Több, mint másfél évszázaddal ezelőtt született egy újságíró, aki aztán magyar gyerekek generációinak életét határozta meg. Ő volt a nagy mesemondó, Benedek Elek, életének utolsó évtizedeiben “Elek nagyapó”.
Kisbacon, románul Bățanii Mici egy kis falu Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgytől kevesebb, mint órára északra. Itt született egy elszegényedett nemesi családba 1859. szeptember 30-án Benedek Elek, aki tizennyolc éves koráig itt is élt, közben a székelyudvarhelyi református kollégium tanulója volt. Majd Budapestre költözött, hogy magyar és német szakot végezzen az egyetemen, de ezen tanulmányait nem fejezte be – újságíró lett. Kezdetben az Üstökösben és a Budapesti Hírlapban jelentek meg írásai, és még harminc sem volt, amikor az Ország-Világ szerkesztője lett.
1884-ben elvette feleségül a nála négy évvel fiatalabb Fischer Máriát, akit egy trafikban ismert meg és akinek éles eszébe nyomban beleszeretett. Másfél évvel később állítólag így kérte meg Mária kezét: „Kisasszony, gyönyörű álmot láttam. Virágos almafa tövében szenderegtem, s maga égőpiros rózsát ejtett a mellemre… Igazat jelent-e az álmom?” A válasz persze az volt, hogy “Igazat”, de mégis ki mondana erre nemet?! 45 évig éltek együtt szeretetben, hat gyereket neveltek fel a Reáltanoda utcában.
Benedek Elek kipróbálta magát politikusként is, a szülőfalujától nem messze található nagyajtai választókerület képviselője lett 1887-ben, a Szabadelvű Párt színeiben (ez a párt volt akkor épp kormányon, Tisza Kálmán vezetésével). Nem hazudtolta meg magát, hiszen képviselői beszédeiben is az irodalommal, az ifjúság művelésével, népköltészettel foglalkozott. Hitt a nők egyenjogúságában és kemény hangú közéleti publicista volt, aki tudatosan, politikai állásfoglalásként fordult a gyermekirodalom felé.
A mesék szeretete
Édesapjától örökölte a mesék szeretetét, aki Kisbaconban közismert mesélő volt, ő maga pedig egy ízben megnyerte a székelyudvarhelyi kollégium önképző körének pályázatát Székely népdalok című munkájával. Első mesekönyve a Székely Tündérország volt, mely 1885-ben jelent meg, és olyan magyar mondákat, verseket tartalmazott, mint a Réka királyné sírja, a Venturné, a Zeta vára és a Hiripné fiai. 1896-ban megbízták egy magyar mese- és mondagyűjtemény összeállításával, ez volt a Magyar mese- és mondavilág című ötrészes sorozat összesen több, mint ötszáz mesével. Műve további három kiadást ért meg, melyben ezer év magyar történeteit gyűjtötte össze és egységesítette nyelvezetileg.
Nemcsak gyűjtött (mint Illyés Gyula), fordított is meséket, például a Grimm-testvérektől, az Ezeregyéjszaka meséit is, és Csudalámpa: Ezüst mesekönyv a világ legszebb meséiből címmel 37 nép történeteit fordította le a magyar gyerekeknek.
Bár a népmesék eredetileg a felnőtteknek szóltak, és csak Grimmék kezdték el a fiatalabb korosztályt megcélozni, Nagy Ilona mesekutató szerint Benedek Elek pontosan “alkalmas” volt a magyar népmesék gyerekek számára való átírására. Szerinte Elek apó “ezt az óriási anyagot, mintegy összegzésképpen, »áteresztette« saját személyiségén. És mesemondó tehetségével átalakította úgy, hogy gyermekek számára élvezhető legyen.” Nagy azt is kiemeli, hogy Benedek Elek meséiben megőrződött a székely fogalmazásmód és gondolkodás, hiába származnak egyes történetek Magyarország más területeiről, és “úgy szólnak a gyermekekhez, ahogyan a 19. század végi gondolkodás a gyermek nevelése számára a meséket ideálisnak elképzelte.”
