Tom Cruise és Katie Holmes lánya a színpadon bizonyít: Suri Cruise főszerepet kapott, az is kiderült, mit tanul az egyetemen

2026. 07. 26.

Suri Cruise eddig tudatosan kerülte a reflektorfényt, most azonban úgy tűnik, édesanyja nyomdokaiba lép. A 20 éves fiatal hamarosan egy William Shakespeare által ihletett színpadi produkcióban mutatkozik be, miközben az is kiderült, milyen pályát választott magának az egyetemen. Bár korábban sokan úgy vélték, a divat világa vonzza, végül mégis a színészet mellett döntött.

Suri Cruise hamarosan a Midsummer! című előadásban lép színpadra, amely William Shakespeare klasszikus vígjátékának, a Szentivánéji álomnak egy modern feldolgozása. A 90 perces produkciót a Carnegie Mellon Egyetem hallgatói adják elő a pennsylvaniai Pittsburghben található Trust Arts Education Center Peirce Stúdiójában. Az előadásokat július 31-én és augusztus 1-jén láthatja a közönség, ezt követően pedig a társulat Skóciába utazik. A darab az idei Edinburgh Festival Fringe programjában is szerepel majd, amelyet augusztus 7. és 31. között rendeznek meg Skóciában. A világ egyik legjelentősebb művészeti fesztiválján való fellépés komoly lehetőséget jelent a fiatal színészek számára.

Tom Cruise és Katie Holmes lánya

Kiderült, mit tanul az egyetemen

Korábban olyan hírek láttak napvilágra, hogy Suri inkább a divat iránt érdeklődik, most azonban kiderült, hogy a Carnegie Mellon Egyetem drámai karán zenés színész (musical theatre) szakon tanul. A fiatal már idén tavasszal is színpadra állt: márciusban Angel karakterét alakította a Cosmic Microwave Background című felolvasószínházi előadásban a pittsburghi New Hazlett Theaterben.

Már nem Cruise néven szerepel

Suri 2024 júniusában érettségizett a New York-i LaGuardia High Schoolban, és ekkor úgy döntött, hogy elhagyja édesapja vezetéknevét. Azóta a nyilvánosság előtt a Suri Noelle nevet használja – a Noelle édesanyja, Katie Holmes középső neve.

Tom Cruise és Katie Holmes lánya
Tom Cruise és Katie Holmes lánya

Távol az édesapjától

Suri Tom Cruise és Katie Holmes egyetlen közös gyermeke. 2006 áprilisában született, szülei még ugyanabban az évben összeházasodtak, házasságuk azonban 2012-ben véget ért. Azóta Katie Holmes nevelte fel a lányát. A sajtóban évek óta téma, hogy Tom Cruise és Suri között nincs kapcsolat. A színész, aki továbbra is a Szcientológia Egyházának tagja, hosszú ideje elidegenedett lányától. Katie Holmes korábban úgy fogalmazott, hogy lányával szinte együtt nőttek fel, és rendkívül szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Tom Cruise-nak két örökbefogadott gyermeke is van, Isabella és Connor, akik Nicole Kidmannel kötött házassága idején kerültek a családba. Suri mostani szereplése azt mutatja, hogy saját útját járja, és egyre komolyabban építi színészi karrierjét. A fiatal tehetség már nemcsak híres szülei gyermekeként szeretne ismertté válni, hanem saját munkájával és színpadi teljesítményével is bizonyítani kíván.

Forrás: pagesix / Képek: Getty