A Tinder-csaló letarolta a Netflixet – Mi pedig összegyűjtöttünk róla mindent, ami a filmből kimaradt

Az utóbbi napokban egy bizonyos Simon Levievvel van tele a sajtó, pontosabban az általa elkövetett csalásokról szóló dokumentumfilmről. De A Tinder-csaló c. film nem számolt be mindenről, amit a bűnözőről és a becsapott, kisemmizett áldozatokról tudni lehet. Utánajártunk, hol van ma Leviev, mit szólt az “apja” az ügyhöz és mi történt a lányokkal azóta.

A Valentin-nap – ahol tartják – a szerelmesek ünnepe, és ugyan ki ne vágyna szerelemre, törődésre és megbecsülésre? Vannak, akik a társkereső alkalmazások segítségével keresik a nagy Ő-t – és vannak, akik abból élnek, hogy őket kihasználják.

A Netflix jelenleg legnépszerűbb dokumentumfilmje, A Tinder-csaló (The Tinder Swindler) az appon garázdálkodó gátlástalan csalóról, Simon Levievről és áldozatairól szól, pontosabban három nőről, akikről a férfi több százezer fontot gombolt le mindenféle ürüggyel, miközben a szerelmüknek vagy barátjuknak adta ki magát. Ha érdekel a konkrét sztori, és még nem láttátok a filmet, olvassátok el ajánlónkat róla, most pedig következzenek azok az infók, amik kimaradtak a dokuból.

Netflix Tinder-csaló
Forrás: Netflix

Mit szól az igazi gyémántcsászár az ügyhöz?

A Tinder-csalóként elhíresült Leviev sztorijának alapja az volt, hogy ő az LLD Diamonds nevű gyémántvállalat alapítójának, Lev Levievnek a fia, ezért van ekkora vagyona és ennyi ellensége is. Ehhez még kamu honlapot is gyártott és rászerkesztette magát az izraeli üzletember és feleségéről készült egyik fotóra, mondván, ők a szülei. Ugyan az LLD Diamonds és az igazgatója is létezik, semmi közük nincs a csalóhoz, és amikor kiderült, hogy vele hozták összefüggésbe, fel is jelentette őt az izraeli rendőrségen. A bűnöző egyébként lebukása után azt nyilatkozta a Channel 12 tévécsatornának, hogy soha nem adta ki magát senki fiának, és ez csak az emberek képzeletének szüleménye. 

Hol van most Leviev?

Tinder Csaló
Magángépek, luxusvacsorák, ékszerek és gyémántbiznisz – tökéletesen felépített világot adott be áldozatainak a bűnöző. Forrás: Instagram

Nem meglepetés, hogy a férfi nem érzi magát bűnösnek, amikor például kérdőre vonták az álnevek használata miatt, azt felelte, hogy annak adja ki magát, akinek csak akarja. Ragaszkodik az ellenség-narratívához, és ahhoz, hogy minden hazugság, ami a február második megjelent dokumentumfilmben elhangzott, és a nők csak be akarják feketíteni a nevét.

A Tinder-csaló közel ötvenmilliós megtekintésnél jár, és a készítők a forgatás során megkeresték őt is. Leviev azonban nemet mondott és perrel fenyegette a platformot. A premier utáni rengeteg gyűlölködő komment és üzenet miatt törölte magát Instagramról – azelőtt igencsak aktív volt – azonban egy héttel később, február hetedikén újra megjelent, és hazugságnak nevezte az egészet. “Ideje lenne, hogy a hölgyek elmondják az igazat” – írta egy Instagram-történetben – “Ha nem adsz meg nekik mindent, pokollá teszik az életed.” Soraiban az is szerepelt, hogy pénteken, február 11-én kiáll a nyilvánosság elé. Azonban nem derült ki, hogy mit akart mondani, mert nyolcadikán ismét törölte a közösségi fiókját, és azóta nincs hírünk róla, bár rengeteg profilt találunk hasonló névvel, de egyik sem tűnik az igazinak.

Levievről (akinek az eredetei neve Shimon Yehuda Hayut) egyébként az a hír járta, hogy a film debütálása után is aktív volt bizonyos társkeresőkön, de ezt nemrég a Tinder szóvivője cáfolta: “Amikor 2019-ben fény derült tetteire, minden olyan profilt töröltünk, amely a képeit tartalmazta. A film megjelenésekor további lépéseket tettünk, így megerősíthetjük, hogy Simon Leviev nem aktív a Tinderen, ahogyan egy ismert álprofilja sem”. Ugyanígy tett még számos más társkereső app is, például a Hinge, a Match.com és az OKCupid is.

