Dormány Zsolt vállalkozó a koronavírus-járvány idején jött rá, hogy egyedül nem megy: össze kell fognia a magyar vállalkozóknak és munkavállalóknak, ha életben akarják tartani az üzletüket. Jelenleg Svédországból azon dolgozik, hogy itthon minél nagyobb anyagi biztonsághoz segítse az embereket. A pályáját pedagógusként kezdte, de hamar belátta, hogy az álmai megvalósításához ez nem elég.
Coloré: Hogyan indult a karriered? Mivel foglalkoztál először?
Dormány Zsolt: Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem általános iskolai tanárként. Technikatanárként álltam munkába, valamint oktatás-technológus munkát végeztem, a helyi iskola rendezvényeit, történéseit videóra vettem. A tanári pályát másfél év múlva otthagytam, azért, hogy filmesnek, fotósnak tanuljak. Aztán a mai nevén a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jártam. Hamar eldőlt, hogy nem dokumentumfilmes vagy játékfilmes leszek, nem a hagyományos utat követem, hanem vállalkozásoknak, popegyütteseknek fogok reklámfilmeket készíteni.
Alkalmazottnak lenni sokaknak, főleg a pályájuk elején, biztonságot jelent, de te mégis máshogy döntöttél. Miért akartál vállalkozó lenni és nem alkalmazott?
Ennek nagyon egyszerű oka volt: az akkori, első feleségemmel – aki szintén pedagógus volt –, kaptunk egy úgy nevezett pedagógus bértelket, mert nem tudtunk volna lakást venni. Ha építettünk volna rá egy házat, annak a tulajdonjoga átszállt volna ránk. Belekezdtünk az építkezésbe, fizettük a bértelek havi részleteit, de hamar kiderült, hogy ezek a kiadások kétszer-háromszor meghaladták a kettőnk fizetését. Nagyon az emlékezetembe véstem, hogy három évente száz forintot emelkedett volna a fizetésem pedagógusként, emiatt döntöttem a vállalkozói létforma mellett.
Jelenleg mivel foglalkozol?
Franchiserendszert építek olyan vállalkozóknak, akik egy biztos üzleti formát szeretnének megvalósítani. A Wiz Light Biz lényege, hogy a kis- és középvállalkozóknak hatékony és egyedi segítséget tudunk nyújtani. A vállalkozók több évtizedes tapasztalatának átadása történik olyanok részére, akik nem boldogulnak a saját területükön. Illetve felmerült egy másik nagy igény a munkavállalók részéről, amiben olyan szakmákat tudnak kitanulni, amik a jövőben egyre népszerűbbek és fontosabbak lesznek.
Nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy mit takar a franchiserendszer, ezt el tudnád magyarázni?
Jobban szeretem példákon keresztül szemléltetni. A franchise vállalkozások közül talán a legismertebbek a gyorséttermek és a bolthálózatok. Ilyen a Pizza Hut, a McDonald’s vagy vannak szolgáltatást nyújtó franchiserendszerek is, mint a Duna House. Ezeknél üzlethelységek vannak, amiket a vállalkozó és a munkatársai úgy vesznek át, hogy szinte mindent a kezükbe kapnak.
Honnan jött az ötlet, hogy szeretnéd, úgy mondd, összefogni a magyar vállalkozókat?
Ennek a történetnek két része van. Évtizedekkel ezelőtt egy amerikai franchiserendszernek voltam az átvevője. Szóval én is vettem már át ilyen rendszert. A másik vonal pedig, hogy vállalkozóként dolgozom már több mint 35 éve, az utóbbi időben pedig olyan vállalkozótársakat sodort mellém az élet, akiknek igen nagy gyakorlati tapasztalatuk van, amit most át tudnak adni.
Milyen további terveid, céljaid vannak?
Bár én jelenleg Svédországban, Stockholmban élek, és innen kezdtem el építeni a rendszerünket, a távlati céljaink azok, hogy visszahozzuk Magyarországra, magyar központot alakítsunk ki. Nem felejtkezünk meg a külföldön élő magyar vállalkozókról, munkavállalókról sem, akik akár már tagjai a rendszernek.
Az előbb említetted, hogy jelenleg Svédországban élsz. Hogyan kerültél ki Stockholmba?
