Barion Pixel Napóleon: kulisszatitkok Ridley Scott és Joaquin Phoenix közös, monumentálisnak ígérkező filmjéről – Coloré

Napóleon: kulisszatitkok Ridley Scott és Joaquin Phoenix közös, monumentálisnak ígérkező filmjéről

2023. 11. 09.

Mindig is szeretett volna maradandót alkotni Bonaparte Napóleon életéről, vágya most, 85 éves korában teljesült be. Ridley Scott új, történelmi epikus drámája november 22-én debütál a nagyközönség előtt, de nemcsak a rendező, hanem a szereplőgárda és a monumentális jelenetek miatt is megéri bepillantani a Napóleon kulisszatitkai mögé.

„Ezek a típusú filmek olyanok, mint a hegymászás. A talajszinten nagyon távolinak tűnik a csúcs. Ahogy felmászol a dombra ezzel a nevetségesen nagy kihívást jelentő LEGO készlettel, amelyet össze akarsz állítani, néha a darabok nem állnak össze, pedig már húszezer láb magasan vagy. Ez egy folyamatos munka, de ezért csinálom. Imádom” – nyilatkozta Ridely Scott legújabb filmje, a november 22-én debütáló Napóleon kapcsán. 

Való igaz, a Napóleon, akárcsak Scott korábbi, epikus anyagai, így például Mennyei királyság (Kingdom of Heaven) vagy épp a Gladiátor (Gladiator) elképesztő vállalásnak tűnik nemcsak hosszú játék idejét (157 perc, 43 másodperc, azaz két óra 37 perc) hanem a háborús tömegjeleneteket tekinve is. Scott azonban úgy fest, elemében van, mindemellett képes fejet hajtani a 2023-as trendek előtt: rendezőtársához, Martin Scorsese-hez hasonlóan ugyanis ő is felismerte, hogy a szélesebb közönség eléréséhez nagyon is érdemes belépni a streaming-szolgáltatók világába. (A Napóleon november 23-án debütál az AppleTv+-on.) Cikkünkben összeszedtük, mit érdemes tudni a rendezőóriás legújabb filmjéről, annak tartalmáról, szereplőiről és fontosabb karaktereiről. 

Napóleon: a tartalomról dióhéjban

„A semmiből jött. Elnyert mindent” – szól a Napóleon rövid, tömör leírása a nyáron közzétett trailer alatt. Az AppleTv bővebb összefoglalója szerencsére jobban kibontja a történetet: eszerint a Napóleon egy látványos akcióeposz, amely az Oscar-díjas Joaquin Phoenix által alakított ikonikus francia császár, Bonaparte Napóleon felemelkedését és bukását mutatja be. 

Scott filmje egy régi rendszer bukásával indul: az első filmkockákon a guillotin alá küldött Marie Antoinette-et láthatjuk, s magát Phoenixet, ahogy érzelemmentes arccal nyugtázza a királyság halálát. A Napóleon Bonaparte könyörtelen útját mutatja be a hatalom felé, de nem feledkezik meg a férfi fő mozgatórugójáról, egyetlen szerelméről, Josephine-ről sem, akit A koronából ismert Vanessa Kirby alakít. Napóleon menetelését így a Josephine-nel való, függőségbe hajló, ingatag kapcsolat prizmáján keresztül követhetjük nyomon, mindezt a valaha forgatott legdinamikusabb csatajelenetek keretében. Ahogy azt Ridely Scottól megszokhattuk.  

A szereplőgárda

Gladiátor után pontosan 23 évet kellett várni, hogy újra összehozza a sors (pontosabban egy kiváló forgatókönyv) Joaquin Phoenixet és Ridely Scott rendezőt. Phoenix anno a Gladiátorral írta be magát az A-listás színészek sorába: a filmben nyújtott alakításáért jelölték először Oscarra a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Ugyan Scott azóta többször is felkereste már a színészt, a Variety e témában írt cikke szerint ez volt az első alkalom, hogy Phoenix úgy érezte, ez a munka mindkettőjük számukra „kötelező jellegű”. „Emiatt tetszett meg az ötlet, hogy beleugorjak valamibe Ridley-vel, lesz, ami lesz” – összegezte a színész.

