Tisza Kata: „Eszembe se jutna egyetlen percre sem úgy írni, ahogyan bárki más, vagy ahogyan az elvárt…”

Tisza Kata interkulturális pszichológia szakértő, író, a magyar alkotóközösség egyik meghatározó csodabogara. Írásainak gyakran visszatérő témája a krízis, műveiben hajlamos elmosni a műfaji korlátokat. Saját szabályai szerint alkot, a szépirodalom és a tudományos ismeretterjesztés határán egyensúlyoz. Kata most a költészet napja apropóján adott nekünk interjút, amelyben az alkotás szerepéről, az azzal járó önreflexió fontosságáról és jövendőbeli terveiről beszélt.

Coloré: Érzékeli-e még 2022-ben, Tisza Katában az írói pályája kezdetén megélt kirekesztettséget, legyen szó akár erdélyi származásról, nemi identitásról, összességében a másság bármilyen formájáról? Táplálkozik-e még az írásaiban ebből?

Tisza Kata: Érzékelni bizonyára érzékelhetném, ha ezen tartanám a fókuszomat, ám én magam olyan hosszú utat jártam be a saját identitásfejlődésem terén, hogy sokkal kevésbé tud ez már kikezdeni. Természetesen egy kisebbségi identitástudat, egy alap marginalizáció mindenkor megmarad, mint alternatív nézőpont a fősodor nézőpontjaihoz képest, vagy mint képesség többféle perspektíva ütköztetésére, tehát eredményez egy kritikai gondolkodást, és ugyanakkor egy empátiát is olyan kérdések felé, amelyek bárminemű kirekesztettséggel járnak. A megvívott küzdelmeim azt is lehetővé teszik, hogy el tudjak mozdulni a saját kirekesztettség-érzésemből a belső szabadság irányába, s bár az érzékenységem velem marad, a tudatosságom mindezt egyensúlyozza, így tudok mindig új és más témákhoz nyúlni, és nem csak egyazon tengelyen mozogni. Rá tudnék mutatni akár konkrétan is mi és hol és mikor akadályozott, azonban ezzel önmagamat is korlátoznám, ezért inkább átalakítom az ebből fakadó fájdalom energiáját alkotássá, amelyen keresztül a megküzdés útvonalai is kirajzolódnak, úgy a magam, mint a mások számára is. 

Tisza Kata Kolteszet Napja 5
Nemrég jelent meg Tisza Kata legutolsó könyve, az Egyedül, amelyben az írónő az ageizmus témáját járja körül
Kép forrása: Tisza Kata, Reviczky Zsolt

Azt olvastam Önről, hogy válásának nagyon sokan köszönhet az ország, hiszen ezekből az élményekből, tapasztalatokból egy hiánypótló kötet született, a Most. Terápiás vagy inkább edukációs céllal írta? 

Nehéz ezt így szétszálazni, és nem is feltétlenül szükséges, hiszen az edukáció maga terápiás céllal bír, és a terápia önmagában edukáció is, tehát a két folyamat együtt jár. Amennyire önmagamat megtanultam gyógyítani, ugyanannyira tudok másokat is, hiszen, ha magamat kezeletlenül hagyom, akkor nehezen tudnék mélységeket és magaslatokat bejárni érzelmi értelemben másokkal.

Azonban mindezek hátterében hosszú évek képzési, kutatási és praxisbeli tapasztalatai is állnak, nemcsak a saját magam életére adott reflexiók, ezért a könyveim sosem csak a tudományt adják át, és sosem csak egy ember életét, hanem ezek a szálak mindig átjárják egymást, párbeszédet folytatnak, műfaji határokat lépnek át, és komplex módszertanokat dolgoznak ki végül, amelyek ugyanannyira fejlesztenek engem is, mint amennyire fejlődni is lehet általuk. 

Amikor az én problémámra nem létezett széles körben elérhető megértés és megoldás, akkor magamnak kellett összerakni egy szabadulási útvonalat, lépésről lépésre, amiben ugyanúgy benne voltak a saját pszichológiai tanulmányaim, mint a vérem és a verítékem. Számomra komoly hitelesség-problematikát jelentett úgy tanítani, ahogyan én magam nem élek, tehát létkérdéssé vált az is, hogy úgy éljek, ahogy tanítom, és azt tanítsam, ahogyan élek. 