Húsz évvel ezelőtt volt egy orvosi szabadalmam. Ez egy olyan készülék volt, amivel orvosok és természetgyógyászok is többféle betegségben szenvedő betegen tudtak segíteni. Az immunrendszer működését állította helyre. Akkoriban Magyarországon még ezzel a fajta gyógyítási módszerrel kapcsolatban nem volt túl nagy a bizalom, inkább támadták azt, aki így próbált meg segíteni a páciensein. Ez pedig a külföldi terjesztés felé sodort engem. Nagyon sok országba eljutottam a szabadalmammal, a szomszédos országoktól kezdve Törökországon át az Egyesült Arab Emírségekig. Így kerültem Svédországba is, ahol végül a magánélet miatt maradtam, konkrétan a szerelem miatt.
Sokat jársz haza Magyarországra?
Mindig is sokat jártam haza. Amikor kikerültem Stockholmba a kislányom – az előző házasságomból – nagyon pici volt. A kéthetente esedékes hétvégi találkozások miatt rendszeresen ültem repülőn, mivel nem akartam, hogy elmaradjon a láthatás. Most pedig a szüleimhez járok sokat haza, mivel a koruk és az egészségi állapotuk már megköveteli, hogy több időt töltsek velük.
Bár minkét ország európai, a magyar és a skandináv mentalitás között nagyon nagy különbségek vannak. Te mindkét látod a két országot?
Az emberek hozzáállása nagyon különbözik mind a munka, mind a magánélet területén. Biztos, hogy ennek az oka főként a történelmi múltba keresendő, valamint Magyarországon a létbiztonság szintje egészen más, mint Svédországban. A magyarokban a háborúk és forradalmak miatt alacsonyabb az ingerküszöb, de ez a közép-európai emberekre általában jellemző, nem csak nálunk, én úgy látom. Sokkal hamarabb veszítik el a fejüket a boltban vagy közlekedés közben. Skandináviában a munka, a vállalkozás és a magánélet elválasztása is sokkal hatékonyabb, sikeresebb. A legtöbb háborúból kimaradtak, sőt pénzügyileg jövedelmező volt a számukra. Szóval a két országban egészen más helyről kell elindulni, máshogy lehet eljutni a sikerig.
Mindebből azt lehet leszűrni, hogy Svédországról pozitívabb a véleményed, de akkor mégis miért itthon, Magyarországon tervezel a jövőben?
Mert Magyarországon születtem, ott nőttem fel. Az elmúlt tíz évben nem éreztem azt Stockholmban – bármennyire is magas színvonalú is itt az élet -, hogy otthon vagyok. Majdnem minden magyar származású ismerősöm küzd ezzel, hogy nem érzik magukat befogadottnak, akkor sem, ha sokkal pozitívabban állnak hozzánk, mint az Afrikából vagy az iszlám országokból jött bevándorlókhoz. Magyarországnak viszont egyre gyengébb és gyengébb a gazdasága, az emberek mentális helyzetéről már ne is beszéljünk. A legkisebb segítség is sokkal nagyobb segítségnek minősül, mintha ugyanez bármelyik skandináv országban vinnénk végbe. A magyaroknak most nagyobb szükségük van a segítségre, mint valaha.
Említetted az egészségügyi projektet korábban, ami itthon eléggé negatív visszhangot vert. Ha valaki most rákeres a nevedre, akkor olyan cikkeket találhat, amik nem túl pozitív képet festenek rólad. Erről mi a véleményed? Hogyan látod a történteket?
Több orvos és természetgyógyász is beszélt a médiának akkoriban az eszközről, amivel többféle korábban gyógyíthatatlan vagy nehezen kezelhető betegséget meggyógyított, vagy legalábbis segített a betegeken. Ez pedig óriási hírnevet hozott felkészületlenül. Ezután néhány hagyományos orvos, aki nem használta a készüléket, nem hitt benne, elkezdte lejáratni, olyan emberekre hivatkozva, akik nem is léteztek. Végül olyan hatalmas negatív visszhangja lett a készüléknek, hogy a hirtelen fellendülés után már nem nagyon volt rá kereslet. Azóta sokszor hallottam már: „hogyha téged még nem akartak befeketíteni, akkor nem értél el semmit az életben.” Akkor engem ez nem nyugtatott meg, nagyon negatív hatást gyakorolt rám. Viszont ennek köszönhetően jutott el a készülék külföldre. Az Egyesült Arab Emírségekben pedig meg is vették, ami nagy pénzügyi szabadságot hozott nekem. Ha ez nem így történik, akkor viszont egészen máshol lennék most, több ötletet tudtam emiatt megvalósítani.
