9 dolog, amit biztosan nem tudtál Kamilla királynéról: mi köze Madonnához, melyik a kedvenc márkája, mekkora a vagyona?

2022. 09. 16.

Sokan még mindig nem akarják elhinni, hogy az utált szeretőből – a rottweilerből, ahogy Diana hercegné nevezte Kamillát – királyné lett, pedig Károly melletti kitartását és iránta való szeretetét látva kijelenthetjük: rászolgált a történelmi címre. Az újdonsült királynéról rengeteget hallhattunk a napokban, de mi most olyan érdekességeket igyekeztünk összegyűjteni róla, amiről nem nagyon írtak a lapok.

Bármennyire is szerette – és szereti a mai napig – a világ a néhai Diána hercegnét, el kell fogadnunk, hogy a szívek királynőjének más sors, Károlynak pedig más feleség adatott. Károly herceg, ma már III. Károly király, állítólag mindig is Kamillát szerette, aki akkor vált a brit nemzet első számú ellenségévé, amikor Diana egy, a BBC Panorama című műsorának adott interjújában Kamillát („a rottweilert”) okolta házasságának felbomlásáért, mondván: “Igazából, hárman voltunk ebben a házasságban és ez egy kicsit sok volt.” 

Kamilla
Kamillát befogadta a királyi család / Kép forrása: Northfoto

Kamilla 1970-es ismeretségük óta, vagyis 52 éven át kitartott Károly mellett jóban-rosszban, feltétel nélkül támogatta mindenben, alávetette magát az udvari protokollnak, és az idő őt igazolta: talán ő maga sem hiszi el, hogy 75 évesen királyné lett.

De mit érdemes tudni a Farrah Fawcett stílusú hajú, láncdohányos hangú Kamilláról, aki egyik napról a másikra Nagy-Britannia elsőszámú nőjévé avanzsált?

Bulis asszisztensből királyné

Ha hinni lehet a nemzetközi sajtó beszámolóinak, akkor Kamilla valójában egy jó humorú, szórakoztató egyéniség, aki bárkivel képes megtalálni a közös hangot egy társaságban. (Úgy tűnik, Diánával kivételesen nem sikerült neki…)

Fiatalkorában szeretett szórakozni járni, első munkahelyéről – asszisztensként kezdte egy tervezőirodában – állítólag azért rúgták ki, mert egy éjszakába nyúló buli után reggel késve érkezett.

Károllyal való 2005-ös esküvője után Ő királyi fennsége Cornwall hercegnéje, s egyúttal a második legmagasabb nemesi rangot viselő nő lett az Egyesült Királyság protokollrangsorában, a királynő után. Címeit, rangjait és kitüntetéseit ma már felsorolni is hosszú lenne.

Beteg volt az esküvőjén

Azt is mondhatnánk, hogy az isten is úgy akarta, hogy Kamilla ne menjen hozzá Károlyhoz, de végül, az akadályok ellenére is létrejött a frigy. A házasságot 2005. április 8-ára tervezték, ám április 4-én bejelentették, hogy az esküvőt egy nappal elhalasztják, hogy Károly herceg és más vendégek el tudjanak menni II. János Pál pápa temetésére.

Ha az átszervezés nem lett volna elég, Kamilla az esküvője napjára teljesen lebetegedett. Arcüreggyulladása miatt ágynak esett, mozdulni is alig bírt, csak akkor kelt föl, amikor húga, Annabel viccesen megfenyegette, hogy ő fogja magára ölteni Kamilla esküvői ruháját.

A szertartáson egyébként Károly szülei, II. Erzsébet és Fülöp herceg nem akartak részt venni (a királynő, mint az anglikán egyház hivatalos feje, elvileg nem támogatta elvált személyek házasságát), illetve Kamilla apja sem tudott ott lenni, ezért csak az ifjú pár gyermekei, voltak jelen a ceremónián.

Kamilla arcüreggyulladással küszködött az esküvőjén / Kép forrása: Northfoto
Kamilla arcüreggyulladással küszködött az esküvőjén / Kép forrása: Northfoto

Kékvérű és világsztár rokonok: Károlytól Madonnáig

Kamilla családfájának kutatásakor kiderült, hogy az újdonsült királyné olyan világsztárokkal áll távoli rokonságban, mint Madonna, Celine Dion vagy Angelina Jolie – ők mindannyian ugyanazon 17. századi francia-kanadai házaspár leszármazottai.

