A legújabb vita: ajtóból vagy kerékből van több a világon?

Az emberi leleménynek köszönhetően minden évben napvilágot látnak olyan viták, amiken aztán hetekig rágódik az internet népe, ez most a legújabb.

Emlékeztek a csíkos ruhára 2015-ből, amely parázs vitát szült a Twitteren és más közösségi média platformokon, hiszen egyesek szerint az fekete-kék, míg mások szerint arany-fehér színű volt? Vagy arra a videóra, amelyen egy számítógép által generált hang mond ki egy szót, és a hallgatók fele Laurelnek, a másik fele Yanny-nek hallotta? Egyszerre frusztráló és szórakoztató ezekre keresni a helyes választ, miközben a kommenteket böngésszük és azt kutatjuk, ki ért velünk egyet – és egyáltalán van-e univerzálisan helyes megoldás? Hiszen míg a ruháról kiderült, hogy tényleg fekete-kék, addig a Laurel-Yanny párost kétféleképp lehet hallani, attól függően, melyikre koncentrálsz.

A legújabb vitaindító poszt a Twitteren született március ötödikén, amikor egy új-zélandi férfi, Ryan Nixon a következőt posztolta: “A barátaimmal a legbutább vitánkat folytatjuk épp… Szerintetek ajtóból vagy kerékből van több a világon?

Nixon szavazási lehetőséget is csatolt a tweetjéhez, ahol most, a cikk írása idején 53%-kal vezetnek a kerekek, így elég kiegyenlítettnek tűnik a vita. Több, mint kétszázezer szavazat érkezett, de a témát felkapta a TikTok és más felületek is, és egyre-másra érkeznek a “szemben álló oldalakat” támogató kommentek. “Ki szavazott az ajtókra?? Kerekek mindenen vannak, például a ruhaállványokon, a sminkesdobozokon, a szemeteseken.” “Ha van otthon nyolc bőröndöd, az már harminckét kerék, ajtóból viszont kevesebb lesz egy otthonban“.

vita twitter
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Az ajtópártiak szerint ha a bőrönd kereke is számít, akkor viszont a hűtők, mosógépek ajtajait sem hagyhatjuk figyelmen kívül, így máris megugrik a szám. “Minden épületnek van ajtaja, kereke viszont nincs, ugyanígy a hajóknak sincs” – írta egy kommentelő, egy másik pedig kiszámolta, hogy ha az ajtó csak akkor ér, ha keresztülmehetünk rajta, a kerék pedig akkor, ha járműhöz tartozik, abban az esetben az első tárgy győzedelmeskedik.

Szerintünk nem is a végeredmény a lényeg, hanem az, hogy mennyire megosztó lehet egy ilyen, igazából súlytalannak tűnő kérdés is, de azért minket érdekelne, szerintetek melyikből van több?

Forrás: Independent

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Így épít a nemet mondás művészete – 3. rész