Barion Pixel A Tisza mellől az álomgyár alapítói közé – 45 éve hunyt el Zukor Adolf – Coloré

A Tisza mellől az álomgyár alapítói közé – 45 éve hunyt el Zukor Adolf

2021. 06. 10.

Rengeteg olyan magyar van, akinek nevét az egész világ ismeri, vagy aki munkájával meghatározta a történelem, a kultúra, a mindennapok folyamát. A hollywoodi filmgyártás is pont ilyen, melynek egyik alapítója a borsodi kis faluban született Zukor Adolf volt.

Mi az a block booking, és hogyan kötődik egy magyar szatócs fiához? És pláne mi köze van egy Tisza menti településnek Hollywood születéséhez? Mindjárt kiderül!

A kezdetek

Zukor Adolf (később már Adolph Zukor) 1873-ban született Borsod-Abaúj Zemplén megye egy falujában, a Tisza menti Ricsén. Mátészalkán végezte a négy osztályt, aztán inasnak szegődött egy vegyeskereskedésbe. Hamar árva lett, 15 évesen elhatározta, hogy kabátjába varrt 25 dollárral az Egyesült Államokba megy szerencsét próbálni – életútját látva meg is találta azt.

Először inasként dolgozott különböző szőrmekereskedőknél New Yorkban és Chicagóban, később saját szűcsműhelye lett, ahová még alkalmazottakat is fel tudott venni. Jómódban élt, de sosem érdekelte a fényűzés, még későbbi élete során sem. Húsz éves volt, amikor élete első filmjét meglátta, ami aztán döntő erejűnek bizonyult későbbi karrierje tekintetében. A filmbizniszhez végül unokatestvére révén került közel, aki megkérte, hogy fektessen be pénzbedobós mozis bódékat (penny arcade) üzemeltető vállalkozásába. A cég sikeres lett, és hamarosan Bostonban, Newarkban és Philadelphiában is terjeszkedtek. 1912-ben Zukor megalapította a Famous Players Film Company nevet viselő produkciós cégét, melynek első nagy dobása a francia rendezésben, Sarah Bernhardt főszereplésével leforgatott Erzsébet királynő (Les Amours de la reine Élisabeth) című mozi forgalmazása lett. Ezzel aztán annyi pénzre tett szert a cég, hogy versenyre kelhetett a nagy filmvállalatokkal. Négy évvel később a Famous Playersből Famous Players-Lasky lett, mert egybeolvadt egy másik vállalattal, elnöke pedig továbbra is Zukor maradt, aki szorgosan szerződtette a kor nagy sztárjait, például Mary Pickfordot, Douglas Faribankset, Gloria Swansont, Gary Coopert, John Barrymore-t (a szintén magyar származású Drew Berrymore nagyapját) és Pola Negrit. Úgy tartotta, hogy a filmek lényege, hogy sztárok szerepelhessenek bennük, az viszi be majd az embereket a mozikba, és bevallottan kevésbé érdekelte őt a művészi vonal. Művészeivel kizárólagos szerződéseket kötött, hogy még vonzóbbá tegye a filmjeiket.

Zukor Adolf
Forrás: mateszalka.hu

A Paramount születése

Ahhoz, hogy az övé lehessen Hollywood “vezetése”, Zukor nemcsak a filmgyártásra törekedett – akkor már volt stúdiója és saját filmszínháza is a Broadwayen – hanem a forgalmazásra is. Ehhez azonban meg kellett kaparintania az akkor legbefolyásosabb mogul, William Hodkinson által birtokolt vetítési jogokat, aki viszont nem akart a magyarral összefogni, mert szerinte ezeknek külön ágaknak kellett volna maradniuk – Zukor nem keseredett el, inkább megbuktatta a vetélytársat és így érte el célját. 1916-ban megszületett tehát a Paramount Pictures Corporation, ami számos kisebb céget kebelezett be az évek során, és forradalmasította a filmgyártást olyan értelemben, hogy egy tető alá került a gyártás, a forgalmazás és a filmek bemutatása is. Utóbbihoz több, mint száz mozit vásárolt meg Amerika déli államaiban. Az ő “találmánya”volt az úgynevezett “block booking”, mely szerint ha egy független mozi műsorra akarta tűzni egy konkrét sztár filmjét, csak úgy tehette meg, ha megvesz mellé még egy jó adagnyi Paramount-filmet. Ezzel a huszas-harmincas évek vezető mozivállalatává vált, évi ötven-hatvan alkotást jelentettek meg mozijaik.

A válság

Az 1929-ben kezdődő gazdasági világválsága Paramountot sem kímélte, csődközeli állapotba került, de egy válságstábnak sikerült megmentenie. Zukort eltávolították az elnöki székből, helyét Barney Balaban vette át 1936-ban, de szerencsére az igazgatóság tagja maradt az immáron Paramount Pictures Inc. néven futó cégnek. 

Magánélete, emlékezete

1897-ben elvette feleségül Kaufmann Lottit, akitől két gyermeke született. Életművéért 1949-ben Oscar-díjjal jutalmazta a szakma, és az amerikai játékfilm atyjának titulálták a díjátadón. Sokat hangoztatott mondása volt, hogy “A közönségnek mindig igaza van”, ez lett végül önéletrajzi könyvének címe is. Zukor – vagy ahogy sokan hívták, Sugar – 96 éves koráig dolgozott. Nixon elnök a 100. születésnapján kitüntette, melynek 1700 ember volt a tanúja. Végül 103 éves korában hunyt el délutáni szunyókálása közben. Ricsén a művelődési ház és a csárda is a nevét viseli, emlékezetét gondosan ápolja a falu, 2016-ban az Oscar-díjas Rófusz Ferenc avatta fel az emléktábláját. A Magyar Hollywood Tanács Zukor Adolf születésnapját, január 7-ét emléknappá nyilvánította, és minden évben a nevét viselő díjat is kiosztja. Egyike azon honfitársainknak, akiknek csillaguk van a Hírességek Sétányán.

A másik nagy magyar, aki ott volt Hollywood születésénél nem más, mint William Fox, azaz Fuchs Vilmos, aki pedig Tolcsván született.