Pályakép

Tisza Kata író, interkulturális pszichológia szakértő, Tisza Kálmán Miniszterelnök ükunokája. 1980-ban született Marosvásárhelyen, majd érettségi után az ELTE Bölcsésztudományi Karán diplomázott angolnyelv-tanárként. 2005-ben rablótámadás érte, az azt követő kórházban töltött idő alatt kezdte írni első novelláskötetét, a Pesti kínálatot. A nagy sikerre való tekintettel 2006-ban új kötettel rendelkezett, ez volt a Reváns. 2012-ben diplomázott az ELTE PPK interkulturális pszichológia mesterképzésén, majd ösztöndíjat nyert innovatívnak számító öregedéskutatásaival az ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskolába, melynek elvégzését követően szakított a klasszikus felsőoktatási rendszerrel, és doktori fokozatszerzés nélkül kilépett. 2017-ben az érzelmi bántalmazást feltáró, négykötetes írásba kezdett: Akik nem sírnak rendesen című pszichopróza-kötete még abban az évben debütált, majd megérkezett a könyvespolcokra az A legjobb hely a városban te vagy. 2019-ben a Most. Túlélő leszel nem áldozat című alkotással jelentkezett, amelyet 2020-ban a Kékre szeretni követett. Tavaly megjelent, ötödik könyvét az öregedés és a belső szabadság témájának szentelte az Egyedül című esszéregény lapjain.

Alkotásai visszatérő témája a krízis, legyen szó gyászról vagy épp egy támadás feldolgozásáról. Miért ebből az érzelmi állapotból indítja a történeteit? 

Egyrészt, mert a krízisben rejlik a lehetőség a változásra, az átértékelésre, az önreflexióra, a fejlődésre. A fájdalom olyan felhajtó erő, amit, ha beengedünk, akkor nagyon komoly erőforrássá alakítható. Másrészt, szeretem megélni a dolgokat, ahogyan vannak, nem bírom az eltagadását a bajnak, a negédességet, a mérgező pozitivitást, amikor úgy teszünk, mintha minden rendben volna, amikor nincs. Ebben sajnos nincs semmilyen progresszióra való lehetőség, a mélységben azonban van! A legtöbb ember akkor fordul ilyen könyvek felé, amikor krízisben van, és ezért nagyon fontos számára, hogy visszaigazolást kapjon a saját krízisére. De nemcsak azt, mert az önmagában nem elegendő, hanem kapjon valamiféle kiút-lehetőséget is általa, ez az irodalom terápiás hatása. 

Engem inspirál a megoldások keresése, olyan problémákra, amelyekre korábban nem volt kézzelfogható megoldás, vagy legalább megközelítés, kapaszkodó. Hogy ezt kutatom, tudományosan, és reflektálok rá, emberileg is, tagadhatatlanul nekem is segít a saját kríziseimet megoldani, mert a segítő is ember, ezért fölösleges úgy tennie, mintha neki nem volna baja, mert hát van. De ha a meglévő megközelítések nem segítenek, akkor nemcsak kreatív flow, hanem életben maradási stratégia is körül járni a kiutakat.

Tisza Kata Kolteszet Napja 3
Kép forrása: Tisza Kata
A képet Reviczky Zsolt készítette

Az Egyedül című esszéregénye kapcsán nemrég azt nyilatkozta, szeret olyasmikről írni, amik még nem lerágott csontok. Mindig is jellemző volt Önre, hogy mások számára ismeretlen, járatlan területet tár fel? 

Egyrészt untatna, másrészt cikinek is érezném olyan témákról írni, amiket megírtak mások, vagy már bejárattak, megküzdöttek, bizonyítottak, ábrázoltak. És fölöslegesnek érezném, olyan érzést keltene bennem, mint lemásolni valaki más házi feladatát, vagy dolgozatát, ellopni az érdemjegyét, ez számomra hamisítás, plágium.

