Barion Pixel A döntés: először együtt a színpadon Tenki Réka és Csányi Sándor a kötet színházi adaptációjában – Coloré

A döntés: először együtt a színpadon Tenki Réka és Csányi Sándor a kötet színházi adaptációjában

2022. 05. 05.

Te döntesz. Arra figyelsz, amit elvesztettél, vagy arra, ami még megvan, – foglalható össze tömören a magyar származású pszichológus, Dr. Edit Éva Eger könyvének veleje. A koncentrációs tábor túlélőjének szavai ezúttal Tenki Réka és Csányi Sándor tolmácsolásában jelennek meg a MOM Kulturális Központ színpadán, mi pedig nem is lehetnénk izgatottabbak.

„Jelenleg ez a legfontosabb történet az életemben. Nem csak azért fontos, mert Rékával ez az első közös színházi munkánk, hanem azért is, mert azt érzem, 47 éve arra várok, hogy elmesélhessem ezt a történetet,” – írja Csányi Sándor A döntés című színmű kapcsán saját oldalán. Feleségével, Tenki Rékával nem kis fába vágták a fejszéjüket, hiszen a magyar származású pszichológusnő könyve egyszerre gyógyír a lelki sebekre, ugyanakkor végtelenül fájdalmas történet is egyben. 

A Döntés, Csányi Sándor, Tenki Réka
Tenki és Csányi előadása április 29-től látható a MOM Kulturális Központ színpadánKép forrása: csanyisandor.hu

Dr. Edith Éva Eger mindössze tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek szülővárosába, Kassára, s családjával együtt Auschwitzba vitték: szülei haláláért maga Joseph Mengele a felelős. A férfi később arra kérte a tinédzser lányt, hogy táncolja el neki a Kék Duna keringőt, ezért Edit jutalmul egy vekni kenyeret kapott, amely nagy szerepet játszott a megmenekülésében. A főhős nővérével együtt, csodával határos módon túlélte a borzalmakat, s úgy döntött, ahelyett, hogy egész életében átkozná élete megrontóit, megbocsát nekik, így győzedelmeskedve a kegyetlenkedés és Hitler népirtása felett. 

Eger alkotása reményt és egy használható keretrendszert nyújt azok számára, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és szenvedéstől, vagy csak szimplán szeretnének kilépni az ismétlődő, negatív mintákból. 

„Egy 93 éves nő elmeséli az életét, ami tele van örömmel, szeretettel és bájjal, aztán egyszer csak olyan borzalmak történnek vele, amik beleégnek az agyadba. Amit képtelenség elfelejteni vagy megbocsátani. Persze az is kiderül a könyvből, hogy ha nem tudsz megbocsájtani, akkor nem is fogsz tudni továbblépni,” – írja Csányi. Eger könyvét Székely Csaba alkalmazta színpadra, s Csányi Sándor rendezte. A művet ő, s felesége, Tenki Réka adják elő, ez pedig érdekes módon az első alkalom, hogy a házaspár közösen lép a színpadra. 

Izgatottan várjuk a vállalkozás eredményét! 

Borítókép forrása: csanyisandor.hu