Húsz éves az első Harry Potter-film – hol vannak ma a széria egykori gyerekszereplői?

Generációkkal szerettette meg az olvasás élményét J.K. Rowling könyvsorozata, melyet az első rész kiadása után néhány évvel el is kezdtek megfilmesíteni. A Harry Potter-filmekben örömmel szerepeltek már akkor népszerű művészek is, emellett pedig megannyi, addig ismeretlen brit színészt emeltek be a köztudatba. Mi a helyzet velük azóta?

Daniel Radcliffe

Graham Norton Show London
Forrás: Northfoto

Radcliffet több, mint száz kisfiú közül választották ki Harry Potter szerepére 2000-ben, méghozzá úgy, hogy a rendező Chris Columbus látta őt korábban egy színpadi darabban, ahol Dickens Copperfield Dávidját alakította. Az akkor tizenegy éves Radcliffe szülei nagyon ódzkodtak attól, hogy igent mondjanak a felkérésre, hiszen tudták, hogy fiuk élete gyökerestől meg fog változni, és aggódtak a hírnév árnyoldala miatt. Columbus biztosította őket arról, hogy vigyázni fog a fiukra. Amikor elküldte Rowlingnak a kisfiú casting-felvételeit, utóbbi is meglátta benne Harryt, így már nem volt kérdés, hogy ő lesz A Fiú Aki Túlélte. Egy világszerte ismert karakter bőrébe bújni nyolc filmen keresztül sok előnnyel jár, és persze nem kevés hátránnyal is. Az összes szereplő közül talán Radcliffe-re ragadt rá legjobban a karakter, ő pedig későbbi filmválasztásaival nyilvánvalóvá tette, hogy több a szemüveges varázslótanoncnál. Kezdve A fekete ruhás nő és a Szarvak című horrorokkal, folytatva a sort Az ember, aki mindent tudott címet viselő fekete humorú vígjátékkal – ahol egy hullát alakított – egészen a Talpig fegyverben-ig- amiben a kezébe fúrt pisztolyokkal szaladgált az utcán. De nemcsak a vásznon, hanem a színpadon is egymást érik munkái, rendszeresen játszik a Broadwayen, az Equus kedvéért például annak idején meztelenre vetkőzött. Manapság pedig a Csodatévők című sorozatban láthatjuk, melynek harmadik évadának egyik jelenete igencsak körbejárta a netet.

Rupert Grint

Crackle's ''snatch'' Los Angeles Screening
Forrás: Northfoto

“Egyik percben még egy halat játszottam Noé bárkájában, a másikban pedig már a Harry Potterben szerepeltem – óriási lépés volt!”- nyilatkozta egyszer a válogatóról Rupert Grint, aki Harry legjobb barátját, Ron Weasleyt alakította a szériában. Az ő és Watson szerepe akkor lett biztos, amikor Radcliffel együtt hárman is eljátszottak egy jelenetet a válogatón, hiszen ekkor láthatta a stáb, hogy micsoda kémia van hármuk között, és mennyire meggyőzően el tudják majd játszani a központi triót. Miközben forogtak a filmek (az utolsó 2011-ben jelent meg), más produkciókban is szerepet vállalt, például a Sofőrleckében, ahol a Potter-franchise-ban az édesanyját alakító Julie Walters oldalán játszhatott ismét. Később ott volt az Eszetlenek és a Rakoncátlan célpont, majd a CBGB (Alan Rickmannel, helló, Piton professzor!) és a Holdjárók. Feltűnt sorozatokban is, például a Blöffben, mostanában pedig az M. Night Shyamalan rendezte Servant-ben láthatjuk. Párja 2011 óta Georgia Groome színésznő (A macskám, a családom és a fiúk) akivel tavaly született kislányuk.

Emma Watson

Earthshot Prize Awards Ceremony
Forrás: Northfoto

“Hermione, tényleg te vagy a legokosabb kis boszorkány, akivel valaha találkoztam.” – hangzik el Rubeus Hagrid szájából a mondat, ami aztán a hét könyv során többszörösen bebizonyosodott. De nemcsak Hermione, hanem az őt alakító Emma Watson is rendkívül intelligens és művelt, hiszen a forgatások alatt végezte el a Brown Egyetemet és az oxfordi Worcester College-ot is. Láttuk az Egy különc srác feljegyzéseiben, a Noéban, mint a címszereplő lánya, majd James Francóék Itt a Vége című filmjében saját magát alakította. 2017-ben a könyvmoly boszorkányból könyvmoly hercegnő lett, amikor Watsont választották A szépség és a szörnyeteg élőszereplős változatába Belle szerepére. Két évvel később a Kisasszonyok újabb adaptációjában játszott többek között Laura Dern, Saoirse Ronan, Timothé Chalamet és Florence Pugh oldalán. Modellkedett is néhányszor, ő volt a Lancôme és a Burberry arca a márkák számos kampányában, emellett pedig karitatív valamint esélyegyenlőségi munkájáról ismert. Feminista aktivistaként rendszeresen felszólal a nők jogaiért, a nemek közti egyenlőségéért, a lányok oktatási lehetőségeinek bővítéséért az elmaradottabb országokban, és 2014-ben emlékezetes beszédet mondott az ENSZ-ben ezzel a témával kapcsolatban.

