Nem tartotta magát divattervezőnek, holott utánozhatatlan stílust teremtett. Gyermekként átvészelt egy atombomba-támadást, ám ritkán beszélt róla, mivel nem akart a „túlélő” skatulyában ragadni, ugyanakkor vízióit mindig a pusztulás ellentéte, a teremtés vágya hatotta át. A nemrég elhunyt Issey Miyake karrierútjára emlékezünk.
Issey Miyake, a zseni
„Bármiből lehet ruhát készíteni”
– vallotta az augusztus 9-én elhunyt japán divattervező, Issey Miyake, s tulajdonképpen a fenti mondat munkássága esszenciájaként is megállja a helyét. Miyake ugyanis úttörő volt a maga nemében, hiszen a fa cellulóztól kezdve az ananászroston, gumin, papíron és rattanon át egészen a bambuszig lényegében bármit felhasznált nem mindennapi ruhakölteményei létrehozásához.
A „teremtés vágya” persze nem véletlen: Miyake Hiroshimában látta meg a napvilágot 1938-ban, s húgával együtt egy osztályteremből nézték végig az amerikaiak által a városra ledobott atombomba pusztítását. (Édesanyja ugyan túlélte a támadást, ám súlyos égési sérüléseket szenvedett, s végül három év múlva meghalt csontvelőgyulladásban. Miyake ekkor mindössze tíz éves volt, de sajnos ő sem úszta meg érintetlenül: a sugárzás miatt félig lebénult.)
Ritkán beszélt a megtapasztalt, horrorisztikus élményről: „Amikor becsukom a szemem, néha még mindig olyasmiket látok, amit senki emberfiának nem lenne szabad látnia” – írta a New York Times egy korábbi anyagában. Végül ez az élmény lett tevékenysége fő motivációs ereje, hiszen (elmondása szerint) azért lett divattervező, mert szerette volna felülírni a pusztítás erejét, s ruhái által valamiféle szépet, értékeset, örömtelit visszaadni a világnak.
Újjáépülő város, fejlődő tehetség
Issey Miyake a teljes pusztulásból újjáépülő városban kezdte bontogatni művészi ambícióit: ecset nem révén kézzel kezdett el festeni. A (későbbi) tervező azonban úgy vélte, környezetéhez hasonlóan ő sem fog hosszú évekig élni, így az ötvenes években elkezdett gondolkodni azon, hol tudná kibontakoztatni divattervezői ambícióit. (Ebben az időben a férfiak számára nem volt elérhető a képzés az anyaországban.)
Hogy kielégítse apja kérését, elvégezte a grafikus tervezői képzést a tokiói Tama Art Egyetemen, majd összespórolt pénzéből Párizsba repült 1965-ben, hogy ahol a Chambre Syndicale de la Haute Couture-on tanult, gyakornokként pedig Guy Laroche és Hubert de Givenchy mellett dolgozott. (Alább már saját divatháza, a Miyake Design Studio 2020-21 őszi, téli kollekciójának divatbemutatója látható.)
Az 1968-as, párizsi egyetemista demonstrációk nagy hatással voltak rá: a felvonuló diákok azellen tüntettek, hogy a burzsoázia kisajátítja magának a divat minden területét, s a tanulók szerettek volna mindenki számára elérhető, vadabb, hasznosabb ruhákat készíteni rangtól, társadalmi helyzettől, kortól, mérettől és nemtől függetlenül. A divat ezirányú „pálfordulása” aztán megmutatkozott későbbi munkáiban.
Miyake Desing Studio és a meztelenre vetkőző modell
Issey Miyake végül továbbált: 1969-ben Geoffrey Beene kezei alatt kezdett dolgozni New Yorkban, s itt sajátította el a tömegtermelés alapjait. Miyake a kezdetektől hitt a gépesítés erejében, s korát meghazudtoló módon bízott a technológia fejlődésében. (E hite egyébként szintén visszaköszön a kollekcióiban is.)
Az igazi áttörés a 1970-ben jött el számára, amikor megnyitotta a Miyake Design Studiót. Első tokiói divatbemutatóján megbotránkoztatta a közönséget, mivel a felvonuló modell lépésről lépésre kevesebb ruhadarabban haladt előre, míg végül teljesen meztelenül állt a publikum előtt. A tabudöntögető lépés bevált, hiszen innentől Miyake felkerült azon divattervezők listájára, „akikre érdemes odafigyelni”.
1973-ban már Párizsban is letette névjegyét: egyedülálló látásmódja nagyban megkülönböztette őt a többi japán divattervezőtől. A nyolcvanas évek inkább a kísérletezésről szóltak, mivel ekkor fejlesztette ki világhírű, különböző papírrétegekből álló, hőkezelt pliszírozott ruháit, amelyek viselés közben is képesek voltak megtartani eredeti formájukat.
Ugyan a felső kategóriás ruhakölteményei igen látványosak voltak, az igazi szórakozást mégis a ’90-es évek során készített konfekciós sorozatok jelentették számára, amelyek – elmondása szerint – közelebb hozták őt a vásárlóihoz. Ebben az időben (akárcsak a Netflix sorozatából megismert Halston) több, népszerű ruha- (ő tervezte többek között Steve Jobs nevezetes, fekete garbóját), táska- (bow bow nevezetű, háromszög formákkal díszített táskái reneszánszukat élték tavaly), óra- és parfümkollekciót készített, mielőtt 1997-ben visszavonult.
Visszaadni valamit a világnak
A kétezres években már inkább kifelé fordult a figyelme: fiatal, tapasztalt tervezőket gyűjtött maga köré, akikkel megalapították a „Reality Lab” nevezetű csoportot a Miyake Design Studio szárnyai alatt. A „kiválasztottak” nemcsak a ruhatervezésben élték ki magukat, hanem összművészeti konstellációkat is készítettek, emellett több, a környezettel és erőforrásokkal kapcsolatos kutatást és fejlesztést valósítottak meg a tervező segítségével.
Miyake ahol tudott, igyekezett visszaadni a világnak: 2004-ben létrehozta a Miyake Issey Alapítványt, amelyben célja, hogy „ápolják a kultúrát, egyben megragadják azt a csodálatosan termékeny kort, amelyben élünk”.
Miyake munkája és ötletei egyértelműen túlmutattak a korokon és műfajokon, egyúttal képes volt arra, ami rengeteg tervező munkamoráljából hiányzik: kortól, nemtől és származástól függetlenül bárkit meg tudott szólítani, s nem utolsó sorban felöltöztetni a kreációival. Halálával nemcsak egy divattervezőt, hanem egy jó embert vesztettünk. S minden eredménye közül talán ez az, ami a végén igazán számít.
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
Források: ITT, ITT, ITT
