Sharenting, avagy miért kell mindent kiposztolni a gyerekről?

2022. 08. 30.

Az internet előtti időkben legfeljebb a babakori fotókból álló album boldog-boldogtalannak való mutogatása volt a “legcikibb” dolog, amit egy szülő tehetett. Ma azonban nagy veszélyek rejlenek abban, ha a büszke anya és apa folyamatosan kiposztolja a netre utódját, ez a sharenting.

Szia világ, 2022 május 31-én születtem, remélem, hogy fotómat látva mosolygós lesz a napod!” – ugye ti is találkoztatok már ehhez hasonló szöveggel kiposztolt újszülött-fotóval a Facebookon? Akkor ékes példáját láthattátok a sharentingnek.

Egy friss, vagy épp nem olyan friss szülőnek az egyik legnagyobb büszkesége az életben a gyermeke. Így nem is hibáztathatunk senkit azért, ha megragadja a legtöbb alkalmat arra, hogy dicsekedjen vele – azzal, hogy milyen szép, ügyes, okos, jól nevelt, kedves és rátermett. Ez így volt évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt is, aztán több, mint hatvan éve elkészült az első automata fényképező, később a videókamera és a digitális kamera is, így már meg is lehetett örökíteni a kisebb-nagyobb utódokat, és nemcsak mesélni lehetett róluk a rokonoknak, barátoknak. Kétezerben született meg a legelső kamerás telefon, így már azon is lehetett tárolni a fényképes emlékeket,és  bár a Sharp J-SH04 csak Japánban volt elérhető, gyorsan követte a trendet a nemzetközi piac is. Ezzel párhuzamosan, mint tudjuk, lassacskán megszületett a közösségi média is, myVIP, iWiW, Facebook, Instagram és társaik várták, hogy fotókat töltsünk fel magunkról és másokról. A büszke szülők tehát ezeken a felületeken is elkezdték megosztani a gyermekeikről készült fotókat, és sokan olyan gyakran és olyan nagy gyakorlattal csinálják, hogy évek óta már szavunk is van a jelenségre: ez a sharenting, ami a share (megosztás) és a parenting (szülőség, “szülősködés”) szavak összevonásából született.

Sharenting,or,overuse,of,social,media,by,parents,to,share
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Hamarabb ismerem a kétévest, mint ő engem

Harminchoz közelítek (lassan!), és egyre több ismerősömnek van már egy-két-három éves vagy épp idősebb gyereke. Több, mint a felükkel még sosem találkoztam, de ha egyedül jönne velem szemben az utcán (jólvan, értem, egy kétéves nem fog, de tegyük fel a példa kedvéért, hogy igen), simán megismerném, és nem azért, mert kiköpött anyja vagy apja. Hanem azért, mert hetente legalább egy fotót látok róla a Facebook-falamon vagy az Instagramot görgetve. Én ismerem őt, meg az anyukája ötszáz követője is, ő viszont valószínűleg alig néhányukat, és ebben azért van valami félelmetes.

Egy 2010-es kutatás szerint az akkori amerikai kétévesek 92%-a jelen volt a közösségi médiában – természetesen nem ők töltötték fel a fotóikat a netre, hanem a szüleik.

Megdöbbentő ez a szám, ugye? Persze, szuper dolog így tájékoztatni a messze élők nagyikat, nagybácsikat és volt szomszédokat, hogy Aurélia már jár, mindent megeszik, aranyosan nevet és jön a foga, de személyiségi jogi problémákat is bőven felvet. A gyerek teljes mértékben a szüleire van utalva élete jó néhány évén keresztül, ezzel visszaélni viszont nem oké, még akkor sem, ha csupa jóindulat és szeretet vezérel minket. Hiszen ha folyamatosan posztolunk a csemetéről, kiírjuk a teljes nevét és születési dátumát, megosztjuk, hogy merre járunk vele sétálni, ő hova jár bölcsibe, mit szeret és mit nem, azzal hatalmas veszélybe sodorhatjuk, több okból is.