Benedek Elek legnépszerűbb, mindannyiunk által ismert meséi között ott volt a Többsincs királyfi, a Bolond Jankó, A mindent járó malmocska, a Csali mese, a Világszép nádszálkisasszony, Az aranyszőrű bárány, és A só.
Nem csak mesélt
Bár nekünk Benedek Elek neve egyet jelent a mesékkel, ő a gyerekeknek szánt történetek gyűjtése és írása mellett mással is foglalkozott. Színdarabokat, verseket is írt, történelmi és irodalomtörténeti műveket alkotott, végrendelete is irodalmi végrendelet lett – Testamentum és hat levél címmel kinyilatkoztatta világnézetét, eszméit.
1900-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett, öt évvel később pedig nagy vállalkozásba fogott, “a magyar történelem és szellem nagyjainak 18 kötetre tervezett életrajzi gyűjteményébe”. Kilenc év alatt tizenhárom kötet készült el, de az 1914-ben kitört első világháború megakadályozta őt abban, hogy befejezze a Nagy magyarok sorozatot.
Az újságok
Számos felnőtteknek szóló és gyereklap fűződik a nevéhez, a legelső a Nemzeti Iskola című volt, később jött a Magyar Kritika és a Magyar Világ, szerkesztő volt a Magyarság és a Néptanítók Lapja kiadványokban.
Ott volt még a Jó Pajtás és az Én Újságom, utóbbi 1889 és 1944 között jelent meg, ezzel a mai napig ez a legtöbb időt megért ilyen kiadvány. Ő volt továbbá az élete végén, 1922 és 1929 között Szatmárnémetiben megjelentetett Cimbora nevű gyereklap főszerkesztője is, ahová rajta kívül többek között Áprily Lajos, Dsida Jenő – akit “Elek nagyapó” fedezett fel – , Reményik Sándor, Tamási Áron és Tompa László is. A gyereklap – és ez a kor politikai viszonyai közepette bírt jelentőséggel – akkoriban az egyetlen magyar nyelvű gyerekeknek szóló kiadvány volt Erdélyben. Fontos volt számára az irodalmárok új generációjának támogatása is, ezért jelentek meg rendre a fiatal írók és költők művei a Cimborában.
Vissza Kisbaconba
Életének utolsó éveit otthon, Erdélyben élte le, 1920-ban költözött haza Kisbaconba, amikor önéletrajzi művén dolgozott – ez volt az Édes anyaföldem. Otthagyta hát Budapestet és az akkor már Romániához tartozó országrészbe tért haza, mint kisebbségi. Döntésének hátterében az is húzódhatott, hogy betiltották a Jó Pajtást, hogy felesége tüdőbeteg János fiukkal már korábban hazaköltözött vidékre és hogy a zsidó származású Máriát társaihoz hasonlóan egyre növekvő ellenségeskedés övezte a fővárosban. Nehezen viselte a hazaköltözést, hiszen Budapesten hagyta családja nagy részét, unokáit, de későbbi leveleiben arról írt, hogy már nem vágyik vissza. A Magyar mese- és mondavilág kiadásaiból befolyt összegből épített Kisbaconban egy tornácos házat, mely ma emlékházként üzemel, és melynek homlokzatán ma is látszik a “Mari” felirat.
1929. augusztus 17-én a nagy mesemondó agyvérzésben, levélírás közben halt meg, és felesége betartotta házasságkötésükkor tett ígéretét, miszerint együtt élnek és együtt halnak meg. Kiment a szobából, bevett egy marék altatót, és azt mondta gyerekeinek: “Édeseim, azt hiszem, most kifogytok belőlünk”. Nem sokkal később elveszítette az eszméletét és másnap követte férjét, akivel együtt temették el.
2005 óta Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját is, hiszen nélküle nagyon más lenne az irodalmunk ezen szeglete.
Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT
Borítókép forrása: cultura.hu