A napokban lesz harminc (!) éve, hogy megjelent a mozikban a Mara Wilson főszereplésével készült varázslatos film.
A boszorkány és varázsló szóra ma már szinte mindenkinek a Harry Potter-könyvek világa ugrik be, de nem felejtjük el soha az 1996-os év egyik legjobb filmjét, melyben az alig kilencéves Mara Wilson játszotta a főszerepet.
A brit Roald Dahl volt a huszadik század egyik legnépszerűbb gyermekkönyvírója, tollából olyan történetek kerültek ki, mint a Karcsi és a csokigyár (nem elírás, a könyvcímet így fordították le annak idején), a Boszorkányok, a Fantasztikus Róka úr vagy A barátságos óriás. Számos alkotását filmre vitték, volt, amelyiket többször is. Dahl mesevilága Danny DeVitót is elvarázsolta, aki lányai által ismerte meg a könyveket. A Matildát olvasva azonnal elhatározta, hogy megfilmesíti, és annyira szerette, hogy a rendezői szék mellett az egyik főszerepet, a kis boszorkány szörnyű édesapjának karakterét is magára osztotta.
A telekinézis képességével rendelkező kis zseni filmjéhez alig használtak CGI-technológiát és zöld hátteret, mivel ez akkor még nem igazán volt elterjedt – így például a nappaliban táncolós jelenetet, vagy azt, amikor Miss Trunchbull a copfjainál fogva elhajítja Amandát, mind drótokkal, kötelekkel oldották meg. Tudtátok egyébként, hogy a világ legrosszabb igazgatónőjét játszó színésznő, Pam Farris alakította a Harry Potter és az azkabani fogolyban Marge Dursley-t, akit Harry felpuffasztott? Varázslatos kapcsolatok, ugyebár.
DeVito annyira szeretett volna az elkészült művel a Dahl család kedvében járni, hogy egy apró becenévvel utalt a néhai író özvegyére – Miss Honey Liccy nevű babáját Felicity-ről nevezték el. Ugyanígy a kedves tanárnő édesapjáról készült festmény valójában az írót ábrázolta még katonakorában.