Barion Pixel Az anyaméh mindennek a kezdete és vége, mégsem tudunk róla eleget… Amíg el nem olvassuk Leah Hazard új kötetét – Coloré

Az anyaméh mindennek a kezdete és vége, mégsem tudunk róla eleget… Amíg el nem olvassuk Leah Hazard új kötetét

2023. 09. 26.

A méh kis túlzással évezredek óta etikai, erkölcsi, jogi és orvosi vizsgálatok alapját képezi, de mostanáig senki nem fedte fel azokat az információkat, amelyeket erről a szervről tudni érdemes, s azokat, amelyeket még illene felfedeznünk. Erre tesz kísérletet új kötetében Leah Hazard, a BBC Skócia volt tudósítója, bába.

„A női szaporító szervrendszer hivatásbeli megszállottja lettem – annak, ahogyan működik, és ahogyan megszűnik működni, ahogyan életet ad vagy halált hoz, ahogy egyenlő mértékben okoz örömöt és fájdalmat,” – állítja Leah Hazard újságíró és bába, az Anyaméh – Lenyűgöző utazás az emberiség egyik legkevésbé ismert és leginkább félreértett szervének mélyére című kötet szerzője. 

Hazard alkotása ­– ahogy a címe is jelzi – a női szervrendszer egyik legcsodálatosabb szervének történetét és működését járja körbe azzal a céllal, hogy mi, a gyermekeink, s az unokáink is megértsük, micsoda jelentőséggel bír. Nemcsak a szülés kapcsán. 

Leah Hazard, az újságíróból lett bába

Az elmúlt időszakban nagy népszerűségnek örvendenek azok a történetek, amelyek egy-egy szervünk, vagy szervrendszerünk hátterét dolgozzák fel. Ugyan csaknem tíz éve, hogy megjelent Giulia Enders Bélügyek című kötete, az a mai napig az egyik legnépszerűbb olvasmánynak számít, de Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász idén tavasszal megjelent, Magunkról – Tabuk nélkül a női testről című alkotása is óriási rajongótábort tudhat már maga mögött. 

Ezt figyelembevéve csak idő kérdése volt, hogy valaki előálljon egy újabb, konkrét szerv, – jelen esetben a méh történetével, hiszen egyrészt a feminizmus előretörésének, másrészt az olyan tabuk, mint például az abortusz letörésének következtében szükség van a szervről, annak működéséről, s határairól szóló párbeszédre. Harmadrészt nem elhanyagolandó az a tudományos tény sem, miszerint a modern orvostudomány által nyújtott legjobb egészségügyi ellátás mellett is előfordul, hogy a méh elképesztő fájdalmat, sérülést vagy akár halált okozhat. A szervről szóló tudás tehát nemcsak a „feminista párbeszéd” része, hanem olykor a túlélés kulcsa is. Legalábbis Leah Hazard szerint. 

Hazard a BBC Skócia újságírójaként kezdte a pályafutását, ám első gyermeke születése átalakította a gondolkodásmódját, s megszerezte a bába képesítést. Leah jelenleg a brit állami egészségügyben dolgozik, s mostanra több száz baba világrajövetelénél segédkezett, kórházakban éppúgy, mint otthonszülésnél. Podcastje, a What the Midwife Said (nyers fordításban „Amit a bába mondott”) igen népszerű a szigetországban, s a bába egyúttal a szülés témájának gyakran kérdezett szakértője is a médiában. Hazardnak nem ez az első könyve: a The Father’s Home Birth Handbook (szabad fordításban „Otthonszülési kézikönyv édesapáknak„) című alkotását még bába tevékenységei kezdetén írta, második kötete, a Midwife’s Story („A bába története„) bestseller lett szülőhazájában.

Anyaméh

„Hiába” azonban a szakmaiság, Leah Hazard közérthetően igyekszik körbejárni ezt a csodálatos és titokzatos szervet. Szavai az informális, őszinte, baráti beszélgetésekre hajaznak, mindezt megspékelve nem kevés szakmaisággal és olyan tapasztalatokkal, amelyeket bábaiként szerzett az elmúlt években.

Kötete lineáris felépítéssel dolgozik, s végig vezeti az olvasót a nő, egyúttal a méh fejlődésének különböző szakaszain. Ennek kapcsán talán már érzékelhető, hogy Hazard korántsem állt meg a méh funkciójának szülésben betöltött szerepénél, könyve átfogó képet ad a körte alakú szerv sejtszintű felépítéséről, az itt található mikrobiomról (az írónő szerint a méh flórájának felborulása ugyanolyan problémákat tud okozni, mintha a bélrendszerünkben történne ugyanez) és működéséről. 

Hazard megismertet minket azzal (is), hogy a különböző történeti-történelmi korokban mit gondoltak az orvostudomány képviselői a szervről, s milyen társítások kötődtek hozzá a társadalom részéről. A múlt talajáról elrugaszkodva kutatókkal és tudósokkal diskurál arról, mik a legújabb tudományos felfedezések, majd a kötet vége felé a hétköznapi emberek tapasztalataival is színesíti az alkotást, ezzel közelebb hozva a témát az olvasóhoz. 

Leah Hazard kötete itthon a Libri Kiadó gondozásában, Dr. Benkovics Júlia nőgyógász, író ajánlásával jelent meg. A könyv 4.999 forintért vásárolható meg a könyvesboltokban. 

Az alkotásért köszönet a Libri Kiadónak!
Borítókép forrása: a szerző saját fotója