Barion Pixel És egyszer csak… Carrie Bradshaw ötvenesként sem tud semmit a szerelemről, mi mégis boldogan asszisztálunk neki – Coloré

És egyszer csak… Carrie Bradshaw ötvenesként sem tud semmit a szerelemről, mi mégis boldogan asszisztálunk neki

2023. 08. 25.

Elképesztő ruhakölteményekben ugyan nem volt hiány az És egyszer csak… második évadában, ám a felvetett témákkal kapcsolatos kérdésekre csak ritkán kaptunk választ. Ehelyett negyedszerre is az arcunkba tolták Aidant és néhány perc erejéig visszakaptuk Samanthát, de még ők sem feledtethették velünk azokat a kínos perceket, amelyeket a szereplőkre erőltetett politikai korrektség okozott. Legalábbis nagyrészt. Kritika az És egyszer csak… 2. évadáról.

„A divat tölti meg élettel az És egyszer csak… világát” – fogalmaz Michael Patrick King, a Szex és New York franchise atyja egy, a második évadhoz készült promóciós videóban, s kijelentése nem is állhatna közelebb a valósághoz. Ugyan a sorozat második évada mutat némi javulást az elsőhöz képest, még mindig hiányzik belőle a hús-vér élet. Azt pedig az elképesztő ruhaköltemények sem képesek pótolni. 

És egyszer csak… – Alapok dióhéjban 

Június 29-én debütált az És egyszer csak… második évada az HBOMaxon, s egészen augusztus 24-ig élvezkedhettünk a csonka csapat, azaz Carrie (Sarah Jessica Parker), Miranda (Cynthia Nixon), és Charlotte (Kristin Davis) New York-i mindennapjaiban. (Néhány percig kiegészülve a korábban oszlopos tagnak számító Kim Kattrallal, akit a rajongók erőteljes nyomása miatt hoztak vissza a show-ba.) Már amennyire élvezetnek lehet nevezni a 11 részes, második etapot. 

És egyszer csak..., És egyszer csak, Carrie Bradshaw, Szex és New York, Sara Jessica Parker
Cynthia Nixon és Sarah Jessica Parker az És egyszer csak… forgatásánKép forrása: James Devaney/Getty Images

A folytatás ugyanis ott veszi fel a fonalat, ahol a sutára sikeredett első „leejtette” azt: Carrie még mindig küzd Mr. Big (Chris North) elvesztése iránti gyásszal, Miranda, noha úgy hiszi, végre megtalálta magát, valójában jobban elvesztette identitását, mint eddig bármikor, Charlotte pedig nehezen ismeri be, hogy gyermekeinek már nincs rá akkora szüksége, mint egykor.

Persze, a kibővült szereplőgárda tagjai, így például a Seema Patelt játszó Sarita Choundhury, az LTW-t alakító Nicole Ari Parker (aki egyébként külön sequelt érdemelne) és Karen Pittman, azaz Dr. Nya Wallace is felbukkannak a második etapban, ám sorsuk olyan, akár egy gasztronómiai fogás díszítése: csak azért kerülnek a tányérra, hogy kitöltsék az üresen maradó területeket, esetünkben a negyven perces kötelező „játékidőt”. 

A második évadot övező elképesztő médiafelhajtás azonban nem kizárólag az új szereplők felvonultatásának létjogosultságán alapult, sokkal inkább „a régi motorosok” visszahozásán a show-ba: Kattrall mellett ugyanis újra felbukkan a sorozatban Adian Show, azaz John Corbett, aki nemhogy másodszor, hanem negyedszer kerül elő a Szex és New York franchise-ban, mint Carrie szerelme. És itt kezdődik a megválaszolatlan kérdések sora. 

Felmelegítve csak a káposzta jó. Vagy mégsem? 

Az És egyszer csak… kivitelezésébe ugyanis eddig sem tudtunk belekötni: Michael Patrick King rendező láthatóan érti a dolgát, s immár 25 éve bizonyítja, hogy képes elkormányozni egy (szinte) csak erős női karakterekből álló szereplőgárdát. (Már amennyire figyelmen kívül hagyjuk Parker és Kattrall évtizedek óta tartó cicaharcát.) 

A forgatókönyv azonban teljesen más tészta: mintha Candace Bushnell és szárnysegédei, Darren StarJulie Rottenbgerg és Elisa Zuritsky nem találtak volna fogást a közel hatvanéves karaktereken, egyúttal félnek attól, hogy egy rosszul elejtett mondat a cancel culture újabb áldozatává teszi őket. Az És egyszer csak… szeretett karakterei ugyanis olyannyira polkorrektté váltak, hogy ezáltal elvesztették szeretnivaló kisugárzásokat: a melegekről szóló poénok vagy a férfiak teljesítményével kapcsolatos, csípős antrék már a múlték. Legalábbis az esetek nagy többségében.

