Amerikában rendkívül népszerű, de egyben megosztó és kissé meg nem értett karakter volt Bob Ross, akinek életéből táplálkozik ez a különös film, Owen Wilson főszereplésével.
Carl Nargle szerepében láthatjuk Owen Wilson-t, a Paint című mulatságosan ironikus filmben. Nargle egy egyszemélyes, oktatási célú festőműsort vezet, amelyet élőben közvetítenek a PBS állomáson Burlingtonban, Vermontban. Carl minden délután egy órán keresztül festeget és filozofál a kamera előtt, pipáját pöfékelve, miközben mindvégig magyaráz, szinte hipnotikus módon zagyvál az élet nagy dolgairól és arról, hogy egy különleges helyre jutunk, ha megfestjük, ami a szívünkben van.
Bármilyen hasonlóság Carl Nargle és Bob Ross között, a The Joy of Painting valós PBS-műsorvezetője között (Ross 1995-ben halt meg, 11 évvel híres adása után), természetesen nem véletlen. Ám a Paint, amilyen közel áll Ross popkulturális imázsához, mégsem Bob Ross életrajzi filmje. A Brit McAdams által írt és rendezett film, Ross imázsától eltávolodva, de azt ugródeszkaként használva a tanácstalan férfi kettősségét és ostobaságát mutatja meg egy fantáziadús szatírában. Olyan ez, mint egy Will Ferrell-vígjáték, amelyet lassított felvételben mesélnek el: szürreális és abszurd a kritikusok szerint.
A film követi Carl indulását, feltörését a csúcsra és lassú ébredését a valóságra, amikor leváltják a műsorában. Owen Wilson kellemes mormogása ugyan tökéletes kábultságot okoz, azt nem állíthatjuk, hogy egy változatos előadás lenne.
Akik szeretik a szatírákat, az amerikai popkultúrát, na és persze Owen Wilsont, esetleg még Bob Rossról is hallottak, azoknak biztosan tetszeni fog hazánkban is, de közönségkedvenc nem lesz a film.