Eszembe se jutna egyetlen percre sem úgy írni, ahogyan bárki más, vagy ahogyan az elvárt, vagy szokványos. Kifejezetten az érdekel, inspirál, hajt, ami még éppen nincs, nem volt, amiért kutatni kell, dolgozni kell, ami nekem is újszerű, és a közönségnek is az, amin keresztül én magam is tanulok, és mások is sosem tapasztalt területekre juthatnak el általa.

Ennek van természetesen egy olyan hátránya, hogy amikor elsőként írsz egy témáról, akkor annak még nincs neve, nincs műfaja, nincs besorolása, nincs beágyazottsága, ezért gyanús, vagy tabuba harap, ezért indulatokat kelt, akár elmarasztalást. Ez ezzel jár, nem biztos, hogy azonnal külső elismerést is hoz, sőt! Ennek van egy átfutási ideje, hogy valaki kiharcolja, és eltelik jópár év, mire a témának lesz egy társadalmi diskurzusa, és utána kezdenek el gombamód megjelenni az ebben a témában írt művek, majd ezt követően lesz kikiáltva valaki aktuálisan témafelelősnek, és könnyen meglehet, hogy az eredeti munkás, már réges régen máshol jár, vagy akár el is felejtették. Ez nem probléma akkor, ha valaki már levált a külső elismerés kényszeréről, nem érdekli, hogy sosem, vagy nagyon ritkán fog díjat kapni, hogy nem fog a mainstreamben szerepelni, hogy az aktuális könyvei mindig kicsit a margón lesznek. Ez egy alkotói attitűd, amihez meg kell tanulni az alkotónak önmagát belső erőforrásból megtartani, és teljességgel függetlenné várni mindenfajta irodalmi, szakmai és divatbeli kánontól. Kicsit körön kívül kell maradni mindig, de ez a szerep nekem éppen testhez álló.

Mi ennek a hozzáállásnak a célja? Saját kíváncsiságának kielégítése, vagy inkább kalauzolni szeretné az olvasót egy ismeretlen terepen? 

Elsősorban engem érdekel valami, izgat egy kérdés, amire vagy nincs, vagy nem kielégítő az éppen rendelkezésre álló válasz. Akkor ebbe beleállok, elkezdem kutatni, olvasok, megfigyelek, elmezem, dolgozom rajta, tanulok róla. Ez a folyamat hosszú éveket vesz igénybe, hiszen általában nincs előzménye. Ez a munka maga iszonyatosan felvillanyoz, lelkesít, éber és lángoló állapotba hoz, szenvedély. Van benne jóadag bizonytalanság, intuíció: fogalmam sincs hová vezet, mi sül ki belőle, hogyan fogják fogadni. Ekkor még nem tudok róla semmit, csak hajt valami belülről, érzem, hogy fontos, és bízom ebben a megérzésben. Mivel mindig szakmailag közelítek és nem csak vakon tapogatózom, ezért hitem van abban, hogy amit csinálok, az nemcsak nekem érdekes, hanem hasznos is. 

Tisza Kata Kolteszet Napja 2
Kép forrása: Tisza Kata
A képet Reviczky Zsolt készítette

Amikor már van róla egy tudásbázisom, akkor elkezdem látni azt is, hogy ez miként épül a meglévő tudásunk nagy egészébe, milyen vakfoltokra válaszol, miként hasznosítható a közönség számára. Ezt követően tudatosan építem fel a műfajt, az irodalmi és szakmai arányokat, és a szerkesztési elvemet már az vezérli, hogy akár a szakmabeliek, akár az olvasók miként tudják ezt majd alkalmazni a mindennapjaikban. A végén tehát az jelenti a befejezettséget, hogy sikerült egy új tudást átadnom. Ami ezután következik, a téma esetleges népszerűvé válása, az már nem az én terepem, bár nagyon fontos feladat, az én alkatomhoz kevésbé áll közel.

Felismertem, hogy nem szeretek szerepelni, és ezért az energiáimat nagyon beosztom, tudatosan szelektálok abban mit vállalok és mit nem, és a legtöbb felkérést elutasítom, mert a téma népszerűsítés része jóval kevésbé tölt fel, mint a kitalálása. Húsz év önismereti munkája ráébresztett arra, milyen alkat vagyok valójában, miben érzem jól magam, és azt szeretném tiszteletben tartani. 