A második évad ugyanis e tekintetben már némi fejlődést mutat az elsőhöz képest: üdítő volt végighallgatni a Harry (Evan Handler) retrográd ejakulációjáról szóló beszélgetést, amely visszaidézte a Szex és New York eredeti hangulatát, de hasonló gyöngyszem volt Seema beszámolója is a péniszpumpával bajlódó szexpartnerről. 

És egyszer csak..., Sarah Jessica Parker, pizsama
Kép forrása: Gotham/Getty Images

A sorozat azonban ezeket leszámítva nagyrészt továbbra is tojáshéjon lépked, ám ennél nagyobb baj, hogy az alkotók csak nehezen vázolják fel szereplőik számára a jövőben járható utat. Az írógárda ugyanis látványosan meghajolt a rajongók akarata előtt azzal, hogy negyedszerrre is visszahozták Aidan Shaw karakterét, ezzel egyébként óriási öngólt rúgva. Big haláláig ugyanis Aidan csak egy fejezet volt Carrie „legnagyobb Ő-ről” szóló könyvében. Fájdalmas fejezet ugyan, de mégiscsak egy homályba vesző epizód, hiszen végül mindketten, azaz Aidan és Carrie is megtalálták (spoiler: valaki más mellett) a számításaikat. 

Ugyan a két férfiről többször is úgy nyilatkoznak a sorozat szereplői, mint „Carrie két nagy szerelme”, érdemes lehet elgondolkodni azon, Carrie vajon miért kötött ki több alkalommal is Aidan helyett Big mellett. Kezdettől fogva világos volt, ki Carrie „fő szerelme”, s az a tény, hogy Aidan több ízben sem volt megfelelő neki, még nem változott azért, mert Big elment. 

Carrie ugyanis egy végtelenül önző figura (erre annyi példát lehet felhozni, mint égen a csillag, kezdve azzal, amikor Miranda megrántotta a nyakát, s Carrie maga helyett Aidant küldte el, hogy segítsen neki, odáig, amikor rárontott Charlotte-ra az Aidannel való második szakítása után, s kérdőre vonta, miért nem ajánlott fel neki pénzügyi segítséget, de árulkodó, hogy még közel a hatvanhoz is belecsúszik olyan bakikba, mint hogy a nagy rózsaszín ködben elfelejti, hogy Seemával megegyeztek a közös, hamptonsi nyaralót illetően), akárcsak megboldogult férje: ketten azonban valahogy képesek voltak boldoggá tenni egymást, s megadni a másiknak azt a teret, amelyre még idősebb korukban is nagy szükségük volt. (Emlékezzünk csak vissza: a második filmben Carrie még meg is sértődik, amikor Jon megkéri, néha töltsenek külön egy-két napot.) 

Hogy klasszikust idézzek: felmerül tehát a kérdés, vajon miért gondolták az alkotók, hogy ezúttal finom lesz az a bizonyos felmelegített káposzta? Változott-e Carrie annyit, hogy el tudja fogadni az Aidanből kiirthatatlan hippit, annak minden idegesítő szokásával és tulajdonságával együtt? Egyáltalán: miért féltek az alkotók attól, hogy bedobják Parkert a mély vízbe, hogy ezáltal összehasonlíthassák a kétezres évek eleji randizást a mostani helyzettel?

Carrie ugyanis két gyenge próbálkozást (producere, Franklin és a biciklis balesetből megismert George) követően újra belefut abba a zsákutcába, amelybe harmincasként, miszerint „bizonyos kapcsolatoknak nem a múltban, hanem a jelenben a helyük.” Mint aki semmit nem tanult meg abból, amin húsz évvel ezelőtt egyszer már keresztülment. A néző pedig asszisztáljon mindehhez, lehetőleg ép ésszel. 

Ambivalencia, Carrie a neved!

Nemcsak a párkeresés, hanem a gyászfeldolgozás is a Carrie-féle ambivalencia jegyében telik a második etapban. Ugyan az évad elején úgy fest, Carrie túl van a nehezén, a könyvének felolvasása és az események felidézése újra feltépik a már gyógyultnak bélyegzett sebet. SJP karakterének naivitása itt is elképesztő méreteket ölt: megdöbbentő, hogy egy felvilágosult, New York-i nő meglepődik azon, hogy a férje halála utáni egy évet követően is szorongatja még olykor a fájdalom a szeretett személy hiánya miatt. 

Hiába tehát a témát boncolgató könyvek, TED-előadások és podcastek garmadája, Carrie képtelen felfogni a gyászfeldolgozás egyik legalapvetőbb tételét, miszerint a szeretett fél hiánya soha nem múlik el. (Becsülendő azonban, hogy a sorozat készítői Bitsy Von Muffling, azaz Julie Halston szájába adják ezt az életbölcsességet, amely talán még nagyobbat üt a face-liftingen átesett Mrs.Broadway szájából.)