Érdekesség, hogy Kamillát Károlyhoz is rokoni szálak fűzik: mindkettőjük őse Henry Cavendish, Newcastle második hercege, így ők kilencedik unokatestvérek.

Kamilla és Károly felmenői is szeretők voltak

A származásnál tartva, a kutatók azt állítják, hogy Kamilla dédnagyanyja, Alice Keppel Károly ükapjának, VII. Eduárd brit királynak a szeretője volt. Sőt, a pletykák szerint Alice Keppel lánya, Sonia, vagyis Kamilla nagyanyja valójában a királytól született. Ha ez igaz, akkor viszont már egészen közeli rokonságban áll egymással a pár.

Lovak és kutyák

Akárcsak néhai anyósa, II. Erzsébet királyné, Kamilla is nagy kutyabarát hírében áll. 2011-ben menhelyről fogadott ötökbe egy Jack Russel terrier kiskutyát, Beth-et. Hogy házi kedvence ne érezze egyedül magát, egy évvel később egy újabb Jack Russel érkezett a családba, szintén menhelyről, őt Bluebellnek nevezték el.

Royal Wedding Anniversary
Kamilla és Károly kutyáikkal / Kép forrása: Northfoto

Kamilla hobbija is állatokhoz kötődik: kedvenc időtöltése a lovaglás, és régebben gyakran vett részt rókavadászatokon. Emellett imád kertészkedni, saját bevallása szerint az egész napot a kertjében töltené, ha tehetné.

Fél a repüléstől, nem szeret utazni

Kellemetlen dolog félni a repüléstől, különösen, ha az ember lánya hercegné, netán királyné, és munkaköri kötelessége ide-oda utazgatni a nagyvilágban. Márpedig Kamilla retteg a repüléstől, és úgy általában utazni sem szeret. Ennek ellenére így is elkíséri férjét oda, ahová muszáj, ilyenkor egy speciális stresszoldó technikával igyekszik úrrá lenni a félelmén.

Kedvenc cipője a Chaneltől van

Vannak, akik a Chanel jellegzetes, dupla „C” betűs logójával magyarázzák Kamillának a márka iránti rajongását, mondván, hogy a két összekapcsolódó „C” betű Camilla és Charles szoros viszonyára is utal. (Diana hercegné állítólag éppen emiatt mellőzte a Chanel márka darabjait.) Kamilla 2005. óta viseli a divatház sötét orrú, krémszínű klasszikus modelljét, ami azóta kereskedelmi forgalomban már nem kapható. De nemcsak kedvenc cipőit húzza fel újra és újra, hanem Katalin hercegnéhez hasonlóan, a környezettudatosság jegyében, ő is több alkalommal visel egy-egy ruhadarabot.

Queen Elizabeth Ii Misses State Opening Of Parliament
A kényelmes Chanel cipő / Kép forrása: Northfoto

Lelkes rajongója A korona című sorozatnak

A Vanity Fair információi szerint Kamilla lelkes rajongója a Netflixen 2016-ban debütált, a brit királyi család életét bemutató A korona című sorozatnak, amelynek eddig mind a négy évadát megnézte. A lap informátora szerint általában egy pohár vörösbor, na és persze Károly herceg társaságában szokta nézni a szériát.

Kamilla vagyona

Az uralkodók és vezetők vagyona mindig foglalkoztatja a közvéleményt, ezért a Celebrity Net Worth utánajárt, hogy mennyire is gazdag Kamilla. A portál becslései szerint a királyné vagyona hozzávetőleg 3,6 millió fontra rúg, ami kb. 1,7 milliárd forintnak felel meg.

Neki azonban minden bizonnyal Károly jelenti a legnagyobb kincset, illetve az a megtiszteltetés, hogy immár nemcsak része a királyi családnak, hanem egyben Nagy-Britannia királynéja is lett.

Forrás: ITT, ITT és ITT

Borítókép forrása: Northfoto