Tom Felton

'the Battle Of The Scheldt' Premiere In Amsterdam
Forrás: Northfoto

Amennyire utálja az ember a Harry Pottert utáló Draco karakterét, pont ugyanakkora lelkesedéssel fordulhat az őt alakító Tom Felton felé, aki egy kicsit sem hasonlít a lenyalt hajú, arrogáns kölyökre, inkább a szöges ellentéte. Míg Radcliffe – teljesen jogosan – igyekezett szabadulni a skatulyától, ahová Potter megformálása miatt került, Feltont úgy tűnik, nem igazán zavarja, hogy Draco Malfoyként emlékeznek rá. Rendszeresen utal erre Instagram-posztjaiban, közös képeket tölt fel a stábtagokkal, nosztalgiázik, sőt, tavaly még egy Tiktok-trendet is elkezdett a #dracotok hastaget használva. Ennek lényege az volt, hogy azok a felhasználók, akik kedvet kaptak hozzá, Draco jellegzetes “Potter!” felkiáltását minél jobban, kreatívabban adják elő. Több százezer videó érkezett a felhívásra, ami már csak azért is volt kecsegtető, mert a legjobbakra maga Felton reagált – gondoljunk bele, milyen érzés egy általunk rajongott színésztől videóválaszt kapni. Na ugye, ilyen jó fej! Ami a szakmát illeti, láthattuk őt a 2011-es A majmok bolygója: Lázadásban, az Origin címet viselő sci-fi sorozatban, és a Flash harmadik évadában Julian Albertként.

Robert Pattinson

Mill Valley Film Festival 2019 'the Lighthouse' Screening
Forrás: Northfoto

Alighanem ő futotta be a legnagyobb karriert a Potter-szereplők közül, igaz, csak egy részben, a Tűz serlegében játszott, így nem is igazán bélyegezte meg őt a szakma. A tragikus sorsú Cedric Diggoryként feltűnő Pattinson néhány évre rá szerepet kapott az Alkonyat-filmekben, mint Edward, a vámpír – na és ha már bélyegzésről beszélünk, neki ezt a karaktert kellett igencsak alaposan leráznia magáról. De tökéletesen sikerült is neki, hiszen az évek során bebizonyította, milyen zseniális színész, és egyre nagyobb, komolyabb filmekben kapott szerepet – például A vizet az elefántnak, a Bel Ami, amit hazánkban is forgattak, a Mindig az ördöggel Netflix-film, A világítótorony (Willem Defoe oldalán), a Nolan-féle Tenet, és jövőre pedig nem kisebb karaktert fog eljátszani, mint a sötét lovagot, Batmant.

Harry Melling

Italy Venice Film Festival "the Ballad Of Buster Scruggs" Photocall
Forrás: Northfoto

Aligha akad olyan rajongó, aki szerette volna Harry Potter unokatestvérének, Dudley Dursleynak karakterét, hiszen a borzasztó unokabáty megkeserítette a varázsló fiatalkorát. Nem véletlen hát, hogy Harry Melling örül annak, hogy felnőve már nem igazán ismerik meg őt az utcán, legalábbis nem ennek a szerepnek köszönhetően. Melling a filmek befejezése után főleg a brit színpadokat hódította meg, feltűnt Liam Neeson mellett a Buster Scruggs balladájában, az utóbbi években viszont a Netflix nézői láthatják egyre gyakrabban. Szerepelt ugyanis a Pattinsonnál már említett Mindig az ördöggel-ben, aztán a Vezércselben, és a pletykák szerint Edgar Allan Poe-t fogja alakítani egy készülő moziban, méghozzá Christian Bale oldalán.

Bonnie Wright

Celebrities Attend The Clive Davis: Soundtrack Of Our Lives Tff Premiere
Forrás: Northfoto

A Ron Weasley húgát és Harry (spoiler!) későbbi feleségét alakító Bonnie Wrightot a széria óta kevés filmben láthattuk, de amikor igen, az valószínűleg valamilyen független alkotás volt. Helyette viszont rendezői babérokra tört, saját produkciós céget alapított, mellyel rövidfilmeket és videóklipeket is készített. Watsonhoz hasonlóan modellkedett is néhány évig, és rendszeres címlapszereplője volt az Instyle, Vanity Fair, az ASOS, és az Entertainment Weekly magazinoknak. Instagram-követői tudják, hogy ma leginkább környezetvédelmi aktivizmusáról ismert, és gyakran felszólal a Greenpeace törekvései mellett.

