Interjú Kelen Annával

Kelen Anna számára már gyerekként is meghatározó helyszín volt a Virág Judit Galéria, ám több mint tíz éve művészetténészként is itt kamatoztatja tudását. A Róma – Budapest című kiállítás, egy sorozat harmadik kiállítása, ami különsen fontos helyet foglal el Anna szívében. Művészettörténetről, kiállításokról, műalkotásokról és a nem mindennapi gyerekkoráról beszélgettünk.

Colore: Mióta dolgozol a Virág Judit Galériában, és melyek voltak azok a kiállítások, amik nagy mérföldköveknek számítanak?

Kelen Anna: Tizennégy éve dolgozom itt művészettörténészként, de már előtte is fontos része volt az életemnek, hiszen édesanyám Virág Judit. Több, számomra fontos kiállítás volt már az elmúlt több, mint tíz évben de ez a jelenlegi kiállítássorozat, aminek nemrég a Róma – Budapest című összeállítása került ki a galéria falaira az én koncepcióm mentén valósult meg. Nagyon sok időbe telt ennek a megvalósítása ezért különösen nagyon büszke vagyok rá.

Nem akartam azzal kezdeni, hogy milyen volt Virág Judit lányaként belecsöppenni a képzőművészet vérkeringésébe, de mivel te már elmondtad, hogy Virág Judit az édesanyád, így meg kell, hogy kérdezzem, hogy milyen hatással volt az ő művészete a te pályaválasztásodra?

Neki köszönhetően az alkotóművészet szeretete és az iránta való érdeklődés természetesen már kisgyerekkoromtól kezdve jelen volt az életemben, de ő ezt soha nem erőltette rám. Mindig nagyon tetszett amit csinált, amikor kicsi voltam már akkor is imádtam árverésekre járni vele, és nagyon büszke voltam rá. Ebben nőttem fel, ez valamelyest biztos, hogy meghatározta az érdeklődésemet és megalapozta azt, hogy később művészettörténész akarjak lenni.

Említetted, hogy a Róma – Budapest  kiállítás több évig készült, hogyan és mikor született meg ennek az ötlete?

Ez egy abszolút csapatmunka volt, nagyon-nagyon sokat dolgoztunk rajta. Tíz évvel ezelőtt merült fel bennem egy olyan kiállítás sorozatnak az ötlete, melyben olyan európai nagyvárosokat akartam bemutatni, ahol több magyar festő is alkotott egy bizonyos ideig, és ezek a városok erősen hatottak a magyar képzőművészetre. Ennek a sorozatnak volt az első része a Berlin – Budapest, amit a Párizs – Budaest követett, most pedig a Róma – Budapest is megvalósult végre. A két város közötti kölcsönhatást szerettünk volna bemutatni. Alig tudok olyan magyar festőt mondani, aki rövidebb vagy hosszabb ideig ne tartózkodott volna Rómában, illetve ne alkotott volna Olaszország egyes vidékein. Ezt a témát járja körül a kiállítás az 1800-as évektől egészen az 1960-as évek végéig.  

Mennyire volt nehéz és körülményes feladat a műtárgyak begyűjtése?

Meglehetősen nagy munka volt vele, hiszen ezeknek a festményeknek a nagy része magángyűjteményekből származnak, úgyhogy a gyűjtőkkel fel kellett venni a kapcsolatot, egyeztetni velük, hogy kölcsönadják-e, majd a szállítást, az őrzést és a képek biztosítását is meg kellett szervezni. Továbbá a kiállításhoz készült egy kiadvány, amibe mindent egyesével be kellett fotózni is.

A magángyűjtemények mellett kaptunk képeket a Magyar Nemzeti Galériától, a pécsi Janus Pannonius Múzeumtól, illetve a Építészeti Múzeumtól is.

Hogy állnak egy ilyen kéréshez a gyűjtők, mindenki örömmel odaadja a műtárgyat?

A legtöbben igen és büszkék is rá, hogy egy ilyen jelentős kiállításon, valamint egy kiadványban is szerepelhet a festmény, amit vagy amiket ők birtokolnak, hiszen volt, akitől több képet is kölcsön kaptunk, de arra is volt több példa, hogy a gyűjtő nem adta ide a festményt. Én ezt is abszolút megértem, hogy van, aki nem szeretné nélkülözni a festményét, de azért természetesen kicsit szomorúak is voltunk miatta.