Barion Pixel Amikor a cselló jobb, mint egy rockkoncert – utoljára jön hazánkba a 2Cellos – Coloré

Amikor a cselló jobb, mint egy rockkoncert – utoljára jön hazánkba a 2Cellos

2022. 04. 16.

A hazai közönség is elbúcsúzhat a 2Cellostól, akik több, mint 10 év után külön folytatják karrierjüket.

Tombolni és üvölteni egy koncerten, ahol két srác ül a színpadon csellóval a kezében? Lehetséges, csak a 2Cellos formációt kell választani, amíg még van rá lehetőségünk, ugyanis a 2011-ben alakult duó idén befejezi közös pályafutását, hogy szólókarrierjeikre koncentráljanak.

2cellos Live In Rome
Forrás: Northfoto

Stjepan Hauser és Luka Šulić horvát származású csellisták iskoláskoruk óta ismerték egymást, mígnem huszonéves korukban összeálltak, hogy megalkossák a 2Cellost. De nem akartak megmaradni a klasszikus zenei vonalon, helyette népszerű dalok, slágerek feldolgozásait adják elő csellóikon – de úgy, hogy arénákat töltenek meg vele világszerte, a közönség pedig megőrül értük. Hírnevüket Michael Jackson Smooth Criminal című számának változata hozta el, de a legnépszerűbb alkotásuk egyértelműen az AC/DC Thunderstruckja, ami 229 milliós megtekintésnél jár YouTube-on:

Sydneytől Mexikóig a Föld minden szegletében jártak már, 2018-ban a Bajnokok Ligája döntőjének gyepén zenéltek, viszont tíz év után úgy döntöttek, hogy 5 album után befejezik a közös munkát. A magyar közönség is elbúcsúzhat tőlük, ugyanis ismét hazánkba látogatnak, május 11-én a Papp László Budapest Sportarénát töltik meg zenével. Reméljük, ezt is hallhatjuk majd: