Több, mint kétszáz filmben játszott karrierje során, még 92 évesen is forgatott, pedig ha van izgalmas téma, amit meg lehetne filmesíteni, az az ő élete. Ma lenne száz éves Sir Christopher Lee.
Drakula grófként lett ismert több, mint hatvan éve, és Sir Christopher Lee a magánéletben is egy arisztokratikus, kissé rejtélyes, a “sötét” iránt vonzódó figura volt – egyesek szerint még az okkult tudományokért is rajongott, bár erre nincs bizonyítékunk. Élete akkor is izgalmakkal teli lett volna, ha nem megy színésznek, kezdve onnan, hogy édesanyja révén a Carandini család leszármazottja volt, akik I. Károly frank császártól eredeztették magukat.
Az anyuka, Estelle Marie Carandini di Sarzano grófnő, akit szépsége miatt számos festő megörökített, a kontinens legősibb arisztokrata családjába született, míg Lee édesapja, Geoffrey Trollope Lee ezredes a katonai sikerek mellett kiváló sportoló volt. A szülők azonban hamar elváltak, a kis Christopher így néhány évre Londonból Svájcba költözött édesanyjával és nővérével. Hazatérésükkor Estelle újra férjhez ment, nem máshoz, mint Harcourt „Ingle” Rose-hoz – nem baj, ha az ő neve nem mond semmit, de a férfi unokaöccséé annál inkább ismerősen cseng majd, aki történetesen Ian Fleming volt. Lee bentlakásos iskolákban (Eton majd Wellington College) végezte tanulmányait, ahol nemcsak kiváló diák, de apjához hasonlóan tehetséges sportoló is volt – krikettezett, rögbizett, focizott és a kardvívásban is jeleskedett.
Tizennyolc éves korában, 1939 őszén önkéntesnek jelentkezett az épp kitört téli háborúba a finnek oldalán. Két évvel később a Brit Királyi Légierő (Royal Air Force) soraiba jelentkezett, mert úgy érezte, itt többet tehet hazájáért. Azonban nem repülhetett sokáig, mert károsodást diagnosztizáltak a látóidegében, ezért helyette a légierő hírszerzési ágához került, ahol köze volt a Special Air Service nevű különleges, titkos katonai alakulat előfutáraként aposztrofált csapathoz. Lee ugyan sosem részletezte az itt töltött időt, de azt tudjuk, hogy harcolt Észak-Afrikában, majd elmondása szerint az akkori miniszterelnök, Winston Churchill speciális alakulatának soraiban is szolgált. Katonaéveinek utolsó hónapjaiban állítólag náci háborús bűnösökre, szökevényekre vadászott Európa-szerte. Amikor erről a témáról érdeklődött nála egy riporter, a színész megkérdezte:
“Tudsz titkot tartani?” “Igen!” – felelte a kíváncsi újságíró. Lee közelebb hajolt a mikrofonhoz, és nyugodt, mély hangján azt mondta: “Hát én is”.
25 éves korában visszavonult a katonaságtól, és elmondása szerint nem igazán tudta, mit kezdjen az életével. Egy, az unokatestvérével, Nicolo Carandinivel – aki a későbbi olasz nagykövet lett Nagy-Britanniában – eltöltött ebéd során Lee épp szolgálatának utolsó napjaiban járt, a férfi pedig csak úgy mellékesen megjegyezte neki, hogy miért nem lesz színész? És az is lett. 1948-ban kezdte a szakmát, egy év alatt nyolc filmben szerepelt.