Leviev, az átváltozóművész

Simon Leviev
Forrás: Instagram

A filmet elnézve teljességgel megdöbbentő, hogy a férfit csupán 15 hónapnyi börtönbüntetésre ítélték okirathamisításért, melyből – jó magaviselete és a koronavírus-járvány miatt – mindössze ötöt ült le, jelenleg szabadlábon van. Valamilyen rejtélyes oknál fogva nem fogták perbe azért, mert milliókat csalt ki nőktől az appon töltött évek alatt, áldozatai azonban ma is fizetik az érte felvett hiteleket. Ugyanígy nem került sor büntetésre azokkal a férfiakkal szemben, akik az üzlettársának, valamint a testőrének adták ki magukat, mindketten vígan élik világukat.

A szélhámos nemcsak a társkeresőkön verte át az embereket: 2020 novemberében például egészségügyi dolgozónak adta ki magát, hogy az elsők között kaphassa meg a koronavírus elleni vakcinát hazájában. Később, 2021 novemberében profi ingatlanügynökként adott interjút arról, hogy milyen sikeres karrier áll mögötte. Máskor pedig egy légitársaság majdani örököseként mutatkozott be, természetesen pilótaként. Egyértelmű: nem tud hazugságok nélkül élni. Ha jobban belegondolunk, sztorija bizonyos részei kísértetiesen hasonlítanak a Leonardo DiCaprio által megformált Frank William Abagnale történetére, amit Steven Spielberg 2002-ben vitt vászonra, Kapj el, ha tudsz címmel.

Mi történt azóta az áldozatul esett nőkkel?

Pernilla Cecilie
Ketten a filmbeli három nő közül: Pernilla és Cecilie. Forrás: Instagram

A dokumentumfilmben három nő – Pernilla Sjoholm, Cecilie Fjellhoy és Ayleen Charlotte – szólal meg az üggyel kapcsolatban. Mindannyian milliós összegű hiteleket vettek fel, hogy ki tudják segíteni a “bajba jutott” férfit, ezeket azóta is fizetik, hiszen a bankokat nem érdekli, hogy csalás miatt alakult így az életük. Ezért adománygyűjtést indítottak a GoFundMe nevű oldalon, ahol az adományozók segíthetnek nekik anyagilag talpra állni. Cikkünk megjelenéséig valamivel több, mint 135 ezer dollárt sikerült összekalapozniuk.

Pernilla azóta az édesanyjával lakik, hiszen a saját lakásra félretett pénzét is odaadta a csalónak, emellett a tragédia összehozta Cecilie-vel, akivel szoros barátságot ápolnak. Cecilie konstans félelemben él, és nem mer visszatérni Norvégiába, annyi bank követeli a tartozását  – egyetlenegy pénzintézet engedte csak el a felvett hitelt, amikor értesültek a történetéről, ami azért meglepő, mert ha ezek szerint a bankoknak van biztosításuk a hasonló esetekre, akkor a többi intézmény miért nem cselekszik? A fiatal nőnek pánikrohamai vannak és szorong, ugyanakkor úgy érzi, kötelessége beszélnie arról, ami vele történt, mert a csalások áldozatai gyakran szembesülnek áldozathibáztatással a társadalom részéről. Létrehozott egy nonprofit alapítványt Action: Reaction néven, mely célja, hogy az ilyen típusú bajbajutottakat segítse.

Ayleen
Ayleen eladta a férfi szinte összes ruháját, de megtartotta ezt a napszemüveget. Forrás: Instagram

Ayleen, ahogy azt a filmben is látjuk, viszonylag időben rájött Leviev csalására, csőbe húzta és sorra eladta a férfi méregdrága, márkás ruháit, hogy aztán a pénzből elkezdje törleszteni a hiteleit. Persze a befolyt összeg még mindig töredéke az elvesztett pénznek, így ő is csatlakozott a két másik nő adománygyűjtéséhez.

Mit szólt a világ az ügyhöz?

Igazán érdekes esettanulmány elolvasni a hozzászólásokat és fórumokat, amelyek a Tinder-csaló sztorijával foglalkoznak. A véleményeket nagyjából két csoportra oszthatjuk és nem ritkán egy kommenten belül is megjelennek a különböző álláspontok. Egyrészt a legtöbben – szerencsére – elítélik a férfi tetteit, vannak, akik válogatott fenyegetéseket intéznek hozzá, és sokan kérdezik, hogy a hatóságok miért nem gondoskodnak arról, hogy börtönben üljön. A másik oldalon viszont elég erősen megjelenik az áldozathibáztatás is, a “hogy lehet valaki ilyen hülye”, “velem biztos nem történt volna meg”, “meg is érdemelte, ha csak a pénz kellett neki”, “aranyásó, úgyhogy ez a büntetése”-típusú kommentek, amelyek egyértelműen a nők felelősségét hangsúlyozzák az ügyben. Kivéve persze Ayleenét, akit igazi “badass”-nek jellemez az internet népe, ő a hősnő, aki visszavágott és a saját eszközével győzte le a bűnözőt.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor nyerték idén a Libri irodalmi díjakat