Barion Pixel Filmajánló: Vademberek hajszája – Coloré

Filmajánló: Vademberek hajszája

2021. 10. 17.

Ritkán látni új-zélandi filmet, és az ember általában nem is érzi különösebben a hiányát. Nagy kár lenne pedig kihagyni a Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople) című filmet, mert nemcsak remek szórakozástól fosztanánk meg magunkat, hanem egy lélekmelengető élménytől is.

„Zavarban lennénk, ha meg kellene neveznünk néhányat Új-Zéland nemzeti kincsei közül. A gyönyörű tájig sokan eljutnak, de mit mondanak utána? Mióta Taika Waititi megrendezte a Vademberek hajszája című filmet, könnyebb a dolgunk: tudjuk, hogy ő a második” – állt a filmről szóló egyik kritikában. Szerintem nem túlzó ez a kijelentés, ahogyan az sem, hogy az Index 2016-ban az év legjobb vígjátékának nevezte az alkotást.

Diadalmenetbe kezdett a film

Az IMDB filmértékelő portál nézői az igen magas 7,9-es pontszámra értékelték a Jurassic Parkból ismert Sam Neill és a fiatal Julian Dennison főszereplésével készült alkotást. Saját hazájában is diadalmenetbe kezdett: ez volt az első új-zélandi film, ami a nyitóhéten több bevételt hozott 1 millió új-zélandi dollárnál. Az USA-ban és Kanadában az első héten több mint 78 millió dolláros bevételt ért el.

Hunt For The Wilder People Special Screening
Julian Dennison és Sam Neill / Fotó: Northfoto

A rendezőt, Taika Waititi színész-humoristát egyebek mellett onnan lehet ismerni, hogy ő rendezte 2017-ben a Thor: Ragnarök, 2019-ben a Bosszúállók: Végjáték című filmeket.

A történet

„Bella és Hector két visszahúzódó vidéki ember, akik egy problémás városi gyerek, Ricky nevelőszülei lesznek. Némi alkalmazkodás után a dolgok viszonylag jól mennek. Bella halála után azonban Hectornak kellene Rickyre vigyáznia, és nem jöttek ki túl jól egymással. Ráadásul a nő halála miatt a gyámügy úgy dönt, hogy Rickyt visszaküldik az árvaházba. A fiú nem hajlandó visszamenni, inkább elszökik. Végül országos hajtóvadászatot indítanak utána és Hector után” – így foglalja össze a Barry Crump 1986-os, Vaddisznó és vízitorma (Wild Pork and Watercress) című könyvén alapuló sztorit az IMDB.

Ha azt mondod, nem tűnik olyan izgalmasnak, hogy megnézd, akkor azt mondom, tévedsz. Hihetetlen, mit hozott ki a történetből az érzékeny rendező a tehetséges színészekkel. Ehhez adjuk még hozzá a zseniális zenét is.

Sokkal több vígjátéknál

Egyáltalán nem tartom túlzásnak a lelkes kritikákat és a magas pontszámot az IMDB-n. Legfeljebb a magyar „vígjáték” besorolással vitatkoznék a Vademberek hajszája című film esetében. Vitathatatlanuk átszövi a mély, bölcs és nagyon emberi humor, de mégis sokkal többet ad annál, mint amit egy vígjátéktól általában elvárunk. Jóval találóbbnak érzem az IMDB meghatározását: kaland, komédia és dráma.

Nyito Jobb
Jelenet a filmből / Fotó: YouTube

A filmben mind a háromból van bőven. Az Index 2017-es kritikájából idézek: „Waititi ezzel a filmmel megmutatta, hogy nemcsak remek humorérzékkel áldotta meg a sors, de nagyon ért az érzelmi részhez is, sőt még azt is meg tudta csinálni, hogy a befejezés egyszerre legyen happy ending, de realisztikusan igazságos.”

A film magyar feliratos előzetesét ERRE a linkre kattintva nézheted meg.

Nyitókép forrása: Wikipedia