Napoleon, Joaquin Phoenix, Ridley Scott, Vanessa Kirby
Képünkön Ridley ScottKép forrása: Deadline/Getty Images

A munkafolyamat azonban korántsem kezdődött annyira gördülékenyen, ahogy azt a fentiekből kifolyólag gondolnánk: két héttel a forgatás kezdete előtt ugyanis Joaquin azzal a felkiáltással kopogtatott Scott ajtaján, hogy

fogalma sincs, mihez kezdjen a szereppel.

A rendező beinvitálta, majd lényegében tíz napon keresztül, jelenetről jelenetre végigvették az egész forgatókönyvet (amit egyébként ugyanaz a David Scarpa jegyez, akivel Scott A világ összes pénze című filmet készítette). 

Scott emellett elárulta, hogy Phoenix nem az a fajta színész, aki csendben ül és minden rendezői utasításra bólogat. „Joaquin olyan messze van a hagyományostól, amennyire csak lehet” – így Scott. „Nem szándékosan, egyszerűen ő ilyen. Ez az, ami kiemeli őt a tömegből. Ha valami zavarja, azonnal szól. A Napóleont többek között az teszi különlegessé, hogy ő folyamatosan kérdéseket tett fel” – mesélte a rendező a színészről.

Scott emellett hozzátette, ha Phoenix valamiért kellemetlenül érezte magát, átírták a forgatókönyvet. „Alakítottunk a filmen, hogy Joaquin Bonapartéra tudjon összpontosítani. Ezt tiszteletben kellett tartanom, mert a hozzászólásai hihetetlenül építő jellegűek. Ettől az egész projekt csak nagyobb és jobb lett” – tette hozzá a rendező. 

A végeredmény minősége természetesen nemcsak Joaquin Phoenixen és Ridley Scotton múlt, hanem Vanessa Kirby-n is. Kirby egy vele készült teaserben elmondta: észbontónak találta Josephine karakterét. „Először akkor találkozunk vele, amikor kiszabadult a börtönből. Josephine (akárcsak Napóleon), mindig is kívülálló volt, valószínűleg ez hozta őket közelebb egymáshoz. Meglátott benne valamit: az elképesztő ambíciót, ami félelemmel társult.” 

Kirby szerint történelmi szempontból is rendkívül izgalmas, mennyire mély kapcsolat jött létre kettejük között. „Rendkívül érdekes hatalmi-dinamikák zajlottak közöttük” – véli a színésznő. „Elképesztően együttérzek Josephine-nel, mert brutális korban élt. Napóleon maga is az volt, ennek folytán Josephine igazi ikonikus figura. Óriási megtiszteltetés, hogy eljátszhattam” – foglalta össze az élményt a Pieces of a Woman miatt korábban Oscarra jelölt Kirby. 

Ami a többi szereplőt illeti, Phoenixen és Kirby-n kívül további ismerős arcokkal találkozhatunk majd a Napóleonban: így például több jelenetben feltűnik majd Rupert Everett, akit Wellington hercegeként láthatunk a színen. Tahar Rahim Paul Barras szerepében bukkan fel, míg Ben Milest Caulaincour bőrébe bújik a filmben. 

Miért Napóleon? 

Ugyan a korábbi filmjei miatt (Mennyei királyságExodus: Istenek és királyokAz utolsó párbaj) egyértelmű, hogy a 85 éves Ridley Scott vonzódik az epikus történelmi témákhoz, mégis jogos lehet a kérdés, ezúttal miért épp Napóleon karakteréhez nyúlt. Egy, a Deadline-nak adott, 2021-es interjúban Scott maga adott erre választ: elmondta, hogy régóta szeretett volna filmet készíteni Bonaparte Napóleonról. (Scott ezen a ponton egyébként megemlékezett Stanley Kubrickról is, aki Waterloo címmel forgatott volna a történelmi személyiségről, ám projektje 1969-ben pénzügyi támogatás hiánya miatt kudarcba fulladt.) 

„Napóleon mindig is lenyűgözött engem. A semmiből jött, hogy mindent irányíthasson, de közben romantikus háborút is vívott házasságtörő feleségével, Josephine-nel. Bonaparte meghódította a világot, hogy megpróbálja elnyerni a szerelmét, amikor pedig belátta, hogy nem tudja, elpusztította őt, miközben megsemmisítette önmagát is.” 

Források: Collider.comUSAToday.comVariety.com
Borítókép forrása: Toni Anne Benner/Getty Images