Barion Pixel Elment a Nemzet Színésze: 85 éves korában meghalt Tordy Géza – Coloré

Elment a Nemzet Színésze: 85 éves korában meghalt Tordy Géza

2024. 03. 30.

85 éves korában szombaton elhunyt Tordy Géza, a Nemzet Színésze. A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 éves volt – közölte honlapján a Nemzeti Színház. Hozzátették, hogy a temetéséről később történik intézkedés.

F2dc5f4e20104435bbbe2610ad092e48

Tordy Géza, a Nemzet Színésze

Bár felvették a Színművészeti Főiskolára, 1956-ban nem indítottak osztályt, így főiskolát nem végzett.[4] Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, ahol akkoriban Zách János volt az igazgató, a színházban Németh Antal dolgozott rendezőként.[4] 1957-ben két évre Szegedre szerződött, ahol olyan színészek mellett játszott, mint Kátay EndreKovács JánosLakky József vagy Domján EditVersényi IdaKomor István és Horvai István rendezéseiben dolgozott a két esztendőben.[4] 1959-től a Magyar Néphadsereg Színháza, illetve a Vígszínház tagja lett. 1963–1967 között a Madách Színház társulatához tartozott. 1967-ben visszatért a Vígszínházba. 1982-től évekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1985-től 1988-ig rendezője, majd 1988-tól 1990-ig főrendezője volt a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-től 1995-ig a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője volt.[5] 1995 és 2012 között a Budapesti Kamaraszínház főrendezőjeként működött.[5] Karaktere romantikus és modern hősök megformálásban egyaránt jól érvényesül. Játékában jól érzékelhető a figurák belső feszültsége, a közvetlen érzelmi töltet, az indulatok olykor vad szenvedélye.

1991-ben Kossuth-díjat kapott, 2008 júniusában a grémium választása alapján – az elhunyt Raksányi Gellért helyére – megkapta a Nemzet Színésze címet.

Első felesége balerina volt, tőle született fia, Tordy András. Tímár Éva színésznőtől született nagyobbik lánya, Rita (1977). Harmadik feleségétől még egy lánya született. Korábban kapcsolatban élt Töröcsik Marival.

Forrás: Wikipédia

Kép: MTI