Oliver és James Phelps

Warner Bros Studio Tour
Forrás: Northfoto

A poénjaikról ismert ikreket alakító Phelpsék a való életben is ugyanolyan viccesek, mint karaktereik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az az elhíresült interjú, melyben a riporter (a mai napig remélem, hogy nem komoly) kérdésére, miszerint igazából ikrek-e, azt válaszolták: “Nem. Ez egy furcsa sztori, valójában a válogatáson találkoztunk először”. Kettejük közül Oliver (balra) az idősebb 13 perccel, ő alakította George-ot, míg öccse Fredet. Nagyobb produkciókban nem igazán láthattuk őket az elmúlt években, helyette viszont Youtube-csatornát is igazgatnak és podcastot is gyártanak az ikrek, ami a Normal Not Normal nevet viseli. Barátokat, családtagokat, hírességeket látnak vendégül, és arról beszélgetnek, mit is jelent számukra, hogy “normális”.

Alfred Enoch

Gq Men Of The Year Party, Los Angeles, America 03 Dec 2015
Forrás: Northfoto

Harry egyik szobatársa, a mosolygós Dean Thomas karakterét annak idején Alfred Enoch kapta meg, aki majdnem mindegyik részben fel is tűnt rövidebb-hosszabb jelenetek erejéig. Állítása szerint majdnem el sem ment a castingra, mert nem gondolta, hogy színesbőrűként szerepet kaphatna a filmadaptációban. A forgatások befejeztével lediplomázott az oxfordi egyetemen, epizódszerepeket kapott néhány brit sorozatban (Broadchurch, Sherlock), majd Aineiaszt alakította egy BBC-s Trójáról szóló szériában, aztán jött 2014 és a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? A zseniális sorozatban egy jogásztanulót alakított, aki gyilkosságba keveredik évfolyamtársaival és tanárával (Viola Davis). A számos Emmy-díjra jelölt alkotás láttán felfigyelt rá az AppleTV is, és most az Alapítvány című, űrben játszódó sorozatukban játszik.

Matthew Lewis

Matthew Lewis, Actor ***min 50 Euro***
Forrás: Northfoto

A kis szerencsétlen Neville Longbottomként minden volt, csak nem sármos, aztán néhány évre rá pedig az embereknek feltűnt, hogy te jó ég, a kamaszból felnőtté érett Matthew Lewis milyen jól néz ki. Rengeteg mém is született róla, szerencsére azonban Lewis nem csak egy helyes arc. Eleinte tévésorozatokban szerepelt (The Syndicate, Vidám vidék, Ripper Street, Girlfriends), majd szerepet kapott a Mielőtt megismertelek Jojo Moyes-regény filmadaptációjában, majd a Babaváróban, mostanában pedig Az élet dicséretében (All Creatures Great and Small) láthatjuk. Hallani pedig a Leeds United focicsapat podcastjában hallhatjuk hetente, amelynek Matt óriási szurkolója.

Evanna Lynch

Evanna Lynch
Forrás: Northfoto

A furcsa Luna (Ron szerint Lüke) Lovegood Harryék hollóhátas évfolyamtársa volt, 2007 és 2011 között láthattuk őt az utolsó négy filmben Evanna Lynch megformálásában. A szőke színésznőt édesapja kísérte el annak idején a meghallgatásra, ugyanis anyja nem hitt abban, hogy megkaphatja a szerepet – mekkorát tévedett! Lynch azóta kevés alkalommal szerepelt a filmvásznon (A nevem Emily, GBF), legutóbb életrajzi könyve megjelenése miatt került a médiafigyelem középpontjába, melyben nyíltan írt egykori evészavaráról, anorexiájáról.

Clémence Poésy

First Man Premiere, Opening Ceremony And Lifetime Achievement Award To Vanessa Redgrave Red Carpet Arrivals 75th Venice Film Festival
Forrás: Northfoto

Ugyan Pattinsonhoz hasonlóan ő is elsőként a negyedik részben tűnt fel, a francia Clémence Poésy karrierjét nem hagyhattuk szó nélkül. A drámaiskolát végzett Clémence 2004-ben tűnt fel a tévéképernyőkön, mint Mária skót hercegnő egy BBC-s sorozatban, majd egy évvel később világszerte híres lett a Harry Potter és a Tűz serlege premierje után, amelyben Fleur Delacourt, a Trimágus Tusa egyetlen női versenyzőjét alakította. Ezután jött az Erőszakik (In Bruges) Colin Farrell és Brendan Gleeson oldalán, majd visszatért Fleur szerepéhez az utolsó két Potter-moziban. A pletykafészekben Chuck Bass barátnőjét játszotta néhány részen keresztül, majd megkapta a 127 óra egyik főszerepét és láthattuk a Banderas-féle Picassoban is. Egyik legutóbbi munkája a Tenet volt, a színészkedés mellett pedig modellként is dolgozott.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

100 km/h-t meghaladó széllökésekre készülhetünk