az új növényeket és az állatokat is. Ilyen esetben szükségünk lesz egy kisebb akváriumra, ahol legalább három-négy hetet eltöltenek az újonnan érkezettek, mert ennyi idő alatt bizonyosan kikelnek az esetleges csigák, és ezáltal nem kerülnek át abba az akváriumba, ahová szántuk az újdonságokat.

Ha csigára utaló jelet látunk az akváriumban ne ijedjünk meg, mert korántsem okoz annyi kárt, mint a kerti rokonaik, ráadásul az életben maradást is megoldja magának anélkül, hogy bármit kellene tennünk érte.

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix