Nagy ütemben zajlik a budapesti Blaha Lujza tér felújítása, az újjáépítés egyik jelentős lépése lesz az egykori Corvin Áruház restaurálása. Budapest első “plázáját” évtizedeken át alumíniumburkolat borította, most azonban visszakaphatja régi fényét. De vajon milyen volt ott dolgozni?
Színjátszókör, hírességek, a Nemzeti felrobbantása és egy majdnem elfeledett tűzeset – nem volt izgalmaktól mentes a Corvin Áruház majd’ hatvan éves története, mely 96 évvel ezelőtt kezdődött az akkori Népszínház utca 1-2. szám alatt. Helyén évekig az Apolló mozi működött, majd 1926. március elsején megnyitotta kapuit Budapest első “plázája”, ami az európai nagyvárosok bevásárlóközpontjaira emlékeztetett. A neoklasszicista stílusban felhúzott négyemeletes épülethez hasonló kezdetben egy sem volt a városban, így különlegességnek számított, hogy színpad, étterem, műszaki részleg, ruha- és háztartási osztály, menetjegyiroda és gyorsfényképészet is legyen egy helyen. Rendkívül széles választékának köszönhetően nemcsak a fővárosiak vásároltak itt, hanem vidékről is tömegek látogattak el az egykori Nemzeti Színház szomszédságába.
Kerekes Margit és Fekete Erzsébet egyike azoknak, akik a Corvin Áruházban dolgozhattak annak fénykorában, az ő elmesélésük alapján első kézből tapasztalhatja meg az ember a corvinos mindennapokat. Ők ketten több, mint hetven éve barátok, hatéves koruk óta ismerik egymást, és nemcsak ugyanabba az iskolába jártak kamaszként, hanem a Corvin is közös nevező volt az életükben az ötvenes-hatvanas években. A The Budapesternek meséltek élményeikről.
Gitti a harmadik emeleten dolgozott, mint rádióvillamossági és műszaki eladó, míg Erzsike a női konfekcióosztályon, az első szinten. Az áruház reggel tízkor nyitott, ám fél tíztől a bejárat fölötti teraszon egészen nyitásig sorolták az aznapi akciókat, kedvezményeket. “Beöltöztünk sok szoknyába, és amíg a dobos kidobolta, hogy aznap mit érdemes megvásárolni, mi ott álltunk körülötte, mint a parasztasszonyok a faluban. Tíz óráig sorolta, aztán visszamentünk, átöltöztünk és kezdődött a munka. Egyszer egy lány késve érkezett, és nem kötötte meg rendesen a sok szoknyát, ami aztán ott a plénum előtt egyszer csak leesett. A tömeg nevetett és tapsolt, mi is alig bírtuk ki nevetés nélkül” – emlékezett vissza Gitti. Ő egyébként az áruház negyedik emeletén található bölcsődének és óvodának is hasznát vette, hiszen kisebbik fiára ott vigyáztak, amíg ő a harmadik emeleten sürgött-forgott. A bölcsődeszintből aztán a kétezres évekre Corvintető lett, ami a budapesti zenei élet népszerű színtere volt egy évtizeden át.
Azt mesélték, hogy nagyon jó csapat jött össze az ott dolgozókból, ebédszünetben együtt ebédeltek a Corvin éttermében, ahová a kor hírességei közül rengetegen betértek. Az Apolló mozi egykori színpada megmaradt a corvinos időkben is, itt nagyon sokat próbáltak a főváros színművészei, például Gruber Hugó, Lukács Margit vagy Pege Aladár, akikkel lassacskán köszönőviszonyba kerültek. “Volt színjátszókörünk is, amit Szokolay Ottó vezetett” – mesélte Erzsike. “A katonáknál ő rendezett már korábban, velük együtt jött át hozzánk. Különböző helyekre mentünk velük kirándulni, fellépni, és kaptunk ellátást is.” A május elsejei felvonulásokon is részt vettek a dolgozók, akik az áruház saját kollekciójába tartozó, “Corvin” feliratú ruhákat viseltek, melyekhez még esernyő is tartozott.
Ők ketten akkor is ott dolgoztak, amikor kitört 1956 őszén a forradalom, és hiába volt veszélyes, nekik végig be kellett menniük dolgozni, megesett, hogy rálőttek arra a HÉV-re, amelyiken épp utaztak. “Emlékszem, a közeledő infláció miatt mindenki el akarta költeni a pénzét. Megrohantak minket, őrült tömeg volt, a vevők szinte ránk nyomták a pultot. Mindent elvittek, még azt is, ami szakadt volt. Hűtőszekrényt és tévét csak előjegyzéssel lehetett kapni, olyan gyorsan elkapkodták, és amikor jöttek a vevők, jattot adtak, mindent megpróbáltak, csak hogy ők vihessék haza. Érkezett belőle öt és voltak rá ötvenen. Felrohantak a lépcsőkön és ipi-apacs-szerűen aki rácsapta a kezét, azé volt. Gyakran össze is verekedtek.”
A két hölgy corvinos évei alatt még két meghatározó esemény is történt, az egyik az 1957-ben bekövetkezett tűzeset, amikor az egyik este már zárás környékén egy cigarettacsikk beesett az irattárba, amitől a papírok lángra kaptak. Az első emeletről az udvarra kezdtek hordani mindent, ami menthető, azonban a liftek leálltak, a folyosókat elöntötte a füst, így a harmadik emeleten dolgozók nem sok menekülési útvonalat láttak – a padló pedig közben vészesen forrósodott. “Annak idején már elkezdték a metróépítést, a Rókus kórház és a Corvin között volt egy épület liftszerkezettel, ami akkor már nem működött. Nálunk nagyon vastag gumikábeleket is lehetett kapni, egy kollégánk rákötött egyet a derekára, és azzal lendítették át a szemben lévő kúpos tetőre. Utána pedig mindannyiunkat átmenekítettek ugyanígy. A harmadikon működött a mértékszabóság, ahol az egyik lány nem volt hajlandó átjönni, kiugrott az ablakon. Azóta sem tudom, mi lett vele. Ott kúsztunk a kúpcserepeken a liftaknához tartozó épület egyik részén, nem is tudom, hogy tudtuk megtenni. A liftfülke sínszerkezetén csúsztunk le a földszintre, nyakig zsírosak lettünk, feketék, és utólag tudtuk meg, hogy húszméteres volt az akna – ha ezt tudjuk, biztos meg se csináljuk.” – idézte fel Gitti a több, mint hatvan évvel ezelőtti estét, ami ma is élénken él az emlékeiben. A tűzről készült tudósítást itt lehet megnézni.
A Blaha Lujza tér legikonikusabb épülete évtizedeken keresztül a Nemzeti Színház volt, melynek a kettes metró alagútjának építésére hivatkozva elrendelték lebontását. A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki az emberekből, ám ez mit sem ért, a robbantásos bontásra 1965. tavaszán került sor.
Erzsike édesanyja el tudta intézni, hogy a robbantás napjának reggelén a lányok még be tudjanak menni szétnézni a teljesen kizsigerelt épületbe, amely 56 évig adott otthont a színház társulatának. “A színház már szinte életveszélyes volt, de bementünk, végignéztük az összes öltözőt, majdnem sírtam a látványtól. Gyönyörű épület volt. Tízre aztán visszamentünk a Corvinba, ahol minden ablakot ki kellett nyitnunk, nehogy belökje a légnyomás. Premier plánban láttuk, ahogy felrobban a Nemzeti Színház. Beleégett a retinámba, ahogy előbb felrepült az egész egyben, és aztán befelé összeomlott.“
