Barion Pixel Ilyenek voltak a múlt század augusztus huszadikái – nézd meg a régi fotókat! – Coloré

Ilyenek voltak a múlt század augusztus huszadikái – nézd meg a régi fotókat!

2022. 08. 20.

Körmenet, tűzijáték, tisztavatás, szépségverseny, légiparádé… és sok más program, amit augusztus huszadika alkalmából tartottak a 20. században. Nektek mi jut eszetekbe a jeles dátumról?

Legfontosabb nemzeti ünnepünk, az államalapítás ünnepe Szent István királyunkhoz kötődik és augusztus 20-án tartjuk. Az akkoriban jórészt pogány Magyar Fejedelemséget Géza halála után fia, István térítette át a keresztény hitre, ezen kívül pedig felvirágoztatta az akkori országot. Szentté – Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt – avattatta őt a lovagkirály, I. Szent László, augusztus huszadika pedig több száz évvel később, Mária Terézia korában lett nemzeti és fontos vallási ünnep. 1945 és 1989 között nem volt vallási töltete a napnak, az alkotmányt ünnepelte a rendszer ezen a jeles eseményen, és csak a rendszerváltáskor kapta vissza ma is ismert, szakrális jellegét. De milyenek is voltak a huszadik század augusztus huszadikái? Erről árulkodnak a Fortepan által összegyűjtött fotók.

Fortepan 136391 Révay
Forrás: Fortepan / Révay Péter

A két világháború között augusztus huszadika kiegészült azzal, hogy a Trianon előtti, más szóval Szent István-i Magyarországra emlékezett az ország. Fellobogózták a középületeket, és megtartották a Budapesten a Bazilikából induló ünnepi körmenetet, élén a Szent Jobb ereklyéjével. A fenti fotó az Andrássy úton készült 1930-ban, a Szent Imre évben, mely Szent Imre herceg halála emlékének 900. évfordulója volt.

Fortepan 177102 Bojár
Forrás: Fortepan / Bojár Sándor

A tűzijáték ma már elengedhetetlen eleme az augusztus huszadikai ünnepségeknek, nemcsak a fővárosban, de országszerte is. Legelőször közel kétszáz évvel ezelőtt, 1829-ban rendezhettek hasonló ünnepet, erről tanúskodnak a korabeli feljegyzések. 1937-ben hazánkban rendezték meg az Eucharisztikus Világkongresszust, így ahhoz az évhez páratlan látvány dukált, a fenti képet is ebben az évben készítették a Margit-hídon állva.

Fortepan Rózsa László
Forrás: Fortepan / Rózsa László

Ugyan nem kapcsolódik szorosan a hagyományhoz, de a fenti jelenet is egy augusztus 20-án történt, méghozzá a világháború során lebombázott, később Sávoly Pál tervei alapján újjáépített Szabadság-híd felavatása. 1946 nyarán ezrek ünnepelték a korábban Ferenc József hídnak nevezett alkotás újjászületését.

Magyar Rendőr Fortepan
Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr

A magyar(ok egy része) fociimádó nemzet, tudjuk jól, így valószínűleg nem véletlen, hogy 1953-ban az egykori Népstadion megnyitása is épp egy fontos dátumra esett. Nagy felhajtást csináltak a megnyitó köré, itt volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke, sportolók százai vonultak körbe a pályán, tízezer galambot eresztettek szabadon és felvonták a nemzeti színű lobogót.

augusztus húsz 20
Forrás: Fortepan / Kotnyek Antal

1956 után egy ideig nem igazán látott augusztus huszadikai tűzijátékot a nép és elmaradt a Szent Jobb-körmenet is, helyette volt viszont tisztavatás és szépségverseny, utóbbi nem máshol, mint az Állatkertben! A fenti képen a „Budapest szépe” verseny döntőseit láthatjuk ácsorogni és mosolyogni a fényképezőknek 1957-ben.

Fortepan 27105 Drimbe
Forrás: Fortepan/Drimbe József

A múlt század második felének jelentős részében a budapestiek számára nemzeti ünnepünk összekapcsolódott a Dunán zajló légi- és víziparádéval. A folyó két oldalán elterülő rakpartokon tribünöket állítottak fel, oda várták a kíváncsi szemeket a programok szervezői. Hadihajók, ejtőernyősök, repülőbemutató, hajóhadosztályok, evezősök és még vízisísek is megjelentek a Dunán ekkor, fotónkon épp egy 1965-ös pillantott kapott el a fotós.

Mhsz
Forrás: Fortepan / MHSZ

Tizenhárom évvel később, 1978 augusztus huszadikán lőtte ezt a fényképet egy fotós szintén a főváros egyik rakpartján a légibemutatóra várakozó nézők között. Vajon hol vannak most ők, milyen életük volt, merre vitte őket az útjuk? Izgalmas belegondolni, nem?

Fortepan 197860 Szalay
Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

Ugyan a körmenet 1950 és 1989 között nem volt az ünnepi program része, 1985-ben (képünkön) a Szent Jobb ismét „kijött az utcára”, amikor megáldották a Bazilika kupoláját. 1990 óta pedig minden nyár végén körbejár a relikvia a a Szent István tér – Zrínyi utca – Október 6. utca – József Attila utca – Nádor utca – Október 6. utca – Zrínyi utca – Szent István tér útvonalon. Ugyanebben az évben vált állami ünneppé is augusztus huszadika, így már több, mint harminc éve az akkorihoz hasonló módon ünnepeljük az államalapítást.

Borítókép: A 2019-es budapesti tűzijáték látképe. Forrás: Forrás: Shutterstock/Puzzlepix