Barion Pixel Csányi Vilmos: „A nőknek azért kellene küzdeni, hogy a saját, normális, biológiából adódó tehetségüket, azaz a gyermeknevelést, a gondoskodást, az érzelmi belátást végre értéknek fogadja el a társadalom” – Oldal 2 – Coloré

Csányi Vilmos: „A nőknek azért kellene küzdeni, hogy a saját, normális, biológiából adódó tehetségüket, azaz a gyermeknevelést, a gondoskodást, az érzelmi belátást végre értéknek fogadja el a társadalom”

2024. 04. 30.

Ugyan napjainkban egyre gyakrabban merül fel az a kérdés, mit hoz a jövő, az utópisztikus gondolatok rendszerint az emberiség egészére vonatkoznak. Pedig a legkisebb életközösségek, a családok is szétzilálódni látszanak, ha egyáltalán családnak nevezhetők az olyan csoportok, ahol a szülők csak munka előtt és után találkoznak a gyermekeikkel. Csányi Vilmos etológussal a Barát Józseffel együtt jegyzett, új kötete, a Jövőpánik kapcsán beszélgettünk szexualitásról, a házasság válságáról, s arról, miért lenne jó, ha gyermekeinket domináns személyiségek tanítanák az iskolákban.

Megkapó az a gondolatmenete, amely szerint kérdéses, vajon ténylegesen családnak nevezhető-e az a közösség, amelynek tagjai az év nagy részében csak kora reggel és késő délután, valamint este látják egymást… 

Van egy fogalmam, amit itt érdemes lenne használni, ez az úgynevezett apró ismeret. Ez azt jelenti, hogy maga, aki egy lakásban él, tudja, hol van a jégszekrény, tudja, mi van benne, tudja, hol a porszívó stb. Ezek nem nagy dolgok! Az élet során az, hogy egy konkrét lakásban tudjam, mi-hol van, csak akkor lényeges, amikor tejet akarok inni éjszaka, s szinte alva járva is tudom, merre induljak. Azért hívom ezeket apró ismereteknek, mert nem mondhatjuk, hogy ezek az élet nagy, fontos dolgai. (Az, hogy egy ember milyen vallású, milyen politikai nézetei vannak, mi a munkája, hogy végzi a munkáját, hogy tekint magára stb., ezek a fontos, nagy ismeretek.)

Egy családban (ha igazi családról beszélünk) rengeteg apró ismeret keletkezik, nemcsak a lakásról, hanem egymásról is. Az, hogy mikor lehet az apával játszani, mikor megyünk el, mit lehet kérni vacsorára anyától, ezek mind nagyon fontos, apró dolgok egy olyan gyermek életében, aki először tapasztalja meg a világot. Minden aktusnak óriási jelentősége van, hiszen először fordulhat elő, hogy „na, most a nyakába vett és elmentünk valahova.” (Ma is emlékszem, amikor apám a nyakában hordott, mert az egy nagyon fontos dolog volt.) A gyerek a családra vonatkozó apróismereteket elraktározza, s ezáltal létrehoz egy képet a családról. 

Akinek ez nincs, akinek az apró ismeret az, mikor adják át a szomszédba, mikor kell lefeküdni, mikor zárják el a tévét és mikor kell valami idegen helyen lenni, azok negatív hatások. Egy olyan kisember számára, aki most tapasztalja meg a világot, az apró dolgok, így a simogatás, az ölelés elengedhetetlenek. Ezt viszont csak az tudja csinálni, aki ott van!

Úgy nem lehet gyereket nevelni, ölelgetni, mesélni neki, együtt játszani, együtt megismerni a világot, hogy reggel hétkor bedobom az óvodába, este hatkor kiveszem, nyolckor lefektetem és így tovább. 

A kötetben kitér arra, a szülők rosszul teszik, ha elkülönítik maguktól kezdetben a csecsemőt, úgy fogalmaz: „ez a legborzasztóbb dolog, amit tehetnek.” Miért teszünk rosszat azzal, ha kezdettől fogva külön szobába tesszük a kicsiket? 

A gyermeknevelésben két szörnyű irányzat van. Az egyik, amelyik már a babát is elkezdi nevelni. Eszerint fegyelemre kell okítani, „hadd’ sírjon!” a másik szobában, szokja csak meg, hogyan kell… Ez őrültség! A baba azért sír, mert szeretetet kér, ölelést, simogatást. Nem szabad ezt megvonni tőle, mert depressziós, szőrnyű felnőtt lesz belőle. 

A másik szörnyűség, amikor ezt ugyan megadják, de hároméves korban elmarad a szociális szabályok bevezetése. („Itthon ezt megteheted, ott nem”, „Játékból rám üthetsz, de a másik gyerekre nem” stb.) Ha ezeket nem kezdik el megtanítani neki háromévesen, akkor felnőttként egy lehetetlen alak lesz belőle. 

Az első három év a szeretetről, ragaszkodásról, szó szerinti összekapaszkodásról kell szóljon. A szeretet persze változatlanul megmarad egész életre, de hároméves kortól be kell jöjjenek a szabályok, mindig azon a szinten, ahol a gyerek épp tart. Amikor iskolába kerül, akkor nem úgy van, hogy az iskola és a szülő egységben trenírozzák szerencsétlen gyereket. Az iskola egy felnőtt intézmény, ott vannak értelmes és kevésbé értelmes felnőttek, akiknek megvan a maguk baja, s az, hogyan bánnak a gyerekekkel, hát, az minden esetben különböző. De!

A szülőnek mindig védenie kell a saját gyerekét.

A gyereknek mindig tudnia kell, hogy valakire számíthat. Akármit csinál is, az apja és anyja mellette kell, hogy legyen.  

/szelavi/interju/csanyi-vilmos-no-biologia-gyermek/2/