Barion Pixel Anyák napja a világ körül: tudtad, hogy az USA-ban egyszer majdnem betiltották? – Coloré

Anyák napja a világ körül: tudtad, hogy az USA-ban egyszer majdnem betiltották?

2024. 05. 05.

Noha édesanyák az emberiség kezdete óta léteznek, az anyák napja, mint hivatalos ünnep azonban egészen új „találmány”. Íme, a története.

Az anyák napja – mint oly sok más történet -, egy édesanya és lánya közötti elválaszthatatlan kötelékkel indult.

Az ünnep története

Ann Reeves Jarvis, ismertebb nevén Mother Jarvis, főállású édesanya volt, vasárnaponként pedig Nyugat-Virginia vidéki részén gyerekeket tanított – egészen az 1861-es polgárháború kitöréséig. Az emberi jogok és az anyák elkötelezett aktivistája lett, aki kezdetben „anyák napi mozgalmakat” szervezett. A rendezvényeken az anyák elsajátíthatták az alapvető egészségügyi, higiéniai és gyermeknevelési ismereteket, hogy aztán leküzdhessék az egészségtelen életkörülményeket, amelyek miatt sok gyerek lebetegedett, többen pedig meg is haltak. Jarvis ezt követően „női brigádokat” szervezett a sebesült katonák megsegítésére, valamint megalapította az „anyai barátság” napját, hogy javítsa a korábbi Uniós és Konföderációs családok közötti kapcsolatokat. Hiszen ha valaki képes lecsillapítani egy heves vitát, akkor az egy anya.

Anna Jarvis Anyak Napja
Anna Jarvisnak köszönhetően ünneplik ma az USA-ban az anyák napját (Fotó: Buzzfeed)

Az aktivistának volt egy lánya, Anna Maria Jarvis, aki odaadó tanítványa volt, és egészen kiskorától kezdve édesanyja mellett szolgált. Ahogy az anyja egészsége megromlott, a kislány lett a gondozója. Ann végül 1905. május 8-án, szívproblémák miatt meghalt. Annát, aki ekkor már maga is fiatal édesanya volt, letaglózta a veszteség. 1906-ban meghívta barátait és családját egy különleges istentiszteletre, hogy leróják tiszteletüket édesanyja halálának egyéves évfordulóján. Anna minden jelenlévő édesanyára szegfűt tűzött, merthogy ez volt Ann kedvenc virága. (Talán innen ered az anyák napi virágok eredete…) A megemlékezés olyannyira megindítóra sikeredett, hogy szeretteivel eldöntötték, minden májusban folytatják a hagyományt. (Idővel kiterjesztették az ünnepet a többi édesanyára is.)

Jarvis kampányba kezdett kedvenc ünnepének népszerűsítésére: leveleket és petíciót írt a politikusokhoz, valamint minden alkalmat megragadott arra, hogy édesanyjáról beszéljen. 1915-ben erőfeszítéseit siker koronázta, Woodrow Wilson elnök hivatalos ünneppé nyilvánította az anyák napját az Egyesült Államokban, amelyet azóta május második vasárnapján tartanak.

Mikor ünneplik az anyák napját a világ más országaiban?

Világszerte több mint ötven országban hivatalos ünnep az anyák napja. Sok helyen – Amerikához hasonlóan – május második vasárnapján emlékeznek meg az édesanyákról, így például Ausztráliában, Brazíliában, Belgiumban, Csehországban, Dániában, a Fidzsi-szigeteken, Új-Zélandon, Tajvanon és Venezuelában is. Ami szintén közös ezekben az országokban, hogy anyák napján virággal, boltban vásárolt vagy kézzel készített ajándékokkal, illetve édességgel lepik meg az édesanyákat. Más helyeken azonban eltérő napot, és adott esetben más formáját választották a megemlékezésnek.

Egyiptom

Sok közel-keleti országban, köztük Egyiptomban, Iránban, Irakban és Bahreinben, március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőségen ünneplik az anyák napját. Az egyiptomiak az ünnepet Ízisz, az anyaság eszményének tekintett istennő tiszteletére kezdték. Napjainkban az egyiptomi gyerekek köszönőleveleket írnak édesanyjuknak, és aznap az összes házimunkát elvégzik helyettük.