Felejtsd el, hogy egyszerre vagy szülő, barát és főnök!

Életünk során egyszerre több szerepet kell betöltenünk és szülőként csak bővül mindez, de gyermeked nevelésekor nem vagy sem barát, sem főnök.

A szülői szerep életre szóló hivatás. Senki sem mondja, hogy könnyű és olykor kicsit belehalunk, de többnyire tele van mókával, boldogsággal. A család szentségén túl a barátok is sokat számítanak az életünkben, de ha a mérlegre kell helyeznünk a család és barát kettőst, a nagyobb súlyt egyértelműen a család nyomja. Éppen emiatt olyan fura, amikor azt halljuk a környezetünkben, hogy „Nekem a fiam/lányom a legjobb barátom”. Vagy amikor a hatalmát szeretné szavakban is érvényesíttetni és azt mondja, hogy „Én vagyok a főnök!” Anyaként vagy apaként egyikké sem kell avanzsálni.

Főnök helyett

A gyerekek életkoruknál fogva éppen tanuló fázisban vannak. Jó esetben ez egész életükre jellemző lesz, de kicsiként minden felfedezésre vár. Ahhoz, hogy ne kerüljenek komoly veszélybe, meg kell tanulniuk, hogy mit szabad, mit nem, mi helyes és mi nem az. Ehhez szükséges, hogy irányt mutassanak nekik, kell a minta és a nevelés – ezt elsődlegesen a szülők teszik meg. Mégsem jó kifejezés a főnök, hiszen nem hatalmaskodni kell felettük, csupán segíteni, hogyan kell élni a való világban.

Ugyanakkor nevelni, fegyelmezni nem lehet úgy, hogy időnként nem szembesítjük őket azzal, ha valamit nem jól csinálnak. Mindemellett fontos észben tartanunk, hogy a gyerekek kevés tapasztalattal és gyakorlattal rendelkeznek és egyes területen még ügyetlenebbül mozognak. Ha állandó a szembesítés a hibájukkal és a kritika túllő egy ponton, az már károsan hat a motivációra. Az építő jellegű kritika szükséges, de mindig a dicséret uralkodjon e felett.

Nem főnök
Szeretetteljes nevelés és nem elnyomás kell a gyerekeknek / kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Gondoljunk csak a saját munkahelyünkre, ahol van egy vagy több főnökünk. Sosem lesz vele olyan kapcsolat, mintha családtag lenne. Miért várjuk el, hogy a gyerekeink elfogadják, a szülők a főnökeik? Felejtsük el, hogy a gyermekeink számára ezt testesítsük meg. Vezessük őket, ahová és ahogyan csak kell, de mintaadással, szerető terelgetéssel.

Az utódainknak szüksége van olyan személyekre, akikre felnézhetnek. A legjobb, ha ezek elsődlegesen a saját szülei. Ez a fajta tekintély azonban nem az, amely elnyom, hanem szeretet ad, motivál, plusz erővel ruház fel.

Barát helyett

A gyermekeinkkel való kapcsolat akkor igazán jó, ha nagyon közel állunk egymáshoz. Mégsem szabad úgy tekinteni rájuk, mint barátokra. A barátokat kedveljük, szeretjük, megosztjuk egymással örömeinket, bánatainkat, de mindenkinek külön élete van, amelyben nem vagyunk mindig jelen. A gyerkőceinkkel – természetesen – ennél mélyebb kapcsolatra vágyunk még akkor is, ha már elhagyják a családi fészket és felnőtt életet kezdenek.

Érezhetjük azt, hogy saját csemeténk nagyon közel áll hozzánk, de jóval túlhaladja ez a baráti szintet. Barátságban ugyanis egyenrangú félként kezelik egymást a felek. A csemetéink nem egyenrangú felek, hiszen tanítani, nevelni kell őket, és ez azt is jelenti, hogy felelősséggel tartozunk értük. És még valami: az egyik legkínosabb, amit egy gyermek szülei által megélhet, ha az szülők valamelyike (vagy mindegyike) nemcsak a saját gyerekével, de annak barátaival is jóban szeretne lenni, ezért változtat a viselkedésén, hogy minél jobb fej legyen a fiatalok szemében. Apa és anya karaktere nem csak nem illik bele a gyerekek közé, de minden tiszteletét és nevelő célzatát is elveszítheti.

A gyerkőcöknek szerető kapcsolatra van szükségük a szüleikkel és a koruknak megfelelő szabályrendszer betartatására. Fontosabb, hogy segítsük őket barátkozni saját korosztályukkal.

Túl baráti nevelés
A túlságos barátkozós nevelés nagy terhet akaszt a gyerekek nyakába / kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Egy pszichológiai szaklapban, a Journal of Family Psychologyban jelent meg az a tanulmány, amelyben ezer család vett részt. A teljes, azaz nem elvált családok kamasz gyerekeket neveltek és negyedéven át figyelték őket. Sok esetben megfigyelhető volt a barátkozós nevelés módszere. Azt tapasztalták, hogy az ilyenfajta viszony az utódok jövőképét összekuszálta. Azaz ezek a gyerekek úgy érezték, hogy nekik kell átvenni a felnőtt szerepet, amely hatalmas nyomásként nehezedett rájuk, miközben saját szükségleteiket a háttérbe szorították. A kötődés erős, azonban a túlzott barátkozással a szülők azt érik el, hogy csemetéik kevésbé lesznek képesek önálló döntéseket hozni. Lényegében lemondanak a felelősségvállalásról és ez nemcsak az utódok gyermekkorára telepedhet komoly béklyóként, hanem cipelhetik magukkal felnőttként is.

Szeretet, következetesség

Néhány generációval korábban teljesen egyértelmű és elkülönült volt a gondviselői szerep a gyerekek státuszától. Mai fejjel talán hideg és merev kapcsolatnak ítélhetjük. Sokan azért törekednek arra, hogy csemetéjükkel „barátok legyenek”, mert bűntudatuk van amiatt, hogy kevés időt töltenek közösen. Amikor viszont együtt vannak, akkor a lehető legjobbat szeretnék ebből kihozni. A túlzott baráti viselkedés másik oka annak félelem, hogy ha nem lesznek jófejek a saját csemetéikkel, megszűnik köztük a jó kapcsolat és elszakadnak egymástól fizikailag és érzelmileg is.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor nyerték idén a Libri irodalmi díjakat