Nemsokára jön a Virtuózok V4+, Plácido Domingo Jr. is a zsűriben ül majd

2022. 07. 22.

Zenei tehetségkutatókkal Dunát lehetne rekeszteni, a rengeteg program tengerében üdítően hat a Virtuózok V4+, mely keretein belül komolyzenében jeleskedő gyerekek versenyeznek.

2014-ben indult útjára a Virtuózok elnevezésű komolyzenei tehetségkutató, melynek célja azóta is a hazai tehetségek felfedezése és pályájuk segítése. Két évvel ezelőtt azonban már nemcsak Magyarország, hanem a Visegrádi Négyek (Csehország, Lengyelország és Szlovákia) országainak gyerekei is versenybe szállhattak, idén pedig Szlovénia is csatlakozott a kezdeményezéshez – innen a Virtuózok V4+ elnevezés. Mint minden évben, idén is országonként egy-egy fiatal győztes kerül ki a versenyzők soraiból, mellette közönségdíjak és különdíjak is gazdára találnak majd.

Hauser és Pablo Sáinz Villegas Virtuózok V4+ s
Hauser és Pablo Sáinz Villegas. Fotó: KRQ

A negyedik évadot a hetekben forgatták le itthon, a Virtuózok V4+ idén ősszel kerül majd a tévéképernyőkre, a szervezők megközelítőleg hetvenmillió ember elé tárják majd hazánk és a régió gazdag zenei hagyományai mellett a résztvevők kultúráját. Ezt megünnepelvén az alapítók, mentorok, zsűritagok és műsorvezetők egy sajtótájékoztatón számoltak be a fejleményekről a Magyar Állami Operaházban.

A program alapítója és producere Peller Mariann eképp nyilatkozott közös munkájuk eredményéről: “Óriási utat tett meg a Virtuózok produkció az indulás óta.

Örömmel tölt el, hogy a kezdetekben kijelölt céljainkat, missziónkat – közösség, összefogás, a jövő zenéjének támogatása, komplex tehetséggondozás – mindig a munkánk középpontjában tudtuk tartani, és a korábbi tapasztalatok alapján az új produkciót tovább tudtuk fejleszteni.

Az idei már a harmadik Virtuózok V4+ műsor, ami nemzetközi színtéren valósul meg.”

A tájékoztatón részt vett HAUSER csellóművész is (a 2Cellos formáció tagja), aki 2020-ban zsűritagként képviselte szülőhazáját, Horvátországot. Beszámolt arról, hogy létrehozta a HAUSER Music Foundation alapítványt, melynek célja, hogy segítsen azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs lehetőségük a tehetségük kamatoztatására. “Ennek kapcsán minden évben támogatni fogja a HAUSER Music Foundation a Virtuózokat pénzügyi hozzájárulással is” – mondta, majd hozzátette: “Emellett azonban egy fontos mérföldkő is Virtuózok V4+ idei évadának forgatási időszaka, egészen pontosan a mai nap, ugyanis a Virtuózok alapítójával, Peller Mariann-nal és Harvey Goldsmith-szel együtt megalapítjuk közös Talent Management irodánkat, mellyel főként a Virtuózok által felfedezett tehetségeket fogjuk segíteni karrierjükben.”

Csoportkép Fotó Krq
Fotó: KRQ

Az eseményen részt vett a magyar válogató zsűrije: Miklósa Erika, Balázs János, Batta András, Bogányi Gergely, Káel Norbert, és Keller András is. Rajtuk kívül ellátogatott még az Operaházba Matteo Bocelli énekes, Eugene Kohn karmester, Plácido Domingo Jr. dalszerző-énekes, Pablo Sainz Villegas spanyol gitárművész, Harvey Goldsmith nemzetközi koncert promóter, Remee Jackman, a Virtuózok új műsorvezetője, dán producer, zeneszerző és dalszerző, Ida Nowakowska, a Virtuózok V4+ műsorvezetője, Steven Mercurio amerikai karmester és zeneszerző, Alicia Wegorzewska énekesnő, mentor, Papp Dániel MTVA vezérigazgató, Gombos Zoltán, a BMW ügyvezető igazgatója, és Jakab Gábor, a Hard Rock Hotel vezérigazgatója is.

A műsor negyedik évada tehát idén ősszel kerül majd a képernyőkre, az ünnepélyes lezárás pedig december 19-én lesz, amikor élőben jelentkeznek majd be az Operaházból egy különkiadással. A zsűriszékekben ekkor nagynevű művészdinasztiák ifjabbik generációja fog ülni, többek között Plácido Domingo Jr., aki a Virtuózok V4+ főcímdalát írta.