Nem a gyerekek lettek kezelhetetlenek, hanem a felnőttek bizonytalanok. A mai nevelési kudarcok mögött nem rossz gyerekek, hanem félénk határtartás, alacsony elvárások és széteső közösségi felelősség áll.
Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a mai gyereknevelés rendre kudarcba fullad. A válasz nem a gyermekekben keresendő. Sokkal inkább abban, hogy a felnőttek elveszítették a szerepükhöz szükséges belső biztonságot, következetességet és közösségi hátteret.
Félünk a saját gyerekeinktől
A modern szülő egyik legnagyobb problémája a konfliktuskerülés. Fél a sírástól, a hisztitől, a nyilvános jelenetektől, attól, hogy mások mit gondolnak róla. Ez a félelem azonban nem marad észrevétlen. A csemete nagyon gyorsan megtanulja, hogy az érzelmi nyomás hatékony eszköz. Ha elég hangos, elég kitartó, előbb-utóbb megkapja, amit akar. Pedig a nevelés nem a csemetéink kedvének állandó kiszolgálásáról szól. Egy apró csalódás, egy kimondott nem, egy megtartott határ nem trauma, hanem tanulási helyzet. Ha a szülő minden alkalommal meghátrál, valójában nem szeretetet ad, hanem bizonytalanságot. Nem az az üzenet megy át, hogy fontos vagy, hanem az, hogy nincsenek kapaszkodók.
Csökkennek az elvárásaink
Sokan ma már természetesnek veszik a neveletlen viselkedést. A vállvonogatás, a habitusra, személyiségre fogott viselkedés felmenti a felnőttet a felelősség alól. Pedig jóval többre képesek annál, mint amit gyakran elvárunk tőlük. Képesek alkalmazkodni, figyelni, kivárni, viselkedni közösségben. Nem azért nem teszik, mert nem tudják, hanem mert nem tanítottuk meg nekik, és nem várjuk el tőlük következetesen. Az elvárás nem elnyomás. Az elvárás iránytű. Ha hiányzik, a gyerkőc magára marad a saját impulzusaival.
Eltűnt a közös felelősség
Korábban a gyereknevelés nem kizárólag a szülők ügye volt. Tanárok, buszsofőrök, bolti eladók és idegen felnőttek is jelezhettek, ha egy gyerek viselkedése átlépett egy határt. Nem megszégyenítésről volt szó, hanem közös normákról. Ma ez a rendszer szétesett. Ha bárki rászól egy gyerekre, a szülő gyakran támadásként éli meg. A tanár szavahihetősége megkérdőjeleződik, a problémát jelző felnőtt ellenséggé válik. A szülők sokszor inkább a tökéletes látszatot védik, mint hogy szembenézzenek a valósággal.
A tökéletes gyerek mítosza
A mai nevelési kultúra egyik legnagyobb csapdája a tökéletesség hajszolása. A szülő fél attól, hogy ha problémát ismer el, az róla állít ki bizonyítványt. Ezért inkább tagad, magyaráz, relativizál. Pedig az utód nem attól lesz rendben, hogy hibátlannak mutatjuk, hanem attól, hogy megtanítjuk kezelni a hibáit.
Nem a gyerek változott meg, hanem a felnőtt
A gyermekek alapvető szükségletei nem változtak. Biztonságra, határokra, következetességre, figyelemre vágynak. Ami megváltozott, az a felnőttek bizonytalansága. A félelem a konfliktustól, a hibázástól, a külső ítéletektől lassan lebénítja a nevelést. A nevelés nem hatalmi harc, de nem is demokrácia. Kapcsolat, amelyhez vezetés kell. És vezetni csak az tud, aki nem fél attól, hogy néha nemet mondjon.