Színjátszókör, hírességek, a Nemzeti felrobbantása és egy majdnem elfeledett tűzeset – nem volt izgalmaktól mentes a Corvin Áruház majd’ hatvan éves története, mely 96 évvel ezelőtt kezdődött az akkori Népszínház utca 1-2. szám alatt. Helyén évekig az Apolló mozi működött, majd 1926. március elsején megnyitotta kapuit Budapest első “plázája”, ami az európai nagyvárosok bevásárlóközpontjaira emlékeztetett. A neoklasszicista stílusban felhúzott négyemeletes épülethez hasonló kezdetben egy sem volt a városban, így különlegességnek számított, hogy színpad, étterem, műszaki részleg, ruha- és háztartási osztály, menetjegyiroda és gyorsfényképészet is legyen egy helyen. Rendkívül széles választékának köszönhetően nemcsak a fővárosiak vásároltak itt, hanem vidékről is tömegek látogattak el az egykori Nemzeti Színház szomszédságába.
Kerekes Margit és Fekete Erzsébet egyike azoknak, akik a Corvin Áruházban dolgozhattak annak fénykorában, az ő elmesélésük alapján első kézből tapasztalhatja meg az ember a corvinos mindennapokat. Ők ketten több, mint hetven éve barátok, hatéves koruk óta ismerik egymást, és nemcsak ugyanabba az iskolába jártak kamaszként, hanem a Corvin is közös nevező volt az életükben az ötvenes-hatvanas években. A The Budapesternek meséltek élményeikről.
Gitti a harmadik emeleten dolgozott, mint rádióvillamossági és műszaki eladó, míg Erzsike a női konfekcióosztályon, az első szinten. Az áruház reggel tízkor nyitott, ám fél tíztől a bejárat fölötti teraszon egészen nyitásig sorolták az aznapi akciókat, kedvezményeket. “Beöltöztünk sok szoknyába, és amíg a dobos kidobolta, hogy aznap mit érdemes megvásárolni, mi ott álltunk körülötte, mint a parasztasszonyok a faluban. Tíz óráig sorolta, aztán visszamentünk, átöltöztünk és kezdődött a munka. Egyszer egy lány késve érkezett, és nem kötötte meg rendesen a sok szoknyát, ami aztán ott a plénum előtt egyszer csak leesett. A tömeg nevetett és tapsolt, mi is alig bírtuk ki nevetés nélkül” – emlékezett vissza Gitti. Ő egyébként az áruház negyedik emeletén található bölcsődének és óvodának is hasznát vette, hiszen kisebbik fiára ott vigyáztak, amíg ő a harmadik emeleten sürgött-forgott. A bölcsődeszintből aztán a kétezres évekre Corvintető lett, ami a budapesti zenei élet népszerű színtere volt egy évtizeden át.
Azt mesélték, hogy nagyon jó csapat jött össze az ott dolgozókból, ebédszünetben együtt ebédeltek a Corvin éttermében, ahová a kor hírességei közül rengetegen betértek. Az Apolló mozi egykori színpada megmaradt a corvinos időkben is, itt nagyon sokat próbáltak a főváros színművészei, például Gruber Hugó, Lukács Margit vagy Pege Aladár, akikkel lassacskán köszönőviszonyba kerültek. “Volt színjátszókörünk is, amit Szokolay Ottó vezetett” – mesélte Erzsike. “A katonáknál ő rendezett már korábban, velük együtt jött át hozzánk. Különböző helyekre mentünk velük kirándulni, fellépni, és kaptunk ellátást is.” A május elsejei felvonulásokon is részt vettek a dolgozók, akik az áruház saját kollekciójába tartozó, “Corvin” feliratú ruhákat viseltek, melyekhez még esernyő is tartozott.
Ők ketten akkor is ott dolgoztak, amikor kitört 1956 őszén a forradalom, és hiába volt veszélyes, nekik végig be kellett menniük dolgozni, megesett, hogy rálőttek arra a HÉV-re, amelyiken épp utaztak. “Emlékszem, a közeledő infláció miatt mindenki el akarta költeni a pénzét. Megrohantak minket, őrült tömeg volt, a vevők szinte ránk nyomták a pultot. Mindent elvittek, még azt is, ami szakadt volt. Hűtőszekrényt és tévét csak előjegyzéssel lehetett kapni, olyan gyorsan elkapkodták, és amikor jöttek a vevők, jattot adtak, mindent megpróbáltak, csak hogy ők vihessék haza. Érkezett belőle öt és voltak rá ötvenen. Felrohantak a lépcsőkön és ipi-apacs-szerűen aki rácsapta a kezét, azé volt. Gyakran össze is verekedtek.”
A két hölgy corvinos évei alatt még két meghatározó esemény is történt, az egyik az 1957-ben bekövetkezett tűzeset, amikor az egyik este már zárás környékén egy cigarettacsikk beesett az irattárba, amitől a papírok lángra kaptak. Az első emeletről az udvarra kezdtek hordani mindent, ami menthető, azonban a liftek leálltak, a folyosókat elöntötte a füst, így a harmadik emeleten dolgozók nem sok menekülési útvonalat láttak – a padló pedig közben vészesen forrósodott. “Annak idején már elkezdték a metróépítést, a Rókus kórház és a Corvin között volt egy épület liftszerkezettel, ami akkor már nem működött. Nálunk nagyon vastag gumikábeleket is lehetett kapni, egy kollégánk rákötött egyet a derekára, és azzal lendítették át a szemben lévő kúpos tetőre. Utána pedig mindannyiunkat átmenekítettek ugyanígy. A harmadikon működött a mértékszabóság, ahol az egyik lány nem volt hajlandó átjönni, kiugrott az ablakon. Azóta sem tudom, mi lett vele. Ott kúsztunk a kúpcserepeken a liftaknához tartozó épület egyik részén, nem is tudom, hogy tudtuk megtenni. A liftfülke sínszerkezetén csúsztunk le a földszintre, nyakig zsírosak lettünk, feketék, és utólag tudtuk meg, hogy húszméteres volt az akna – ha ezt tudjuk, biztos meg se csináljuk.” – idézte fel Gitti a több, mint hatvan évvel ezelőtti estét, ami ma is élénken él az emlékeiben. A tűzről készült tudósítást itt lehet megnézni.
A Blaha Lujza tér legikonikusabb épülete évtizedeken keresztül a Nemzeti Színház volt, melynek a kettes metró alagútjának építésére hivatkozva elrendelték lebontását. A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki az emberekből, ám ez mit sem ért, a robbantásos bontásra 1965. tavaszán került sor.
Erzsike édesanyja el tudta intézni, hogy a robbantás napjának reggelén a lányok még be tudjanak menni szétnézni a teljesen kizsigerelt épületbe, amely 56 évig adott otthont a színház társulatának. “A színház már szinte életveszélyes volt, de bementünk, végignéztük az összes öltözőt, majdnem sírtam a látványtól. Gyönyörű épület volt. Tízre aztán visszamentünk a Corvinba, ahol minden ablakot ki kellett nyitnunk, nehogy belökje a légnyomás. Premier plánban láttuk, ahogy felrobban a Nemzeti Színház. Beleégett a retinámba, ahogy előbb felrepült az egész egyben, és aztán befelé összeomlott.“
