Barion Pixel Végre pont kerül az i-re – Minden, amit A korona 6. évadáról eddig tudni lehet – Coloré

Végre pont kerül az i-re – Minden, amit A korona 6. évadáról eddig tudni lehet

2023. 10. 12.

Úgy fest, még idén pont kerül Peter Morgan 2016-ban debütált, népszerű sorozatának végére: a híresztelések szerint ugyanis A korona 6. évada 2023 végén felkerül a Netflix steaming-szolgáltató kínálatába. Ugyan a sorozat következő etapja még nem kapott hivatalos előzetest (csak egy teasert), ennek hiányában is jócskán összegyűlt már néhány jelentős információ a folytatással kapcsolatban. Körkép A korona 6. évadáról.

Ugyan II. Erzsébet halála után sokan megkérdőjelezték a brit monarchia fennmaradását, úgy tűnik, fiának, III. Károlynak egyelőre sikerül a felszínen tartani az egyesek által elmaradottnak bélyegzett államformát. Hasonló a helyzet A korona 6. évadával is, amelynek befejezésével kapcsolatban is számtalanszor szárnyra kaptak már találgatások. Peter Morgan, a show készítője egy időben például azt nyilatkozta, az ötödik évad után lezárja a történetet, végül azonban rájött, hogy

a sztori gazdagságát és összetettségét figyelembe véve vissza kellene térni az eredeti tervekhez, miszerint hat évadot készítünk.

Az alkotó ezúttal tartotta a szavát, s a Netflix által közzétett teaser (amelyben a II. Erzsébetet megszemélyesítő három színésznőt: Claire Foy-t, Olivia Colmant és Imelda Stauntont láthatjuk, amint keresztülvonulnak a palotán), szerint 2023 végén számíthatunk a sorozat hatodik évadának bemutatójára.

Október 9-én a megjelenés pontos dátuma, pontosabban dátumai is kiderültek, a záró etap ugyanis két részletben érkezik majd a streaming-szolgáltató felületére: az első hat rész november 16-án, az utolsó, hat rész pedig december 14-én kerül fel a Netflixre. 

A korona 6. évad: idősík és várható tartalom

Talán emlékszünk rá, hogy a sorozat 5. évada 1997-ben ért véget azzal, hogy Diána hercegné Mohamed és Dodi Al-Fayed, valamit gyermekei társaságában töltötte a vakációt St. Tropezben.

A hatodik évad nagy valószínűséggel innen veszi majd fel a fonalat, és legalább 2005-ig fog tartani. Utóbbi információ abból sejthető, hogy A korona hivatalos Instagram oldala a Netflixszel közösen nemrég egy olyan fotót tett közzé, amelyen (az akkor még) Károly herceg és Kamilla Parker Bowles esküvői meghívója látható. (A pár 2005-ben, Diána hercegné halála után nyolc évvel kötött házasságot.) Ezt erősítette meg Claudia Harrison is, aki Anna hercegnőt játssza a sorozat ötödik és hatodik évadában: a színésznő szerint Károly és Kamilla esküvője voltak az utolsó képkockák, amelyeket rögzítettek. 

Az előzetes értesülések szerint a sorozatból nem hagyják ki Diána hercegné tragikus halálát sem, ugyanakkor Peter Morgan korábban már világossá tette, hogy maga a baleset nem fog megjelenni a képernyőn. Ehelyett valószínűleg azt látjuk majd „hogy az autó éjfél után elhagyja a The Ritz-et, paparazzók üldözik, majd végigkövethetjük a tragédia utóhatásait a franciaországi brit nagykövet szempontjából” – állította nemrég egy forrás a Deadline-nak. 

1997 és 2005 között azonban két további, a család életét befolyásoló eseményt is számontartunk: Margit hercegnő és az anyakirálynő halálát. (Míg Margit 2002. február 9-én, addig édesanyja egy hónappal később, 2002. március 30-án hunyt el.) Ugyanebben az évben ünnepelték a britek II. Erzsébet uralkodásának arany jubileumát, így a két haláleset és az uralkodási mérföldkő is nagy valószínűséggel szerepelni fog a záró évadban. 

Kik szerepelnek majd a 6. évadban? 

Ahogy azt már megszokhattuk, a sorozatban két évadonként lecserélődik az egész stáb. Mivel a negyedik évad után az ötödikben új arcokkal találkozhattunk, megnyugodhatunk: a hatodik etapban nem változik a színészgárda. Diána hercegnét tehát ezúttal is Elizabeth Debicki jeleníti majd meg a filmvásznon, Károly herceget pedig Dominic West személyesíti majd meg. II. Erzsébet szerepében újra Imelda Stauntont láthatjuk, Fülöp herceget Jonathan Pryce, Margit hercegnőt pedig Lesley Manville-t játssza majd. 

A korona 6. évad, The Crown
A korona négy főszereplője az utolsó évadban változatlanul marad. Balról jobbra: Elizabeth Debiczki, Dominic West, Imelda Staunton és Jonathan PryceKép forrása: Jeff Spicer/Getty Images

Egyedül a fiatalabb generáció tekintetében számíthatunk új arcokra: 2022 szeptemberében a show készítői bejelentették, hogy Kate Middleton szerepére Meg Bellamy-t szerződtették, míg a fiatal Vilmos herceg szerepét Rufus Kampára, az idősebbet pedig a 21 éves Ed McVey-re bízták. Bellamy-ról és McVey-ről azóta már több, közös fotó is napvilágot látott, így sanszos, hogy a sorozat utolsó évada bemutatja majd Vilmos és Katalin szerelmének kibontakozását is. (A pár 2001 óta van együtt.)

A show atyja, Peter Morgan már évekkel ezelőtt leszögezte, hogy semmiképp nem szeretne eljutni a jelen események feldolgozásáig, így Meghan Markle és Harry herceg történetszála, valamint az András herceg körüli botrány (ezzel együtt karakterei) úgy fest, nem fognak szerepelni a sorozatban. „Végtelenül boldog vagyok, hogy ezt nem kell megírnom” – fogalmazott a rendező 2020-ban. 

Akármennyire keveset tudunk tehát eddig A korona 6. évadáról, az eseményeket és a stábot figyelembe véve biztosra vehetjük, hogy ezúttal sem fogunk unatkozni. 

Források: Vogue.comELLE.com, Deadline.com
Borítókép forrása: Jeff Spicer/Getty Images