Tisza Kata író, interkulturális pszichológia szakértő a magyar irodalmi közösség egyik csodabogara. Nem szívesen ír olyan témákról, amelyek már lerágott csontnak tekinthetők, szívesebben kalandozik járatlan, felfedezetlen területeken. Mint például az ageizmus.
Tisza Kata közel két évtizede folytatja irodalomterápiás tevékenységét, ezzel egy olyan, újfajta műfajt létrehozva, amely a szépirodalom és a tudományos ismeretterjesztés határára tehető. Miután korábbi köteteiben (Akik nem sírnak rendesen, A legjobb hely a városban te vagy, Most. Túlélő leszel, nem áldozat, Kékre szeretni) az érzelmi bántalmazás témakörét járta körbe, Egyedül című esszéregényében egy öregedő kutatónő feljegyzései nyomán bontakozik ki az ageizmus problémaköre.
Miután a történet főhőse, egy öregedő kutatónő elveszíti szerelmét, s magára marad magányával úgy dönt, a tudomány erejéhez nyúl, hogy új értelmet találjon az életében. S hogy mi a közös a gyászban és az öregedésben? „Mindkettő a veszteségekről szól,” – írja dr. Rácz József pszichiáter a könyvajánlóban.
Tisza írói sajátossága, hogy saját doktori életútkutatásai, s azok eredményei köszönnek vissza a főhős feljegyzéseiben, miután felvázolja az öregedéskutatás elméleti hátterét, s az életkor-alapú előítélet, azaz az ageizmus hatásmechanizmusait. Az író a kötet végén a segítő szakember perspektívájából szól ki az olvasóhoz, hogy önmagát és a befogadót is gyakorlati tanácsokkal lássa el a későbbiekre nézve: kapaszkodót nyújt ahhoz, hogyan juthatunk el a belső szabadság nyújtotta megelégedéshez.
Tisza egyébként rendkívül termékeny író: a vele készített interjúnkban elmondta, hogy idén októberben jelenik majd meg a következő könyve, ami az irodalomhoz való visszatérése lesz, ám a rá jellemző furcsaságokkal, szabálytalanságokkal és műfajátjárásokkal karöltve. „Olyan témával készülök, aminek nem tipikus feldolgozásához nyúlik, egyszerűen azért, hogy lazítsunk kicsit az elmúlt időszak nyomasztó és megterhelő krízisei után, mert a lazítás is a túlélésünk része.”