Általánosságban honnan meríti az inspirációt?

Egyszerűen abból, ahogyan létezem a világban, és kapcsolódom önmagamhoz és másokhoz. Ez alapvetően két dolgot jelent. Az egyik az, hogy én magam mit érzek. Tehát egy nagyon erős kapcsolódás önmagamhoz, és a saját bőrömön, testemben érzékelem mi hogyan hat rám, mi az, ami megfojt, mi az, ami korlátoz, mi az, ami szabaddá tesz. Ezt követően megfigyelek, és ezt a megfigyelést kiterjesztem a környezetemre. Nyomozok, hogy amit érzek, az belőlem táplálkozik-e, vagy van-e tágabb kontextusa, külső kiváltó oka. Ha rájövök, hogy kívülről jön, akkor tovább figyelek, és észreveszek összefüggéseket. Amikor összekötöm a saját belső megélésemet egy nagyobb ívű külső valósággal, akkor rájövök, hogy amivel én küzdök, az sokak küzdelme, de lehet, hogy esetleg még nem tudatosították. Vagy félnek tőle. Akkor utánamegyek, és addig megyek, míg kihámozom a mögöttes mozgatóerőket, és össze nem rakok egy kezelhető összefüggésrendszert, aminek segítségével kifejezhető az, ami addig nem volt kifejezhető és csak akkor tárom a nyilvánosság elé, amikor már meg tudom nevezni mi ez, fel tudom tárni honnan ered, és meg tudom mutatni a lehetséges kezelési módokat. 

Melyik saját könyvét szereti leginkább és miért? 

Ha egyet kellene választanom, akkor talán a Most. Túlélő leszel, nem áldozat című könyvet mondanám elsősorban azért, mert olyan keretrendszert ábrázol, aminek segítségével nagyon sok, abuzív viszonyban élő ember felismerheti miben él, kaphat egy erőt arra vonatkozóan, hogy nincs egyedül, nem őrült meg, és van kiút, amely üzenetek ott és akkor, abban a beszűkült és kiszolgáltatott élethelyzetben létfontossággal bírhatnak számára. Ezzel a könyvvel nagyon hosszú munkámra tettem pontot, beleértve úgy a kritikai pszichológiai tanulmányaimat, mint a coaching praxis tapasztalatait, elemeztem a saját életem transzgenerációs terheit, és a kortárs segítő szakma számára is nyújtottam egy használható kézikönyvet, ami alternatívaként szolgálhat a meglévőkhöz képest.

Tisza Kata Kolteszet Napja
Kép forrása: Tisza Kata
A képet Reviczky Zsolt készítette

Jelenleg min dolgozik? Mikor jelenik meg a következő könyve? Milyen műfajra számíthatunk? 

Októberben jelenik meg az új könyvem, ami az irodalomhoz való visszatérésem lesz, de megint egy kis furcsasággal, szabálytalansággal és műfajátjárással, valamint olyan témával, aminek nem tipikus feldolgozásához nyúlok, egyszerűen azért, hogy lazítsunk kicsit az elmúlt időszak nyomasztó és megterhelő kríziseit követően, mert a lazítás is a túlélésünk része. 

Mit csinál, amikor nem ír? 

A kérdést úgy tenném fel, hogy amikor nem csinálom mindazt, amit elsődlegesen csinálok, akkor szoktam írni, vagyis az írás számomra a jutalomszabadság, az egyensúlyteremtés a rengeteg feladat és kötelezettség közt. Tehát elsődlegesen anya vagyok, annak minden leírhatatlan örömével és kínkeserves igyekezetével, megpróbáltatásával és megküzdésével. Emellett segítő szakember vagyok, akinek a napi munkáját az jelenti, hogy krízisben lévő embereknek nyújt igazodási pontot, ami mentén belső erőforrásaikhoz nyúlhatnak. Emellett szerelmes nő is vagyok, lojális barát, lelkes underground zenerajongó. A privát szférámat nagy erőkkel védem, mert rendkívül fontosnak tartom, hogy meghúzzuk azokat a határainkat, amik lehetővé teszik, hogy szabadon és önmagunkkal azonosan éljünk.

Borítókép forrása: Tisza Kata/Reviczky Zsolt

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!