Michael Edwards, alias Eddie, a sas hihetetlen, de igaz története a téli olimpia után aktuálisabb nem is lehetne. A brit síugró esetlen megjelenésével, nulla technikájával és hatalmas szemüvegével történelmet írt, amikor kevéske tehetségével, ám annál nagyobb kitartásával kijutott az 1988. évi téli olimpiai játékokra Calgarybe.
Michael Edwards neve nem hangzik túl ismerősen, azonban, ha azt halljuk, hogy Eddie, a sas, már rögtön tudjuk, kiről van szó. (Ha máskor nem, akkor négy évvel ezelőtt, a 2018-as téli olimpián biztosan képbe kerültünk Eddie személyét illetően, amikor az amerikai születésű, de félig magyar származású Elizabeth Swayne-t kezdte a sajtó Erzsi, a sasként emlegetni. Történt ez azt követően, hogy a „versenyző” a női síakrobatika félcső számának selejtezőjén nemes egyszerűséggel leereszkedett a pályán, anélkül, hogy akár egy trükköt is bemutatott volna – holott ez lett volna a versenyszám lényege. Elizabeth-ből ekkor lett Erzsi, továbbá rengeteg mém.)
De visszatérve Michael Edwards-ra, illetve az ő hihetetlen, de igaz filmre vitt történetére: Eddie-nek (Taron Egerton) már egészen kicsi korától az volt az egyetlen vágya, hogy híres sportoló legyen, és egyszer indulhasson az olimpián, álmai megvalósulásában azonban hátráltatta néhány apróság. Például az, hogy nem volt különösebben tehetséges, és a szülei sem bíztak benne egyáltalán. „Fiam, neked aztán nem áll jól a sport” – biztatja az apja, de másoktól is folyton azt hallja, hogy soha nem lesz belőle olimpikon.
Eddie azonban nem adja fel, és nagy küzdelmek árán végül sikerül kijutnia a Calgaryben megrendezett téli olimpiára. (Amikor a nagy hírről értesítették, akkor éppen vakolóként dolgozott, és jobb szálláshely híján ideiglenesen egy finn elmegyógyintézetben lakott.)
Esetlen megjelenésével, nulla technikájával és hatalmas szemüvegével hamar belopta magát a média és a nézők szívébe. Rossz nézni, ahogy ugrik a sáncról, és eszünkbe se jut azért izgulni a képernyő előtt, hogy érmet nyerjen – mindannyian azért szorítunk, hogy túlélje a mutatványt és az olimpiát. Noha egyértelmű, hogy az egyébként dokumentumfilmbe illő történet ki van színezve rendesen, ez cseppet sem zavar, mert a végeredmény egy szerethető film, még akkor is, ha az üzenet kissé elcsépelt: ha igazán akarod, megvalósíthatod az álmaidat, illetve nem az eredmény számít, hanem a részvétel.
Edwards teljesítményét néhány síugró szervezet szégyenként élte meg a sportágra nézve, ezért feljebb vitték az olimpiai kvalifikációs határokat, így ma már szinte lehetetlen Eddie példáját követve kijutni egy téli olimpiára. Az 1988-as rendezvény záróbeszédében a rendezőbizottság elnöke külön kiemelte Edwards-ot: „Néhányan önök közül világrekordot döntöttek, új személyes csúcsokat állítottak fel, néhányan pedig úgy szárnyaltak, mint a sas” – mondta Frank King.
A 2016-os angol-amerikai-német vígjátékot Dexter Fletcher rendezte, s a filmben fiktív karakterként Hugh Jackman is feltűnik, mint Eddie edzője, Bronson Peary.