Vlad Tepes, vagyis Drakula gróf eljátszásával lett világhírű a Hammer Horrorokban 1958-ban, akit összesen kilenc alkalommal formált meg. A londoni székhelyű stúdióval aztán még évtizedekig együtt dolgozott, és félelmetes filmjeikben ő lett például a Múmia, Frankenstein szörnye, és az őrült látnok és szerzetes, Grigorij Jefimovics Raszputyin. Az 1916-ban meggyilkolt Raszputyin halálát ma is rejtélyek övezik, de az biztos, hogy nemesek egy csoportja végzett vele, vesztét pedig három pisztolygolyó okozta, melyek közül egyik közelről repült a homlokába. Ezen túl minden “csak” találgatás, mint ahogy az is, hogy a gyilkosság felelősei Felix Yusupov herceg és Dmitri Pavlovich gróf voltak. De érdekes tény, hogy Lee-nek a szerzetes filmbeli eljátszásán túl is van köze hozzá, ugyanis gyerekként, anyja családi kapcsolatainak köszönhetően találkozott az előzőleg említett két úriemberrel.
A hatvanas években is folytatódott karrierje, ekkor kapta meg többek között a Sax Rohmer tollából született kínai szupergonosz, Fu Manchu szerepét. A hetvenes évek elejére aztán Lee jól “kidrakulázta” magát, kicsit ki akart törni a skatulyából, ekkor találkozott Anthony Schaffer forgatókönyvíróval, akivel közös projekten kezdtek dolgozni. Ugyanúgy horrorban gondolkodtak, de vérengzés és belezés nélkül, rátaláltak végül a Ritual nevű regényre, mely egy gyerek feláldozásáról szólt. Megvették a megfilmesítés jogait, ebből született meg A vesszőből font ember (The Wicker Man) forgatókönyve, azonban túl kicsi volt a költségvetésük. Lee viszont annyira izgatott volt a történet és a munka miatt, és hogy végre egy pszichológiai thrillerben játszhat mindenféle köpeny meg protézisek nélkül, hogy ingyen is elvállalta a főszerepet.
Egy évre rá mint Francisco Scaramanga tűnt fel Roger Moore ellenfeleként Az aranypisztolyos férfi című James Bond-filmben – azt pedig ugye már említettük, hogy rokoni szálak fűzték a legismertebb ügynök karakterének kitalálójához. “(Fleming) …azt akarta, hogy Dr. No-t játsszam el, de mire eszébe jutott, hogy ezt elmondja a producereknek, ők már kiválasztottak a szerepre valaki mást. Sajnos Ian már nem volt köztünk, amikor eljátszottam Scaramangát, aki kicsit sem volt olyan, mint a könyveiben. Fleming regényében csak egy nyugat-indiai orgyilkos, a filmben viszont elbűvölő, elegáns, halálos. Úgy játszottam őt, mint Bond sötét tükörképét.”
1989-ben eljátszotta a leghíresebb francia kivégzőtiszt, Charles-Henri Sanson szerepét A francia forradalom (La Révolution française) című filmben, de ami ennél sokkal érdekesebb, az hatvan évvel azelőtt történt. Ugyanis 1939 nyarán a francia riviéra felé utazott, hogy találkozzon nővérével, előtte azonban tett egy kis kitérőt Párizsba. A mai Igazságügyi Palota, akkor Saint-Pierre börtön felé vezetett az útja, oda vitte őt újságíró ismerőse, Webb Miller. “Elvitt, hogy megnézzem a gyilkos Eugen Weidmann kivégzését, mert úgy gondolta, a háború árnyékában fontos, hogy lássak is valamit a világból.” Úgy esett, hogy ez volt Franciaország utolsó nyilvános kivégzése, a 17 éves Christopher Lee pedig pont ott volt, hogy végignézze a guillotine általi halált. Talán ekkor érintette meg a horrorok szele – valószínűleg nem – de jól hangzó elmélet, megtartjuk.
A fiatal generáció alighanem Sarumanként ismerheti a Gyűrűk Ura világából, Lee pedig maga is nagy Tolkien-rajongó volt, elmondása szerint évente elolvasta könyveit. Mi több, találkozott is az íróval – ezt az egész stábból csak ő mondhatja el magáról. A sztori szerint a barátaival volt szórakozni Oxfordban, valamikor az ötvenes években a The Eagle and Child nevű kocsmában. “Képzelhetik, mennyire lenyűgözött, úgyhogy csak azt tudtam kérdezni: “Hogy van?”.” Tolkien aztán nem érte meg, hogy megfilmesítsék műveit, így azt sem, hogy Lee jelentkezett az egyik főszerepre – történetesen Gandalféra, de hogy is lehetett volna jófiú annyi évtizednyi borzongatás és gonoszkodás után? Ide kapcsolódik az az anekdota is, miszerint A király visszatér rendezői változatában szerepel egy jelenet, amikor Kígyónyelv hátba szúrja Sarumant. A forgatáson Peter Jackson épp instruálta a színészeket, amikor Lee megkérdezte a rendezőt, hogy tudja-e, milyen hangot ad ki az, akit hátba szúrnak. “Mert én tudom.” – tette hozzá.