Young,beautiful,mother,takes,selfie,with,her,daughter,during,a
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Egyrészt akaratlanul is rengeteg infót árulunk el róla idegeneknek, amivel visszaélhetnek, és itt most nem arra célozgatok, hogy a karbantartó Peti bácsi majd bántani fogja őt, mert a Face-ről tudja, hogy hánykor kell érte menni az óvodába, hanem arról, ha ez az infó illetéktelen emberek kezébe jut. Hiába tanítjuk meg a cseperedő gyereket arra, hogy nem állunk szóba idegenekkel, ha az a megnyerő külsejű néni meglepően sok dolgot tud róla és anyáról – hát akkor biztos, hogy anyu barátja, miért ne kísérhetne ő haza? Emellett a gyakorta megosztott fotók, főleg ha nem zárt csoportban vagy fiókban jelennek meg, egy-kettőre a darkweben találhatják magukat, ahol módosításokkal vagy anélkül pedofilok kezébe juthatnak. Egyes kutatók szerint a vészesen gyorsan fejlődő arcfelismerő programok segítségével akár követni is lehet majd a felcseperedő gyerekeket, még úgy is, ha két képet posztolunk róluk néhány éves korukban, majd tíz évvel később regisztrál a Facebookra, és ő tölt fel magáról egy újat.

Még nem ejtettünk szót a lelki teherről, amit a gyerekre helyezünk a sharentinggel, vagyis hogy mindig kiposztoljuk őt a saját Facebook-oldalunkra. Nemcsak a hírességek gyermekei szenvedhetnek ettől – róluk mindjárt szó lesz – hanem az egyszerű civilek is. Emlékezzünk vissza, milyen ciki volt – ha volt ilyen – amikor nagymamánk a legelső barátunknak mutogatta a babakori pucér fotóinkat, vagy azt a képet, amin épp kiesett az első két tejfogunk, esetleg egy rosszul sikerült farsangi jelmezről árulkodó fényképet. Kínos volt, nevettünk egyet, a fiók mélyére suvasztottuk az egész albumot, és annyi volt. Ellenben ma, ha anya vagy apa feltölt a kicsiről egy szerintük cuki fotót, az évek múlva is ott lesz a neten, megtalálhatják az osztálytársak, és akár bullying áldozatává is válhat az illető a beleegyezése nélkül megosztott fénykép miatt.

Mi a helyzet a hírességekkel?

A mindennapi életünk szereplőin túl a hírességek gyermekeiről is szót kell ejteni, akik még nagyobb veszélynek vannak kitéve ezáltal. Folyamatosan megy a vita arról, hogy egy világhírű médiaszereplő vagy “csak” egy százezres követőszámmal rendelkező influenszer jól teszi-e, ha kiposztolja csemetéjét a netre. Itthon is megoszlanak erről a vélemények, főleg a néhány évvel ezelőtti (és szerintem nevetséges ítéletet kapott) pedofilbotrány miatt irányult a figyelem erre a kérdésre. Kovács Patrícia nemrégiben nekünk is mesélt arról, hogy kiskamasz lányát mennyire óvja a kameráktól és ő sem tesz fel róla fotót. Hasonlóan vélekedik a magyar közösségi médiában többek között Epres Panni és Tatár Csilla is, akik mindig csak hátulról, vagy arcukat kitakarva teszik fel gyermekeiket a netre. Mások viszont nem érzik ilyen problémásnak ezt a kérdést, és gyakran szerepel az egész család a fotókon, videókon, elég csak Ördög Nóráékra vagy Kulcsár Edináékra gondolni. Mi Tóth Edu humorista gondolataival zárnánk ezt a cikket: 

A gyerekeket tudatosan nem posztoljuk ki, mert mi van, ha később megbánom vagy a kicsi bánja meg? Nagy szívás, ha tizennyolc évesen eszmél rá, hogy eddig kiraktam mindenhová az arcát, és akkor közli, hogy “Apa, ez hiba volt”