15 idézet a 70 éve hivatalba lépő Winston Churchilltől

Sir Winston Churchill a brit politika megkerülhetetlen alakja volt: életének 90 éve alatt annyi nyomot hagyott nemcsak Anglia, hanem a világ történelmén is, ami több életre is sok.

Először 1940-ben ülhetett a miniszterelnöki székbe, majd másodjára 1951. október 26-án.

Miniszterelnökségét megelőzően kereskedelmi- majd belügyminiszter volt, de nem csak politikusként ért el sikereket: katonaként is szolgált a világ számos pontján, melynek során helyszíni tudósítóként is rendkívül tehetségesnek bizonyult.

18 kötete jelent meg, amik között találhatunk igaz történeteket és fikciós regényeket is.

Olykor meghökkentő, elgondolkodtató vagy épp humoros mondatai gyakran köszönnek vissza különböző platformokon; most ezekből szedtünk össze párat.

Megvolt a véleménye az emberekről

,,A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.”

,,Sose bízz az olyan emberben, aki egyetlen rossz tulajdonságot sem hozhat fel mentségére.”

,,Minden ember akkora, amekkora dolgok feldühítik”.

Ha kellett, motiválni is tudott

,,Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.”

,,Szeretem, ha mennek a dolgok. Ha nem mennek, szeretem elérni, hogy menjenek.”

,,Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben.”

Politikustársai is tanulhattak tőle

,,Egy jó beszédnek olyannak kell lennie, mint egy nő szoknyájának: elég hosszúnak, hogy elfedje a tárgyat, de ahhoz elég rövidnek, hogy felkeltse az érdeklődést.”

,,Nemcsak ahhoz kell bátorság, hogy az ember kiálljon és beszéljen, hanem ahhoz is, hogy leüljön és meghallgassa a másikat.”

Paris,,france, ,august,29,,2011:,av.,winston,churchill,,the
Fotó: Shutterstock/Puzzlepix

Nagy igazságokat is köthetünk hozzá

,,A bátorságot joggal tartják az első számú emberi tulajdonságnak. Ez az, ami lehetővé teszi az összes többit.”

,,A legnagyobb dolgok mindig egyszerűek és egyetlen szóval ki lehet fejezni őket. Szabadság. Igazság. Becsület. Kötelesség. Irgalom. Remény.”

,,Ha a poklon mész keresztül, csak menj tovább!”

A humor sem állt távol tőle, sőt

,,Kész vagyok a Teremtővel való találkozásra. Hogy a Teremtő felkészült-e erre a megpróbáltatásra, az más kérdés.”

,,Van valami a ló külsejében, ami jó az ember belsejének.”

,,A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni.”

,,A golfozás az a sport, ahol egy igen kicsi labdát egy még kisebb lyukba továbbítanak a célra tökéletesen alkalmatlan eszközzel.”

Nyitókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Hűtsd le magad egy vegán kapros töklevessel!