114 éve hunyt el Savanyú Jóska, akit az utolsó magyar betyárnak tartanak. De vajon miért és hogyan váltak garázda rablókból romantikus történetek főszereplőivé a 19. század útonállói, és kik voltak a legismertebb betyárok?
A hetvenes évek egyik legnépszerűbb tévésorozata volt itthon az Oszter Sándor főszereplésével forgatott Rózsa Sándor, melynek forgatókönyve Móricz Zsigmond 1941-es regényén alapult. A regénynek és a betyárokról szóló mondáknak és elbeszéléseknek köszönhetően mindig is egyfajta romantika lengte körül a magyar betyárok életét és cselekedeteiket. Nagyjából a kalózokhoz, cowboyokhoz és Robin Hoodhoz hasonlíthatnánk ezt a hatást, hiszen a betyárok is törvényen kívüliek voltak, raboltak, sőt, nem egyszer gyilkoltak is, mégsem ez jut róluk először eszünkbe.
A 18-19. században a politikai és gazdasági szélsőségek közepette sok országban megszülettek a helyi banditák, nálunk sem volt ez másképp, az alföldi pusztavilág és az egymástól távol eső mezővárosok létrejötte pedig csak segítette a „betyárkodást”. Egyfajta népi hőssé léptek elő a többségében katonaszökevényből vagy elszegényedett zsellérből bűnözővé vált legények, akik megélhetésük megteremtéséhez bárkit kifosztottak, aki az útjukba került. Mivel szemben álltak az akkor mindenki által gyűlölt idegen hatalommal, a társadalom egy része – főleg az, akiket nem károsított meg egy betyár sem – szinte elismerően gondolt rájuk, a szabad, korlátok és elnyomás nélküli élet pedig sok ember szemében vonzónak tűnt.
Minden tájegységünknek megvolt a maga leghíresebb betyárvezére, őket vesszük most sorra.
Rózsa Sándor
Ha a történelemkönyvekből nem, a már említett sorozatból mindenki megismerte az alföldi betyár nevét, akiről már életében legendák keringtek. Az elbeszélések szerint ő tényleg hasonlított Robin Hood-ra abban az értelemben, hogy csak a gazdagokat rabolta ki, zsákmányát pedig igazságosan elosztotta haramiatársai és a nép között. 23 éves korában követte el első bűntényét – marhalopást – és ezzel együtt körülbelül hatvan másik írható a számlájára, többek között gyilkosságok is. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be, mondván, hogy szeretne mostantól becsületes emberként élni, de elutasították. Később megnősült, de egész életében bujdosnia kellett, végül 1857-ben árulás következtében elfogták, és életfogytiglanra ítélték. Kufsteini rabsága alatt állítólag vasárnaponként a piactéren lehetett megnézni, annyira hírhedt volt.
Sobri Jóska
Mindössze huszonhét évet élt a 19. század elejének egyik legismertebb betyárja, akinek nevét portyázásainak helyén, a Bakonyban ma élménypark is viseli. Rettegett erdei útonálló volt az ifjú betyárvezér, akinek a Sobri csak felvett neve volt, Papként jött a világra. Egy bakonyi disznólopási ügybe keveredve börtönbe is zárták, ahol állítólag megváltozott – na de nem tért jó útra, hanem az egykori kamaszból ízléses öltözködésű, cifra ruhájú betyár lett.
Rablásaival rettegésben tartotta a környéket, a közbiztonság vészesen megromlott, így hajtóvadászat indult utána és társai után, majd 1837-ben elfogta őket Lápafőnél a katonaság. Ő azonban, látva, hogy körbevették és nincs menekvés, öngyilkos lett. Sokan állították később, hogy „Sobri él” és máshol kezdett új életet, de erre nem találtak bizonyítékot. Csupán néhány éves „pályafutása” ellenére Rózsa Sándorhoz hasonló hírnévre tett szert, dalok, mesék őrzik tetteinek emlékét, Krúdy Gyula több novellájának is főszereplője volt. 2002-ben hatrészes sorozat (majd mozifilm) is készült róla Szarvas Attila főszereplésével, Sobri bajtársát, Milfajt Ferkót pedig Eperjes Károly alakította.
Bogár Imre
A lovas betyárok közül a csupán húsz évet élt Bogár Imre volt a leghírhedtebb, aki főleg Pest megyében fosztogatott. Nevéhez fűződik az egyik legszebb betyárballada, méghozzá a „Zavaros a Tisza, nem akar apadni, Az a híres Bogár Imre által akar menni.” – kezdetű, mely halála után nem sokkal, 1870 körül született meg. A halál akasztófán érte 1862-ben.
Zöld Marci
Zöld Marci neve az 1700-as évek végén született Berettyóújfalun, az Alföldön kívül Heves és Bihar megyében portyázott legtöbbször, és ő is olyan fiatalon hunyt el, mint Sobri Jóska. Irodalmunk történetének egyik leggyakrabban ábrázolt banditája volt ő, hiszen Petőfitől elkezdve Jókain át számos író és költő műve szólt róla. Forradalmi költőnk így írt róla a betyár nevét viselő versében: „Szép legény volt Marci, szerették a lyányok.” Azonban nemcsak verset, drámát is alkotott, amit aztán a Nemzeti Színház elutasított, így a legenda szerint Petőfi elégette. Színdarabot is írtak Zöld Marciról 1815-ben Zöld Martzi, vagy az uton álló haramia címmel, sőt! Állítólag még az „él, mint Marci Hevesen” kifejezésünk is a betyárra utalt eredetileg.
Vidróczki Márton
„A Vidrócki híres nyája, csörög, morog a Mátrába'” – így kezdődik a Kodály Zoltán által gyűjtött híres népballada, mely a mónosbéli születésű Vidróczki Mártonról szól, akiről talán a legtöbb népdal szól. Eleinte szegény pásztorember volt, majd besorozták katonának, ahol ezredkürtös lett. Egyszer összetűzésbe keveredett egy osztrák tiszttel, jutalma várfogság lett, onnan azonban megszökött, és betyárnak állt. Mátrai betyárként emlegetik, de valójában élete nagy részét a Bükkben töltötte, és csak az utolsó időszakban, börtönből való másodszori szökése után helyezte át székhelyét a szomszédos hegységbe. Sírja Egerben található, a Rókus-temetőben.
Savanyú Jóska
1841-ben született és 65 évig élt Savanyú (egyes források szerint Savanyó) Jóska, aki Sobrihoz hasonlóan a Bakonyban portyázott. Ő birkalopás útján lett törvényen kívüli, és attól kezdve a környező vármegyékben (Vas, Somogy, Veszprém) kalandozott. Tetteiért számos alkalommal ült börtönben, és az 1880-as évekre az ő fején volt a legmagasabb vérdíj az országban. A 159 centi magas betyár könnyen elrejtőzött a bakonyi erdők sűrűjében, így nem csoda, hogy nem a pandúrok fogták el, hanem árulás útján került a törvény kezére. Húsz évet ült börtönben, szabadulása után nem sokkal öngyilkos lett.