Néhány epizóddal később azonban óriásit ugrunk előre a gyászfeldolgozás folyamatában: Carrie ugyanis az „újdonsült” szexpartner, Aidan hatására már nem hiányolja annyira Biget, mi több, megkérdőjelezi kapcsolatuk létjogosultságát. „Was Big a big mistake?” – teszi fel a kérdést Mirandának, akinek a reakciója valószínűleg tükrözi a Szex és New Yorkrajongók őszinte véleményét: „Még mindig nem tudom, erre mit mondjak.” 

Noha teljesen rendben van, ha a gyászidőszak után az ember tovább lép, akarva akaratlanul felmerül bennünk a kérdés, vajon ez elkerülhetetlenül együtt jár azzal, hogy megtagadjuk a múltat? Sajnálatos, hogy noha ez az érdekfeszítő téma felvetődik a sorozatban, választ a legkevésbé sem kapunk a kérdésünkre, mi több, a következő részben (mintha mi sem történt volna) Carrie „csodálatos házasságként” hivatkozik a Biggel töltött időszakra. Ez még a karakter csapongó jelleméhez viszonyítva is inkonzisztencia a javából. 

Hasonló a helyzet az ageizmus tekintetében is: hiába lehetünk hálásak a sorozatnak, hogy egyáltalán napirendre tűzi a témát, ha egy egész epizódon keresztül csak Carrie végtelenül leegyszerűsített nyafogását halljuk arról, miért is nem tartozik (még) az „öreglányok közé”. Hiába tehát a témafelvetés, ha nem tudjuk meg, valójában büszkeség, tagadás vagy egészen más miatt vonakodott a főszereplő attól, hogy részt vegyen a Vivante! alapító eseményén, mint ahogy az ageizmus boncolgatásával kapcsolatban sem elégszünk meg annyival, hogy felbukkan Gloria Steinem a színen. Kiváltképp annak tudatában, hogy a való életben mindhárom főszereplő keményen helyreteszi azokat, akik a koruk miatt megkérdőjelezik a jelenlétüket a filmiparban. 

A felsoroltaktól eltekintve azonban akad néhány gyöngyszem is, amelyre érdemes odafigyelni a második évadban: LTW történetszála lassacskán önállóan, külön sequelként is megállná a helyét, hiszen érdekes, s olykor végtelenül vicces nyomon követni, hogyan próbál a karakter egyensúlyozni a családja ellátása és szeretett munkája között.

Útkeresése igazi példakép lehet azok számára, akik nehezen engedik el a szenvedélyüket, de családra is vágynak: a sorozat egyik legszebb momentuma, amikor politikus férje mégis megjelenik egy Lisa számára fontos eseményen, demonstrálva ezzel a partneri kapcsolat egyik legfontosabb alapelvét, miszerint, ha a másik számára fontos valami, akkor az számomra is az, nem beszélve arról a pillanatról, amikor a férfi rábízza negyedik gyermekük kihordásának kérdését. (Meglebegtetve ezzel egy lehetséges abortuszt, amellyel kapcsolatban kár, hogy nem születik tényleges állásfoglalás az alkotók részéről.)

És egyszer csak..., És egyszer csak, Carrie Bradshaw, Szex és New York, Sara Jessica Parker
Kép forrása: Gotham/Getty Images

Hasonlóan üdítő volt látni Seema karakterének kibontakozását is a show-ban. A hamptonsi villával kapcsolatban Carrie-hez idézett monológja az önmagukat jól ismerő, s az elveikért kiálló, 21. századi nők mantrája is lehetne („Tudnám, de nem akarom.”), s nem tehetünk róla, mégis a legvégsőkig szurkolunk neki, hogy megtalálja „a nagy szerelmet” a New York-i húspiac rengetegében. (Még akkor is, ha a Ravival szex közben elejtett „Szeretlek” erősen emlékeztet Samantha és Richard történetszálára.)

A kivételektől eltekintve elmondható, hogy az És egyszer csak… túl sokat markol, ám csak keveset bont ki a felvetett témák közül. Az első etaptól eltérően ugyan igyekszik kevésbé felszínes lenni, de érzékelhetően nem találja azt a hangot, amely akkorát szólt a kilencvenes évek végén, hogy 25 évvel később úgy érezték, a figuráknak még mindig van mondanivalójuk. Pedig lenne. Ha az elképesztő ruhatár felvonultatása helyett hagynák, hogy valóban ők beszéljenek. 

Források: Time.comRefinery29.com
Borítókép forrása: Jose Perez/Bauer-Griffin/Getty Images

/szelavi/kultura/es-egyszer-csak-2-evad-kritika/