Közel 80 év után az Art and Antique Budapest kiállítás és vásáron néhány napig újra látható a Rippl-Rónai József egyik ikonikus festménye a kukoricás korszakából. A festményt a Virág Judit Galéria standján tekintheti meg a publikum. Az év legnagyobb művészeti seregszemléje 40 galéria részvételével február 29. és március 3. között várja a látogatókat a Bálnában.
Az Art and Antique immáron hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit. Idén minden eddiginél több, 40 galéria vesz részt a művészeti seregszemlén. A festményeken – köztük Reigl Judit, Hantaï Simon, Batthyány Gyula alkotásain – kívül nívós bútorokat, értékes szőnyegeket, egyedi ékszereket, szobrokat, antik könyveket és egy rendkívül értékes, a Kossuth-családhoz köthető ezüst étkészletet is megnézhet/vásárolhat a közönség. Összesen több ezer műtárgy várja a látogatókat máricus 3 vasárnap 19:00-ig.
Az Art and Antique minden évben érdeklődők tömegét vonzza, ez az a hely, ahol a legigényesebb műgyűjtők és a laikus érdeklődők is megtalálják számításukat. A műtárgyak értéke a pár tízezer forinttól több százmillió forintig terjed. Örülünk, hogy itt évente találkozik egymással a szakma és a közönség
– mondta el Tausz Ádám főszervező.
1947-ben láthatta utoljára a nagyközönség Rippl-Rónai József Szentpáli búcsú című nagyméretű, látványos festményét, amely műgyűjteményekben, a publikumtól elzárva töltötte az elmúlt évtizedeket. Az alkotást az Art and Antique kiállítás és vásáron állítják ki a Virág Judit Galéria standján.
![Rippl-Rónai József évtizedek óta nem látott műve az Art and Antique Budapest kiállítás és vásáron 1 Rippl Ronai Festmeny 1](https://colore.hu/wp-content/uploads/2024/03/rippl_ronai_festmeny-1-1024x683.jpg)
A képet Rippl-Rónai 1912-ben festette egy zalai kis faluban, Szentpálon. Ez a festő híres és egyedi kukoricás korszakának egyik ékköve, szépsége mellett különleges azért is, mert Rippl-Rónai életművében kevés a tömegjelenetet ábrázoló kép
– mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze. Rippl-Rónai József az egyik legmagasabban értékelt magyar festő: 2022-ben 300 millió forintért kelt el A geszti kastély kertjében című alkotása a Virág Judit Galéria aukcióján.
A közönségnek ma (március 3. 19:00 ig) megcsodálhatja a nagyméretű, impozáns festményt.
A kiállítás megnyitóján részt vett D. Tóth Kriszta, az Audi Magyarország márkanagykövete és Gereben Katalin, az Equilor Fine Art ügyvezető igazgatója és az Equilor gyűjtemény kurátora.
![Rippl-Rónai József évtizedek óta nem látott műve az Art and Antique Budapest kiállítás és vásáron 2 Megszolalok 1](https://colore.hu/wp-content/uploads/2024/03/megszolalok-1-1024x683.jpg)
Az Art and Antique idén is szervez jótékonysági árverést, amelynek kedvezményezettje az Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány.
Született művészetimádóként ez a kiállítás sem maradhatott ki a család heti programlistájától. Ha szombat, akkot kiállítás. Természetesen az immár tíz hónapos alkotóművészet rajongó bébimet sem hagytam otthon, aki egyre inkább kifejezi számomra, hogy melyek azok a festmények, amik felkeltik az érdeklődését. A már említett Rippl-Rónai kép és a művész többi itt látható alkotása előtt például percekig elidőztünk. De a fiatal alkotók közül is megtalálta a maga kedvenceit Szőke Lili, Dóra Ádám, és Szolnoki Szablcs képét nézve is boldog tapsolással fejezte ki tetszését.
Annak, akinek még nincs vasárnapi programja mindenképpen érdemes ellátogatni a kiállításra, hiszen az Art and Artique, ahogy azt már tőle megszokhattunk idén is számtalan csodálatos alkotással várja a művészetkedvelőket.
Az Art and Antique vásáron résztvevő galériák 2024-ben:
Ancora Contemporary Gallery, Ar2day Gallery, Artcore Antik & Design, BÁV ART Aukciósház és Galéria, Bernabo Art Furniture, Budapest Poster Gallery, Deák Erika Galéria, Einspach Fine Art & Photography, Erdész Galéria, Faur Zsófi Galéria, Festményvizsgálati Labor, Heart and Cherry Limited Editions Galéria, Horizont Galéria, Inda Galéria, Initio Arts & Design, K Galéria, Kálmán Makláry Fine Arts, Kilim Szőnyeg, Kisterem Galéria, Központi Antikvárium, MissionArt Galéria, Molnár Ani Galéria, Monád Galéria, MYTHOS, Nagyházi Contemporary, Nemes Galéria, Neo Deco, Neves Kor-Társ Galéria, November Galéria, Nudelman Numismatica, Opera Antikvitás, Passage Galéria, Primtex, Pro-Art Frame, Resident Art Galéria, Szikra Galéria, Várfok Galéria, Viltin Galéria, Vintage Galéria, Virág Judit Galéria.