Ebben az országban tartják a legtöbb szeretőt a nők

Eddigi életed során biztosan te is láttál már francia filmet vagy sorozatot, amelyeknél az egyik sarkalatos pontot szinte kivétel nélkül a női karakterek, pontosabban szexuális életük jelentette.

Így terjedhetett el az a vélekedés, miszerint a francia nők mennyire fantasztikusan jók az ágyban, illetve, hogy hatalmas a szexuális étvágyuk.

Franciaországban tartják a legtöbb szeretőt a nők

A The Poken Company nemrégiben közzétett felméréséből azonban kiderült, hogy a filmeknek ezúttal sincs túl sok közük a valósághoz, hiszen a francia nők egyáltalán nem látják ilyen mesésnek a saját helyzetüket: 35 százalékuk elégedetlen a szexuális életével. Ráadásul ez a legmagasabb arány a felmérésben részt vevő országok (Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Németország, Egyesült Királyság) közül.

Francia No
Shutterstock/Puzzlepix

Ez azért is érdekes, mert a felmérés rávilágított, hogy életük során a francia nőknek van a legtöbb partnerük. A franciák 20 százalékának ugyanis több mint 10 szeretője volt, ami magasan túlszárnyalja például az olaszokat, akiknél ez az arány mindössze 9 százalék. Ezen kívül a spanyolokat is lekörözik, akinél valamivel ugyan magasabb, de még mindig csak 13 százalékot mutat a kutatás eredménye.

Nem új keletű jelenség ez

Sokan bizonyára azt gondolnák, hogy a koronavírus-járvány jócskán közrejátszott eme nem éppen szívderítő kutatás eredményeinek alakulásánál, csakhogy a helyzet az, hogy eszerint a vizsgált országban élők nők szexuális élete nem egy csapásra, hanem fokozatosan romlott le az elmúlt évek alatt.

Példának okáért a felmérésben részt vevő összes nő 37 százaléka nem élt nemi életet az elmúlt harminc napban. Ez 5 százalékkal több, mint amit a 2016-os adatok mutatnak.

Országonként lebontva az Egyesült-Királyságban a legnagyobb a szexuális inaktivitás az elmúlt egy hónapra vetítve: 47 százalék, 4 százalékkal több mint öt éve. De Franciaország sincs sokkal lemaradva a maga 41 százalékával, ami pedig 10 százalékkal haladja meg a 2016-os adatokat.

Szeretok
Fotó: Shutterstock/Puzzlepix

François Kraus, az IFOP igazgatója szerint a COVID-19 valószínűleg befolyásolta az eredményeket, ám a kép ennél azért jóval árnyaltabb. “Való igaz, hogy az elmúlt krízisidőszak nyomott hagyott az emberek mentális egészségén (világszerte megnövekedett stressz vagy szorongás, depresszió, alkoholfüggőség kialakulása, öngyilkos gondolatok, és számos egyéb probléma jelentkezett az embereknél), amelyek természetesen a libidót is befolyásolják” – magyarázza Kraus.

Ugyanakkor hozzátette: ettől függetlenül nem szabad elbagatellizálni a kutatás eredményeit, mivel mostanra több, angol és amerikai vizsgálat is bebizonyította, hogy a fiatal felnőttek jóval kevesebb intim együttlétről számoltak be már a járványt megelőzően is, a korábbi évekhez viszonyítva.

A déli országok voltak a legaktívabbak

Amíg azt mondhatjuk, hogy a top öt ország női lakosai összességében kevesebb alkalommal bújtak ágyba párjukkal a koronavírus-járvány időszakában, a mediterrán országok mégis aktívabbnak bizonyultak: ott a spanyol nők 25, míg az olasz nők 19 százalékának több mint két szexuális partner jutott egy hétre, még a lezárások idején is.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Gyökerestül megváltozott az élete a Squid Game 77 éves sztárjának