Ugyan az Országgyűlés hivatalosan csak 2003-ban nyilvánította a magyar tudomány ünnepévé november 3-át, az MTA már 1997 óta megemlékezik a jeles napról.
Történelemóráról talán mindannyiunknak rémlik a reformkor egyik leghíresebb cselekedete, amely gróf Széchenyi István nevéhez fűződik. Széchenyi felajánlotta birtokainak éves jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapítására 1825-ben, ezzel megalapozva a hazai intellektuális élet fellegvárának későbbi munkáját.
Az ünnep kapcsán azon hazai tudósok közül emelünk ki néhányat – a teljesség igénye nélkül –, akiknek munkájára méltán lehetünk büszkék.
Semmelweis Ignác
Az „anyák megmentője” 1818-ban született Budán, egy tízgyermekes család ötödik csemetéjeként. 1847-ben kezdődött érdeklődése a fertőzések iránt, miután barátja és pályatársa, Jacob Kolletschka meghalt boncolás okozta vérmérgezésben. Ugyanezen év márciusában Semmelweis felfedezte, hogy a betegség, amely barátja halálát okozta ugyanaz, mint amit gyermekágyi lázként ismertek akkoriban.
Semmelweis rájött, hogy a rettegett gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozzák azzal, hogy a boncolások után az I. számú klinika szülészeti osztályán fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a kismamákat. Megfigyeléseit 1861-ben tette közzé, ám sorsának fájdalmas fordulata, hogy 1865-ben kollégái javaslatára beutalták a döblingi elmegyógyintézetbe, mivel magatartásában az elmezavar jeleit vélték felfedezni. Agresszivitása miatt az ápolók súlyosan bántalmazták, így ennek következtében mindössze 2 hét után meghalt.
Utolsó pár hetéről, annak alakulásáról a mai napig folynak a találgatások. Egyesek szerint szifilisz miatt utalták be az elmegyógyintézetbe, ezt viszont a későbbi boncolások vizsgálatai megcáfolták. Mások szerint csel miatt került be, mivel az orvostársadalom sokáig nem akarta elfogadni, hogy ők a felelősek a kismamák elhalálozásáért és el akarták hallgattatni a tudóst. Akárhogy is, annyi bizonyos, hogy Semmelweis kiváló megfigyelőképességének köszönhetően rengeteg kismama menekült meg a haláltól. Életének sajátságos tragédiája, hogy kórházban bevezetett szabályai (klórvizes kézmosást követelt meg a dolgozóktól, előírta a kórtermek rendszeres takarítását, szellőztetését, fennhangon hirdette a tiszta ágynemű fontosságát) csak a kórokozók felfedezését követően nyertek bizonyítást.
Bartók Béla és Kodály Zoltán
Bartók Bélát ugyan a 20. század egyik legfontosabb zeneszerzőjeként tartjuk számon, ám nem elhanyagolható tény, hogy zenetudósként is beírta magát a magyar tudományos élet történelmébe. Kodály Zoltánnal együtt sokat tettek azért, hogy feltérképezzék a magyar népzenét, illetve összehasonlító kutatásokat is végeztek a hazai és szomszédos népek dallamai között. Kettejük munkája tökéletesen kiegészítette egymást: míg Kodály a hangzó anyagok történetét írta le, addig Bartók végezte a zeneelméleti rendszerezést.
1906-tól több közös folyóiratcikket is jegyeznek együtt. Noha a páros már 1913-ban javasolta a Kisfaludy Társaságnak, hogy érdemes lenne egy népzenei kiadványsorozatban megjeleníteni kutatásuk eredményeit, ennek szerkesztése végül csak 1933-ban kezdődött meg az MTA megbízásából.
Bartók egészen 1940-ig folytatta népzene gyűjtő, elemző, rendszerező munkásságát, míg végül abban az évben kivándorolt az Egyesült Államokba. 1945-ben, Amerikában, leukémia következtében érte a halál. 1948-ban elsőként kapott posztumusz Kossuth-díjat, majd ’55-ben Nemzetközi Békedíjjal jutalmazták.
Kodály Bartók távozása után is folytatta munkáját, mi több, 1946 és 1949 között az MTA elnökeként tevékenykedett. Közös munkájuk gyümölcseként 1951 és 1967 között megjelent a Magyar Népzene Tárának első öt kötete és közel 120 általános iskolában bevezették az ének-zene órákat.
Kertész Imre
Kertész Imre író, műfordító nevét legtöbben a Sorstalanság című könyv kapcsán ismerjük, melyért 2002-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Az 1929-ben született író leghíresebb alkotása valós élményeken alapul, mivel 14 éves korában megjárta Auschwitzot, majd Buchenwaldot, ahonnan végül a felszabadítás után, 1945-ben tért haza.
Érdekesség, hogy a cenzúra miatt a könyv nem jelenthetett meg az átkos rendszerben, erről az esetről A kudarc című művében emlékezett meg. A Sorstalanság végül 1975-ben debütált a könyvpiacon, ezt 1992-ben (egyebek mellett) a Gályanapló című esszé követte, ami a Sorstalanság műhelynaplójaként értelmezhető.
Koltai Lajos rendező a könyvből átdolgozott forgatókönyv alapján forgatta le az azonos című filmet, melyet 2005-ben mutattak be a magyar mozikban Nagy Marcell főszereplésével és Ennio Morricone zenéjével.
Barabási Albert-László
Barabási Albert-László erdélyi származású fizikus, hálózatkutató, az MTA külső tagja. A kortárs tudós főbb kutatási területe a komplex hálózatok elmélete, a skálafüggetlen hálózatok tanulmányozása. Kutatásai hatással vannak egyéb tudományterületekre is, hiszen megerősíti például a kommunikációelmélet egyik kedvelt tézisét, a világfalu-elméletet, illetve a hatlépésnyi távolság törvényét is.
Könyvei és előadásai számottevő érdeklődést váltanak ki a világ számos pontján. A képlet című alkotásában például a siker kollektív természetét járja körül, s a mindennapi életből vett példák segítségével igyekszik megvilágítani annak törvényszerűségeit. Behálózva című alkotása segítséget nyújt abban, hogy megértsük, tulajdonképpen minden hálózat (beleértve egy koktélpartit, terrorista sejtet vagy baktériumtenyészetet) ugyanúgy működik. Könyvét tizenhárom nyelvre fordították le és a The New York Timesban éppen olyan méltó fogadtatásra talált, mint a Nature vagy a Science című szaklapokban.
Karikó Katalin
Karikó Katalin nevét a tavalyi évben egészen biztosan megjegyeztük, hiszen a kisújszállási kutatóbiológus, biokémikus a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója.
Míg a ’80-as években a tudós közösség nagy része meg volt győződve arról, hogy a DNS jelenti majd a génterápia kulcsát, addig Karikó kitartott eredeti elképzelése mellett, miszerint az mRNS is ígéretes lehet a terápiás felhasználásra, hiszen a legtöbb betegség kapcsán nem szükséges belenyúlni az ember génkészletébe. Számításai nem várt módon nyertek bizonyítást, hiszen 2020-ban saját szabadalma alapján készült el az első, klinikailag is bizonyítottan hatásos Pfizer-BioNTech Covid19-vakcina. Ugyan Karikó esélyesként indult idén az orvosi-élettani Nobel-díjért, végül mégsem ő kapta az elismerést. A kutató azonban nem csügged, a Forbes-nak így nyilatkozott: „Csak az érdekel és arra koncentrálok, amin tudok változtatni, amire van ráhatásom és a díjbizottságokra nincs.”
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