Akinek nem Saruman, annak neve hallatán bizonyára a Sith Dooku gróf ugrik be, a filmtörténelem másik nagy hatású franchise-ából, a Csillagok háborúja előzménytrilógiájából. De eljátszotta ő a Halált, Dr. Wonkát a 2005-ös Charlie és a csokigyárban, szerepelt az Éjsötét árnyékban, az Álmosvölgy legendájában, és sokszor szinkronizált is – például az Alice Csodaországban Sárkánygyíkját, és rengeteg videójátékhoz adta jellegzetes hangját, amit nemcsak színészkedésre használt. Azt mesélte ugyanis, hogy 1948-49 környékén Jussi Björling, a világhírű tenor hallotta őt énekelni Svédországban, és azt mondta, ne pazarolja az idejét a színészkedésre, mert megvan hozzá a hangja, hogy énekes legyen. Felajánlotta, hogy szárnyai alá veszi, de Lee-nek saját magának kellett volna a lakhatásért és étkezésért fizetnie Stockholmban. Mivel akkor még alig volt pénze, visszautasította az ajánlatot, amit elmondása szerint haláláig bánt. Nem meglepő azonban, hogy a zene ennek ellenére az élete részévé vált, mivel nagyszülei alapították az első operaegyesületet Ausztráliában, az 1850-es években – hogy ennek a családnak mi mindenhez köze volt?! Szóval, még ha viszonylag későn is, de énekes is lett belőle: 2010-ben, 88 évesen megjelentette első albumát, amit nem igazán az opera műfajában alkotott meg, hiszen egy – főként szimfonikus – heavy metal lemez volt! A Charlemagne – The Sword And The Cross címet viselő album dalai felmenője, az első nyugat-római császár, I. Károly történetét mesélik el. Két évvel később újabb lemeze jelent meg (Charlemagne – Omens Of Death), ami már egy sokkal gyorsabb power metal alkotás lett, melyben segítségére volt a Judas Priest Richie Faulknerje.
Lee 90 évesen is színpadon állt, előadva dalait, ezzel ő lett a legidősebb heavy metal előadó a történelemben. Ugyan ez nem egy hivatalos rekord, olyanból azonban három is volt neki. 2007-ben a Guinness Rekordok Könyve megajándékozta őt a legtöbb bejegyzett szerep birtokosának címével, ami akkor 244 tévéfilmben és moziban nyújtott alakítás volt. 2015-ben bekövetkezett halálakor ez a szám 24-gyel több volt. Másik világrekordját magasságának köszönhette, a 195,6 centi (6 láb 5 hüvelyk) magas Lee Vince Vaughnnal megosztva birtokolja a legmagasabb, főszerepet játszó színész címét. Harmadik rekordja pedig a kardforgatáshoz kötődik, Guinnessék szerint ő szerepelt a legtöbb olyan filmben, amely kardpárbajt tartalmaz – de persze ide számoljuk a biliárddákóval és a fénykarddal történő küzdelmeket is.
Ugyan a drámai, sötét szerepek királya volt, ez nem jelentette azt, hogy ne lett volna humoros oldala is. Az 1975 óta futó Saturday Night Live szkeccsműsor készítői ismerték ezt, nem véletlen, hogy felkérték egy rész házigazdájának, amiről később azt nyilatkozta, hogy “ez volt a legnagyobb dolog, amit valaha tettem”. Nos, ezzel vitatkoznánk.
